Akusztikus élményt is nyújtottak a középkori vizuális ábrázolások

A középkori vizuális ábrázolások nem pusztán néma illusztrációként szolgáltak, hanem tudatosan megtervezett, képzelt akusztikus környezetet idéztek fel a korabeli szemlélők számára, immerzív, multiszenzoros élményt nyújtva – állítja Britton Elliott Brooks, a japán Kjúsú Egyetem kutatója. A felfedezés alapjaiban formálja át a középkori vallási tapasztalásról alkotott eddigi tudományos képet, rámutatva, hogy az írástudatlan rétegek számára a belehallott hangok jelentették a spirituális élethez való kapcsolódás elsődleges csatornáját.

A kutatás a neurobiológia és a „hangkörnyezet” elméleti keretrendszerét ötvözve vizsgálta az angliai kora középkori képi világot. A prediktív feldolgozás idegtudományi koncepciója alapján az agy a korábbi tapasztalatokból merítve előrejelzéseket készít az érzékszervi ingerekről.

Ha a szemlélő egy olyan képet lát, amelyhez erős hangélmény társul – például egy lecsapó kalapácsot vagy a szélben megfeszülő vitorlát –, a hallókéreg enyhén aktiválódik, és fizikai csendben is felidézi a hang mentális lenyomatát. Ezt a jelenséget a kutató a 12–13. században készült, Szent Guthlac életét tizennyolc kerek medalionban bemutató angol pergamentekercs, az úgynevezett Harley-tekercs elemzésével demonstrálta.

Szent Guthlac, a korai középkor egyik jelentős angol szentje – aki harcosból lett a világtól elvonult remete – a mai Londontól északra fekvő Crowland apátságának megalapítója volt. A kutatás rávilágít, hogy a tekercs illusztrátora a korábbi, tisztán szöveges hagiográfiákkal szemben vizuálisan kibővítette a jeleneteket, hogy akusztikus emlékeket ébresszen.

A szent csónakútját ábrázoló képen a hullámok és a vitorlák a szél zúgását és az evezők csapódását idézik, míg a remetelak építésénél a kőfaragók és kalapácsok megjelenítése a 12. századi építkezések ritmikus zaját reprodukálja. Hasonlóan tudatos a démoni támadások ábrázolása is: a fizikai erőszak helyett a nyitott szájjal, fenyegetően fellépő állatfejű lények – köztük helyi ragadozó madarak és egzotikus majmok – pusztán akusztikus alapú, félelemkeltő spirituális támadást jelenítenek meg.

A középkori Európában a könyvek rendkívül drága kincsek voltak, a lakosság túlnyomó többsége – köztük a parasztok és halászok – pedig nem értett a hivatalos egyházi nyelvnek számító latinhoz. A katedrálisok színes üvegablakai és az illusztrált szentiratok ezért nemcsak vizuális történetmesélőként, hanem a korabeli zarándokok saját megélt tapasztalataira rezonáló, multimodális felületként funkcionáltak.

Amikor a gyógyulást vagy csodát remélő hívők megtekintették ezeket az ábrázolásokat, a mindennapi életükből – a vízi utazásokból vagy az egyházi építkezésekből – ismerős hangok mentális felidézése révén sokkal mélyebben és személyesebben tudtak bekapcsolódni a vallási élménybe.