Az ókor legnagyobb afrikai olajsajtolója

Egy nemzetközi kutatócsoport Tunéziában feltárta a római Afrika egyik legnagyobb vidéki termelőkomplexumát. A Henchir el Begar térségében azonosított monumentális olajsajtoló-egységek új fényt vetnek arra, hogyan szerveződött az olaj előállítása és elosztása a birodalom egyik legfontosabb mezőgazdasági központjában.

A római Afrika olajsajtoló központja Tunéziában

Tunézia szívében egy úttörő ásatás tárta fel a római Afrika egyik legnagyobb vidéki olajsajtoló-komplexumát. A velencei Ca’ Foscari Egyetem, az Université La Manouba és a madridi Complutense Egyetem közös missziója eddig ismeretlen részletekkel gazdagítja a térség gazdaságtörténetét.

A kutatás 2023-ban indult Samira Sehili és Fabiola Salcedo Garcés vezetésével. 2025-ben Luigi Sperti professzor, a Ca’ Foscari tudósa csatlakozott társigazgatóként. A feltárás az ókori Cillium környékén, Kasserine térségében zajlik, a mai algériai határ közelében.

Miért vált Tunézia az olajtermelés egyik központjává?

A térség magas fekvésű területei és kontinentális éghajlata ideális feltételeket biztosítottak az olajbogyó-termesztésnek. Az ókorban Tunézia a Földközi-tenger egyik legfontosabb olajtermelő vidéke lett. Az olaj a főzésben, a testápolásban, a gyógyászatban és a világításban is nélkülözhetetlen volt.

A római Afrika így nemcsak helyi központ volt, hanem az egész birodalom, különösen Róma számára jelentős olajellátó terület.

A hatalmas olajsajtoló két fő egysége

A feltárások központja Henchir el Begar, amelyet az ókori Saltus Beguensis birtokkal azonosítanak. A mintegy 33 hektáron fekvő település két nagy termelőzónára oszlott:

Hr Begar 1
Itt található a monumentális torcularium, tizenkét gerendapréssel. Ez a legnagyobb Tunéziában feltárt olajsajtoló és a második legnagyobb a teljes Római Birodalomban.

Hr Begar 2
Ebben a szektorban további nyolc prés működött, ami bizonyítja a birtok ipari méretű, hosszú időn át fennálló termelését.

Mindkét egység a Kr. u. 3–6. század között működött, túlélve a római, vandál és kora bizánci változásokat.

Egy piac, amely összekötötte a határvidék közösségeit

Henchir el Begar nemcsak termelési hely volt. Egy Kr. u. 138-ból származó felirat kéthavonta rendezett piacot engedélyezett a birtokon. Ez a találkozóhely összekapcsolta a római tisztviselőket, a veterán telepeseket és a numidiai eredetű musulamii közösségeket.

A legfrissebb geofizikai mérések – köztük talajradaros vizsgálatok – házak, raktárak, utak és mezőgazdasági építmények bonyolult hálózatát tárták fel. Ezek egy olyan vidéki központot rajzolnak ki, amely sokkal fejlettebb volt, mint ahogyan korábban gondolták.

Leletek, amelyek évszázadok együttélését dokumentálják

Az ásatáson előkerült tárgyak a római, észak-afrikai és bizánci korszakok rétegzett történetét őrzik. A díszített réz- és sárgaréz karkötő a helyi kézművességet, a fehér mészkő parittyakő a védelmi gyakorlatokat vagy vadászatot idézi fel.

Kiemelkedő lelet egy római prés töredéke, amelyet később egy bizánci falba építettek be. Ez jól mutatja, hogyan használták újra a korábbi korszakok anyagait az egymást váltó közösségek.

A termelés régészete új ablakot nyit a múltra

A kutatás az úgynevezett termelés régészete iránti növekvő tudományos érdeklődéshez kapcsolódik. Luigi Sperti megfogalmazása szerint:
„A misszió példátlan betekintést nyújt a római Afrika határvidékének mezőgazdasági és társadalmi-gazdasági szerveződésébe.”

A régészek a következő években további eredményekre számítanak. A monumentális présrendszerek, a komplex településszerkezet és a kulturális rétegek együtt teszik Henchir el Begart Észak-Afrika egyik legfontosabb kutatóhelyévé.