Amikor egy keverék kiskutya mentette meg az 1966-os vébét
2016. március 29. 13:28 Múlt-kor
Korábban
A nemzeti hős kutya
A férfi rögtön leszaladt a közeli rendőrőrsre, elmondása szerint még a papucsát is elfelejtette átvenni. Felszakítva az ajtót, onnan kiabálta a rendőröknek: „azt hiszem, megtaláltam a világbajnoki kupát!” A recepciónál ügyelő, zord őrmester rápillantva a koszos újságpapírhalmazból kikandikáló tárgyra, ezt mondta: „nekem ez nem nagyon tűnik serlegszerűnek, Sonny.” Néhány perccel később megérkeztek a kihívott nyomozók, megállapították, hogy valóban a Rimet kupáról van szó, és elkezdték faggatni Corbettet, akinek villámgyorsan leesett, hogy ő lett az elsőszámú gyanúsított. A kihallgatás igen sokáig tartott, ám a kora reggeli órákra tisztázódott, hogy a férfi nem tolvaj, hanem egy „hős kutya” gazdája.
Pickles valóban nagy nemzetközi hírnévre tett szert. Mears így beszélt róla a sajtónak: „megmentette a becsületünket a világ előtt”. Corbett 6 ezer font megtalálói díjat kapott a szövetségtől, míg a kutya számos televíziós showba kapott meghívót, valamint a The Spy With the Cold Nose című filmben is feltűnt.
Betchley-t közben bűnösnek találták a serleg ellopásában való segédkezésért, és két évet kapott. Az igazi tettes nem került elő. A bíróságon kijelentette: „bármi is legyen a büntetésem, remélem, Anglia megnyeri a vébét”. 1966. július 30-án Betchley és több millió angol vágya valóra vált, miután Anglia egy drámai, sokak által vitatott bírói döntésekkel teli hosszabbításban 4-2-re legyőzte az NSZK csapatát a világbajnoki döntőben. Habár Pickles az otthoni kényelemben követte végig a világbajnoki küzdelmeket, díszvendégként jelen volt a győztes csapat egy londoni hotelban tartott ünnepi ebédjén. A kívül várakozó tömeg éljenzésbe kezdett, amikor meglátták a hotel erkélyén Bobby Moore csapatkapitányt, aki a magasba tartotta a serleget, majd pedig a hős ebet. Miután visszamentek az étkezőbe, Harold Wilson brit miniszterelnök barátságosan megpaskolta a kutya fejét, Pickles pedig kisvártatva a közeli lifthez sétált, és engedelmeskedve a természet hívásának, megjelölte a flancos hotel falát.
Az egy hét után megkerülő Jules Rimet kupát (korábbi nevén Victory, azaz Győzelem) először az első, 1930-as világbajnokság győztese, Uruguay vihette haza, majd ezt követően négy évenként cserélt gazdát, míg nem 1970-ben Brazília harmadszorra is elhódította az arany serleget, amelyet a szabályok szerint örökre megszerzett. A Rimet kupát 1974-ben a 18 karátos aranyból készült FIFA World Cup Trophy váltotta. Érdekesség, hogy az eredeti, a brazil labdarúgó szövetség székházában őrzött serleget ismeretlen tettesek 1983-ban ellopták, és azóta sem került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap