Arcrekonstrukció készült egy középkori horvátországi „vámpírsírban” talált, lefejezett férfiról
3D-s arcrekonstrukció segítségével modellezték egy 15–16. században élt, halála után lefejezett és arccal lefelé eltemetett férfi arcát – derül ki az OrtogOnLineMag című tudományos folyóirat legfrissebb számából, amelyben Natasa Sarkic bioarchaeológus és Cicero Moraes 3D-grafikai szakértő publikálta kutatási eredményeit. A kelet-horvátországi Racesa erődjében azonosított maradványok a térségben elterjedt „vámpírellenes” temetkezési rituálék tárgyi bizonyítékai, amelyek rávilágítanak a kora újkori társadalmak félelmeire és babonáira.
A Zágrábtól mintegy 110 kilométerre délkeletre fekvő Racesa erődjének területén 2023-ban feltárt, több mint 180 sírt magába foglaló temető egyik nyughelye különleges bánásmódról tanúskodott. A mintegy 162 centiméter magas, 40 és 50 éves kora között elhunyt férfi holttestét a temetés után exhumálták, fejét eltávolították, majd a testet arccal lefelé, nehéz kövekkel lepréselve temették vissza. A maradványokon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a nyak-, koponya- és vállcsontokon nincsenek vágásnyomok, ami arra utal, hogy a fejet fizikai erővel tépték le a testről a bomlás egy későbbi szakaszában.
A maradványok alapján Cicero Moraes 3D-grafikus CT-szkennelési adatok és anatómiai deformációs technikák alkalmazásával virtuálisan újraépítette a sérült koponyát. Élő donoroktól származó lágyszövet-vastagsági adatok felhasználásával a kutatók megalkották az elhunyt objektív, tudományos arcmását. A vizsgálatok megerősítették, hogy a férfi élete során legalább három súlyos, interperszonális erőszakból származó traumát szenvedett el. Ezek egyike maradandóan eltorzította az arcát, a halálát pedig egy negyedik, végzetes támadás okozta.
Natasa Sarkic bioarchaeológus a tanulmányban rámutatott: a férfi életében elszenvedett sérülései arra utalnak, hogy hivatásos katona lehetett, vagy eleve erőszakos életmódot folytatott. A feltűnő arctórusz és a marginalizált életvitel a korabeli közösségben valószínűleg félelmet és visszatetszést keltett, ami társadalmi kirekesztéshez vezetett.
A hagyományos szláv hiedelemvilág szerint a lélek a halál után 40 napig a testhez kötődik. Ebben a hitrendszerben azok a személyek, akik erőszakos életet éltek, erőszakos halált haltak, vagy a társadalmi normáktól eltérő (deviáns) magatartást tanúsítottak, fokozottan hajlamosak voltak arra, hogy a halálból „vámpírként” (élőhalottként) térjenek vissza. A korabeli felfogás szerint ezek a bosszúálló entitások betegségeket terjesztettek, és kárt tehettek az élőkben vagy a jószágokban. Ennek megakadályozására alkalmazták az olyan prevenciós rituálékat, mint a holttest karózása, elégetése, lefejezése, arccal lefelé fordítása vagy kövekkel való lezárása. A férfi sírja egy feltételezett templomfal mentén, a temető legkevésbé preferált, kirekesztett pontján helyezkedett el.
Ez is érdekelhet
A Racesa erőd története a 12. századig nyúlik vissza; a komplexumot a templomos lovagok, majd a johanniták (ispotályosok), végül a helyi nemesség birtokolta. A 15. és 16. század, amelyből a sír is származik, a térségben a folyamatos oszmán-török betörések és a határvidéki konfliktusok korszaka volt, ami magyarázatot adhat az elhunyt erőszakos életvitelére és sérüléseire.
A most publikált kutatási eredmény jelentősége abban áll, hogy a multidiszciplináris (régészeti, oszteológiai és digitális rekonstrukciós) megközelítés révén kézzelfoghatóvá teszi a kora újkori népi hiedelmeket. A „vámpírpánik” nem volt egyedülálló jelenség: Közép- és Kelet-Európában, különösen Lengyelországban, Horvátországban és Szerbiában számos hasonló temetkezést tártak fel. A történelmi feljegyzések megemlítik például a horvát Jure Grando (elhunyt 1656-ban) vagy a szerb Petar Blagojevic (elhunyt 1725-ben) esetét, akiket a korabeli hatóságok és faluközösségek hivatalosan is vámpírként azonosítottak, majd utólagosan megcsonkítottak. A racesai lelet egy újabb, tudományosan dokumentált példája annak, hogyan próbálták a középkori és kora újkori közösségek rituális eszközökkel kontrollálni a betegségektől és a haláltól való társadalmi félelmet.
