Benedek Elek egész életét áthatotta a magyar mesék csodálatos világa
2023. szeptember 30. 10:35 Múlt-kor
Korábban
Vissza Erdélybe
Amikor 1920-ban Édes anyaföldem című önéletrajzi művén dolgozott, úgy döntött, hazatér Erdélybe, hogy felsorakozzon a nagy visszatérők, többek között Kós Károly, Kuncz Aladár és Bánffy Miklós mellé. Döntésében a trianoni határok meghúzása is szerepet játszhatott, a főváros nyújtotta egzisztenciális biztonság helyett a kisebbségi létet választotta.
Budapest elhagyása mögött ugyanakkor sokkal komplexebb motivációk húzódtak meg, mint a honvágy vagy a romániai magyar szellemi életért érzett aggodalom. Ahogyan azt Ablonczy Balázs írja tanulmányában, Benedek megszenvedte a Tanácsköztársaságot és annak bukását is. Jó Pajtás című lapját betiltották, de ettől jóval nagyobb személyes veszteség is érte. Felesége ekkoriban Kisbaconba költözött, hogy tüdőbeteg fiukat ápolja, aki időközben meghalt.
A Benedek Elek Emlékház (Wikipedia / Andrei kokelburg / CC BY-SA 3.0 RO)
A Nemzeti Hadsereg bevonulását először bizakodva fogadta, majd nagyon hamar kiábrándult. Miközben egyetértett a „galíciaiak kiutasításával” Budapestről, mert „a kérdést valamelyes módon meg kell oldani”, az antiszemita hangulatkeltést már elutasította.
Az irodalmi életben is mellőzöttséget érzett, nyomasztották a budapesti közellátási gondok és a pénztelenség. 1920 elején naplóbejegyzéseiben sötét tónusú, depresszióra utaló feljegyzések sorjáznak.
1918 és 1924 között csaknem 200 ezer ember hagyta el Erdélyt, Benedek és felesége ezzel a hatalmas népvándorlással szemben evickélt vissza szülőfalujába. Miután rászánta magát a költözésre, leveleiben maga mögött hagyott családját és unokáit siratta, de a kisbaconi megérkezése után azt írta, nem vágyik vissza Pestre.
Hazaérkezésüknek híre ment, egyre többen keresték meg a kialakuló erdélyi irodalom képviselői közül. Ez rántotta ki a hazatérés első hónapjainak remeteségéből, és leveleiből érződik a szándék, szerepet kíván vállalni az irodalmi élet újrateremtésében.
Benedek Elek 1925 körül
Ablonczy Balázs szerint az írót személyes motivációi, a budapesti hétköznapok és az irodalmi életben tapasztaltak hajtották Erdély felé, aki már Kisbaconban vált az erdélyi magyar irodalom egyik megszervezőjévé, és a kisebbségi sors vállalása is csak döntése következménye volt inkább, mintsem annak mozgatórugója.
A fiatal írókkal baráti viszonyt ápolt, aktív kapcsolatépítését bizonyítja négy kötetben kiadott irodalmi levelezése is. Ugyanakkor voltak, akik törekvéseit, népi világlátását fenntartásokkal vagy ellenérzésekkel fogadták. Sérelmezte például, hogy nem hívták meg a marosvécsi Helikon találkozóira, melyeket Bánffy Miklós szervezett.
A hírlapírók mellett a folklorisztika művelői is kritikusan viszonyultak hozzá. Benedek megítélése kortársai között és későbbi kutatói között is ellentmondásos. Korról korra változott, hogy hagyatékából mit fogadott el hiteles folklóranyagnak a magyar néprajztudomány. A bizalmatlanság részben onnan ered, hogy Benedek Elek Sebesi Jóbbal gyűjtött, akiről bebizonyosodott, hogy a székely népballadákhoz nemcsak gyűjtőként, hanem alkotóként, másként fogalmazva hamisítóként is viszonyult.
Folklórgyűjtő munkásságának csupán azt a részét ismerték el kezdetben, ami 1882-ben a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik kötetében, a Székelyföldi gyűjtésben jelent meg. E sorozat hitelességét két szerkesztője, Gyulai Pál és Arany László is szavatolta. Csak évtizedek múlva értékelték újra ezen felüli népköltészeti gyűjtéseit, de sok kérdés még ma sem tisztázott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap