Szent Margit ereklyéje Kaposvárra utazott

2006. január 17.-Múlt-kor

Árpád-házi Szent Margit (1242-1270) ereklyéje előtt róhatták le kegyeletüket a hívek a róla elnevezett templom felszentelésének 35. évfordulója alkalmából szombaton este és vasárnap Kaposváron.

Az ereklye (Szent Margit koponyájából származó apró csontok) szombat esti fogadása egy egyhetes rendezvénysorozat kezdete, amelynek keretében méltóképpen szeretnének megemlékezni részint a templom névadójáról, részint azokról a kaposvári iparosokról, akik Szent Margitnak tett fogadalmukat betartva felépítették a templomot.

A második világháború idején Kaposvár iparosai megfogadták, hogy ha épségben megmarad a város, templomot emelnek, s azt Szent Margitnak ajánlják. Ígéretüket be is tartották: 1944-ben elkezdték a templom építését, a felszentelésre azonban csak 1971-ben került sor. Rumszauer Miklós helyi plébános beszámolt arról is, hogy ez alkalomból pályázatot írtak ki, amelyre a felnőttektől a templom építésével kapcsolatos visszaemlékezéseket, tárgyi relikviákat várnak, a fiataloktól pedig olyan írásokat, képeket, amelyekben megmutatkozik Szent Margit lelkisége.

A második honalapítóként számon tartott Árpád-házi király, IV. Béla leánya három éves korától a veszprémi domonkos nővérek között nevelkedett, később pedig a Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten) a számára épített kolostorban önmagára kiszabott szigorú szabályok szerint élt. Fiatalon, 28 évesen, 1270. január 18-án halt meg. Szentté avatási eljárása már 1276-ban elkezdődött, de végül csak évszázadokkal később, 1943-ban avatta szentté XII. Pius pápa.

Szent Margit ereklyéi közé tartozik például egy fátyol, amely az apácáknál az Istennek szenteltséget, a tiszta szűzi életet jelenti, továbbá a róla szóló leírásokban szó van egy ezüstládikáról is, amelyben a hagyomány szerint feji ereklyéjét, vagyis koponyáját őrizték.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)