Cáfolták a demokrácia kizárólagos nyugati eredetét
A demokratikus (vagy kollektív) kormányzati formák kialakulása nem kizárólag az ókori görög-római civilizáció kiváltsága volt, és a társadalmak növekedése sem vezetett szükségszerűen a hatalom autokratikus koncentrációjához – mutatja be egy, a Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent, több mint háromezer évet és a Föld szinte minden régióját átfogó régészeti és történeti kutatás.
A Gary M. Feinman (Field Museum, Chicago) és David Stasavage (New York University) vezette nemzetközi kutatócsoport 31 ókori és történelmi államalakulat (összesen 40 eltérő időbeli metszet) összehasonlító elemzését végezte el a "mélyidőben". A kutatók egy új, kvantitatív – régészeti és szöveges forrásokon egyaránt alkalmazható – "autokrácia-indexet" dolgoztak ki, amely két fő dimenzió mentén: a hatalomkoncentráció (kik és hol hozzák a döntéseket) és az állampolgári inkluzivitás (a társadalmi részvétel lehetősége) alapján helyezte el a vizsgált társadalmakat egy kollektív-autokratikus tengelyen.
Az eredmények alapjaiban cáfolják a nyugati társadalomtudományokban – és a 19. századi neoevolúciós elméletekben – mélyen gyökerező narratívát, amely szerint a történelem során a népességnövekedés, a mezőgazdaságra való áttérés és a társadalmi komplexitás fokozódása automatikusan és törvényszerűen a hatalom koncentrációjához, egyenlőtlenséghez és autokratikus uralomhoz vezetett volna. Az adatok alapján sem a földrajzi elhelyezkedés (Európa, Ázsia vagy az amerikai kontinens), sem a populáció nagysága nem mutatott szoros korrelációt a kormányzás formájával.
A tanulmány rámutat, hogy az intézmények működtetésének módja, különösen a finanszírozás forrása volt a legmeghatározóbb tényező a kormányzati rendszerek jellegének kialakulásában. Azokban a társadalmakban, ahol az uralkodók "külső" forrásokra (például monopolizált távolsági kereskedelemre, rabszolgamunkára, stratégiai nyersanyagokra vagy hadizsákmányra) támaszkodtak, sokkal nagyobb eséllyel alakult ki autokrácia, mivel a hatalom birtokosainak nem volt szükségük a helyi lakosság gazdasági hozzájárulására, így beleszólást sem engedtek a döntésekbe. Ezzel szemben a belső adóztatásra (a lakosság munkájára és termelésére) épülő rendszerek kikényszerítették az alkut az uralkodók és az alávetettek között, ami kollektívabb, "demokratikusabb" intézmények (például tanácsok, nyílt gyülekezési terek) létrejöttét eredményezte.
Ez is érdekelhet
A kutatás további fontos megállapítása, hogy az autokratikus rendszerek szorosan összekapcsolódtak az uralkodó személyét dicsőítő, érzelmileg túlfűtött rituálékkal (például emberáldozatokkal vagy monumentális temetkezésekkel, mint a kínai Sang-dinasztia idején Anjangban). A kollektívabb rendszerekben – mint az ókori Teotihuacanban vagy a rabszolgatartó Rómát megelőző köztársasági időszakban – a rituálék inkább a közösségi részvételt és a kozmikus rend fenntartását szolgálták.
A kutatók arra is figyelmeztetnek: a történelem azt bizonyítja, hogy az autokrácia nem egy elkerülhetetlen "vastörvény" a nagy társadalmakban, hanem a finanszírozás, a vagyoni egyenlőtlenség és az intézményi fékek bonyolult, ma is érvényes kölcsönhatásának eredménye.
