Az etruszk urna restaurálása megmutatja az ókori szobrászat színeit

Az etruszk urna, amelyet az 1966-os firenzei árvíz súlyosan megrongált, átfogó restaurálás után visszanyerte eredeti színeit. A Museo Archeologico Nazionale di Firenze gyűjteményében őrzött, mintegy 2400 éves alabástrom temetkezési emlék fedelén ölelkező házaspár látható. A modern képalkotó eljárások feltárták az egyiptomi kék, az okker és a cinóber nyomait.

Az etruszk urna és az árvíz öröksége

Több mint fél évszázaddal az 1966-os árvíz után Firenze egyik legkülönlegesebb ókori emléke új fényben ragyog. A várost elöntő iszapos víz akkor több mint két méter magasan állt a Museo Archeologico Nazionale di Firenze termeiben. Az ár raktárakat, laboratóriumokat és archívumokat árasztott el és számos etruszk műtárgyat megrongált.

Az etruszk urna, amelyet Urna del Bottarone néven ismer a szakirodalom, túlélte a katasztrófát. A víz és az iszap azonban komoly károkat okozott rajta. A felületek elszürkültek, a részletek tompultak, a színek eltűntek.

Restaurálás és polikrómia az etruszk urna felszínén

Az első beavatkozást 1969 és 1970 között végezték. A szakemberek eltávolították az iszaplerakódásokat és stabilizálták a szerkezeti problémákat, különösen a férfialak fejénél. A beavatkozás megmentette a műtárgyat, de nem tárta fel eredeti megjelenését.

2022-ben új diagnosztikai és konzerválási program indult olasz–svájci együttműködésben. A restaurátorok multispektrális képalkotást alkalmaztak. Ez a módszer olyan pigmentnyomokat is kimutat, amelyeket a szabad szem már nem érzékel.

Az elemzések azonosították az egyiptomi kéket, az ókor egyik legértékesebb szintetikus pigmentjét, valamint vasalapú okkert és élénk cinóbert. Az eredmények világossá tették, hogy az etruszk urna eredetileg gazdag polikróm díszítéssel készült.

Ez a felismerés alapjaiban változtatja meg a tárgy értelmezését. Nem fakó relikviaként, hanem egykor színpompás, érzelmeket és társadalmi státuszt közvetítő emlékként tekinthetünk rá.

Felfedezés Chiusi hagyományában

Az urnát 1864-ben találták meg Città della Pieve közelében. 1887-ben került a firenzei múzeum gyűjteményébe. Anyaga fehér, szürke erezettel átszőtt alabástrom. Készítése az i. e. 5. század második felére tehető.

A fedélen fekvő férj és feleség látható szoros ölelésben. A kompozíció a chiusi síremlékszobrászat hagyományába illeszkedik, ahol gyakoriak a lakomán fekvő alakok. Ezek a jelenetek az örök élet metaforájaként értelmezhetők.

Számos etruszk síremléken az elhunyt mellett szárnyas női démon jelenik meg, aki a lelket a túlvilágra vezeti. Itt azonban a női alak egyértelműen a feleség.

Társadalmi üzenet az etruszk urna ölelésében

Az ölelés visszafogott és méltóságteljes. Nem mitológiai jelenetet látunk, hanem személyes kapcsolatot. Az etruszk urna így az etruszk társadalom egyik sajátos vonását tükrözi: a nők viszonylag magas társadalmi szrepét.

Az etruszk nők részt vettek a lakomákon, birtokolhattak vagyont, és férjükkel együtt jelenhettek meg a művészetben. Ez a gyakorlat élesen különbözött számos kortárs görög közösség normáitól.

Az etruszk urna tehát nem pusztán személyes emlék. Kulturális világképet fejez ki, amelyben a házasság és a közös identitás a túlvilágon is érvényes marad.

Polikrómia és az ókori fehér márvány mítosza

Az etruszk kultúra az i. e. 8. és 3. század között virágozott Közép-Itáliában, majd fokozatosan beolvadtak a Római Köztársaságba. Várostervezésük, kohászatuk és vallási rendszereik mellett temetkezési művészetük is kiemelkedő.

Chiusi és Volterra műhelyei különösen híresek alabástrom urnáikról. Ezeket eredetileg élénk színekkel festették. A pigmentek évszázadok alatti pusztulása azonban azt a tévhitet erősítette, hogy az ókori mediterrán szobrászat a tiszta fehér követ részesítette előnyben.

A modern műtárgyvédelem sorra cáfolja ezt a nézetet. Az etruszk urna restaurálása újabb bizonyíték arra, hogy az ókor vizuális kultúráját élénk polikrómia jellemezte.

A restaurált műtárgyat nemrég mutatták be a nagyközönségnek Firenzében, egy turisztikai és kulturális rendezvény keretében. Ezt követően visszakerül a Museo Archeologico Nazionale di Firenze etruszk galériájába.

A projektet a múzeum igazgatója, Daniele Federico Maras a műtárgyvédelem és a nemzetközi együttműködés közös sikerének nevezte. A restaurálás egyszerre szól technikai kiválóságról és kulturális emlékezetről.