A Duna alacsony vízállása felszínre hozta az ókor egyik leghosszabb hídját
A Duna rendkívül alacsony vízállása Bulgáriában felszínre hozta a 4. században épült Constantinus-híd egyes részeit, amelyek az év nagy részében a folyó vize alatt rejtőznek. A több mint két kilométer hosszú építmény I. Constantinus római császár uralkodása idején készült, és az ókor egyik leghosszabb ismert hídjaként tartják számon.
- A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt Bulgáriában ismét felszínre kerültek a 4. századi Constantinus-híd rendszerint víz alatt rejtőző maradványai.
- A Kr. u. 328-ban átadott, több mint két kilométeres híd Ulpia Oescust kötötte össze Sucidavával, és az ókor egyik leghosszabb ismert átkelője volt.
- A régészek drónfelvételekkel dokumentálják és térképezik fel a híd látható alapozását, mielőtt a vízszint emelkedésével az ismét elmerülne.
A híd maradványai az észak-bulgáriai Gigen közelében, az egykori Ulpia Oescus római városának közelében váltak láthatóvá. Az átkelő innen vezetett a Duna túlsó partján fekvő Sucidavába, amelynek romjai ma Romániában találhatók. Pavel Popov, a pleveni Regionális Történeti Múzeum régésze szerint a rendkívül alacsony vízállás ritka lehetőséget teremt arra, hogy a kutatók közvetlenül megfigyeljék, dokumentálják és eredeti környezetükben vizsgálják meg a híd rendszerint víz alatt rejtőző szerkezeti elemeit.
A hidat I. Constantinus császár uralkodása alatt építették, és Kr. u. 328-ban adták át. Az átkelő a Duna déli partján fekvő Ulpia Oescust kötötte össze az északi parton található Sucidavával, teljes hossza pedig meghaladta a két kilométert, így az ókor egyik leghosszabb ismert hídjának számított. Az építmény azonban csupán néhány évtizedig tölthette be eredeti szerepét: a szakértők szerint 367-re már nem volt használható, bár pusztulásának pontos ideje és körülményei máig tisztázatlanok.
A pleveni múzeum kutatócsoportja drónok segítségével készített légifelvételeket a folyómederből előbukkant maradványokról, amelyek alapján feltérképezhették a látható alapozás vonalát és felmérhették annak jelenlegi állapotát. A dokumentáció azért különösen fontos, mert a régészeti emlékek csak átmenetileg hozzáférhetők, a Duna vízszintjének későbbi emelkedésével ugyanis ismét a folyó felszíne alá fognak kerülni.
Az európai nyár rendkívüli hőhullámai és az egyes térségeket sújtó aszály jelentősen csökkentették több nagy folyó, köztük a Duna és a Rajna vízszintjét, így számos korábban víz alatt fekvő történeti emlék vált ismét láthatóvá: a szerb–román határ közelében például ismét előbukkantak azoknak a német hadihajóknak a roncsai is, amelyeket a második világháború végén süllyesztettek el a Dunában.
