Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
2022. december 28. 16:50 Múlt-kor
Korábban
Félénk udvarlóból a Fehér Ház bikája
Az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson nem éppen visszafogott emberként él a történelmi emlékezetben. Így például előfordult, hogy kitartóan udvarolt egyik barátja feleségének, valamint jól ismert, hogy több gyermeke született egy Sarah Hemings nevű rabszolgájától is.
Thomas Jefferson
Egyetemista korában azonban még számára is nehezére esett, hogy kezdeményezzen szíve választottjánál. Saját bevallása szerint hiába készült fel jó előre ékes szavakkal, amikor szembekerült az őt megbabonázó Rebecca Burwellel, mindössze „néhány töredékes mondatot motyogott el, teljesen összefüggéstelenül, hosszú, kínos szünetekkel megszakítva”.
Az egykori szégyenlősségnek már nyoma sem volt, mire a politika színpadára lépett. Jefferson rendszeresen hegedült, lelkes nyelvújító volt és híres volt a jó ételek és borok iránti rajongásáról. A Fehér Házban töltött nyolc éve alatt például – mai értéken számolva – több mint 41 millió forintot költött italra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap