A vadnyugat horrorfilmbe illő mészárosa, John Joel Glanton

John Joel Glanton neve kevésbé ismert a vadnyugat véres történeteit kedvelők köreiben, annak ellenére, hogy Glanton a préri igazi horrorgyárosa volt, akihez mérten a vadnyugat két nehézfiúja, Butch Cassidy és Jesse James is csak szelíd kóristafiúk voltak.

Texas igazi szörnyetege

John Joel Glanton egy szegény farmer fiaként látta meg a napvilágot a dél-kaliforniai  Edgefieldben 1819-ben. A csibész jelzőt csak a legnagyobb jóindulattal lehetett használni a felcseperedő fiúcskára: John Joel Glanton az ördög csemetéjeként szó szerint brutális kis kölyökként töltötte gyermek éveit.

Apja halála után a család Arkansasba költözött, ahol anyja szintet ugorva újból férjhez ment és egy ültetvénytulajdonos asszonya lett. Glantont nem nagyon hatotta meg a változás, sőt rátett egy lapáttal, 16 évesen már egy fenevadként, egy erőszakos banditaként emlegették Tennessee-szerte. Glanton azonban Texasban vált igazi szörnyeteggé.

1835-ben Texas a földfoglaló jöttmentek Mekkája volt, amely Mexikó és az Egyesült Államok közé szorulva a két állam hatalmi versengésének középpontjába került.

Mexikó ekkoriban még a spanyol korona alá tartozott és kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy 60-70 ezer, északról jött renitens bevándorlóval küszködjön, akik nemcsak hogy nem ismerték el a mexikói fennhatóságot és nem tisztelték a hatóságokat, de még adót sem voltak hajlandóak fizetni.

Az illegális bevándorlás okozta feszültségek háborúba torkolltak. Texas függetlensége volt a tét. A kalandvágyó 16 éves ördögfajzat Glanton nem sokat teketóriázott, katonának állt. Becsületére legyen mondva egy igen emberpróbáló feladatra vállalkozott: felderítőként szolgált a konfliktusban.

A pozíció rengeteg fárasztó lovaglással járt és gyors döntéskészséget, illetve jó előrelátó képességet igényelt. A háborút Glanton sértetlenül megúszta. 1836-ban pedig létrejött a független Texasi Köztársaság.

Glanton a seregben maradt, csatlakozott a John C. Hays kapitány vezette helyi milíciához, a Texas Rangershez. A krónikák szerint ebben az időben eljegyzett egy hölgyet, de menyasszonyát az apacsok elrabolták és megskalpolták. Glanton túltette magát a tragédián, megnősült és fia született.

Eközben az újonnan létrejött Texasi Köztársaság és annak függetlenségét el nem ismerő Mexikó között tovább mélyült a konfliktus. Texas 1845-ben csatlakozott az USA-hoz, ami ellen Mexikó hevesen tiltakozott, így a rákövetkező évben kitört az 1848-ig tartó, az Egyesült Államok győzelmével végződő mexikói-amerikai háború. Glanton immáron hadnagyként szerzett dicsőséget a texasi fegyvereknek.

Glanton belevág a „skalpbizniszbe”

Az 1830-as években Mexikó északi tartományai, Sonora, Chihuahua és Coahuila lakossága folyamatosan az apacs betörésektől rettegett. Az indiánok lerohanták a farmereket és kirabolták őket, de brutálisan léptek fel az őket megtámadó és a földjeikre behatoló spanyol, később mexikói haderővel szemben is.

1835-ben aztán végleg  betelt a pohár: Sonora kormányzója, Manuel Escalante y Arvizu egy bombasztikusnak vélt ötlettel állt elő. Sonora minden apacs skalpért nagyjából 100 dollárnak megfelelő értékű 100 pezót kínált.

A jól harcoló és remekül lovagló apacsokat ugyanis a kormányzó kis létszámú hadereje egyszerűen nem tudta féken tartani, ezért a lemészárlásuk mellett döntött. Hamarosan Chihuahua és Coahuila is csatlakozott az emberbarátnak egyáltalán nem mondható véres kezdeményezéshez beárazva a férfi, női és gyermek fejbőrök értékét.

1848-ban befejeződött a háború Mexikó és az Egyesült Államok között, Glanton pedig munka nélkül maradt. A következő évben otthagyta feleségét és fiát, hogy egy csapat kalandvágyó aranyásót Kaliforniából Mexikóba vezessen, de a vállalkozás kudarcba fulladt. Glanton ekkor úgy gondolta, hogy erőszakos természetéből adódó harcias készségeit és háborús tapasztalatait kihasználva skalpvadásznak áll.

Bár több mint tíz éve meghirdették, a skalpbiznisz csak ekkortájt kezdett beindulni igazán, így a vadnyugat ördöge a legjobbkor vágott bele a „vállalkozásába”. A Glantonról elnevezett banda tagja volt Samuel Chamberlain, az Unió hadseregének későbbi tábornoka is, aki papírra vetette a Glanton-banditák hétköznapjait.

1849-ben a mexikói kormányzók több ezer dollár fizettek ki a skalpolóknak, akik igazán jó évet zárhattak, ugyanis egy apacs harcos skalpja olykor akár 1000 dollárt is érhetett.

A banda átfésülte a Sonora-sivatagot, kisebb apacs táborokat keresve, amelyek lakóit könnyebben lemészárolhatták. A lélektelen vadászat jéghideg pragmatizmussal párosult, a skalpvadászok ugyanis sokszor a „könnyű bevételt” kínáló védtelen nőkre és gyermekekre utaztak.

A korábban harcias apacsok a kíméletlen vadászat ellenére sem roppantak össze. A harcosaik csapatokba szerveződve elkezdték becserkészni a skalpgyűjtőket, meglehetősen rontva ezzel a véres üzlet profitabilitását.

Glanton Mexikóban folytatta a skalpgyűjtést

Az apacsok bosszantó ellencsapása nem szegte Glanton kedvét. A minden hájjal megkent mészáros egyszerűen megváltoztatta a célszemélyek körét és mexikói gazdákat és más törzsekbe tartozó indiánokat szabadított meg fejbőrüktől. Úgy okoskodott, hogy senki nem tudja majd a leadásnál megmondani, hogy apacs, mexikói vagy más indián volt-e a gazdája a sötét színű hajkoronáknak.

A véres üzlet újabb vadhajtásokat termelt, a skalpvadászok gyakorlatilag mindenkit célpontnak tekintettek, akinek barna bőre és fekete haja volt. A leadások száma megugrott, Chihuahua tartomány egyedül több mint 17 ezer dollár értékű vérdíjat fizetett ki 1849-ben, ami mai értéken meghaladta a 600 ezer dollárt.

Glanton fekete üzlete azonban hamar köztudottá vált, így Chihuahua kormányzója egy több ezer dolláros vérdíjat tűzött ki Glanton fejére, pontosabban skalpjára. A banda először Sonorába menekült majd onnan a megmaradt tagok Arizona felé vették útjukat.

Skalpvadászból kompos

A Glanton-banda sikerrel elérte a Colorado folyót, Sonora és Arizona határát, ahol sikeres „profilváltást” hajtott végre. A skalpbiznisznek Glanton számára befellegzett, de adódott egy új lehetőség, mégpedig a kompüzemeltetés. Glantont nem nagyon zavarta, hogy a kompot egy korábbi bajtársa, a mexikói-amerikai háború veteránja, a későbbi elnök, Abraham Lincoln rokona, bizonyos A. L. Lincoln üzemeltette. Csapatával és pár, a révészre irányított puskacsővel elzavarta a korábbi tulajdonost és rögvest átvette a vállalkozást, óriási pénzeket keresve a Colorado folyón átkelni szándékozó, Kaliforniába igyekvő aranyásókon.

Glanton olyan sikeres üzletet „vett át”, hogy nemsokára a terjeszkedésen törte a fejét. Egy közeli, a yuma indiánok által üzemeltetett kompra is rá akarta tenni a kezét. Glantonnak sikerült is feldühítenie a főnököt, de az egy megfelelő pillanatra várva, egyelőre fékezte az indulatait.

Az erőszak köre bezárul

1850 áprilisában Glanton és bandája San Diegóba készült, hogy a komp üzemeltetéséből befolyt bevételt valamelyik bankban tovább fialtassák. Glantonékkal tartottak (persze titokban) a yuma indiánok is, akik alig várták, hogy bosszút álljanak az őket ért sérelmekért. Az alkalomra nem kellett sokat várni. Az egyik forró nap Glanton és bandája tábort vert és leheveredett egy kis délutáni sziesztára. Az indiánok kihasználták éberségük csökkenését, rajtuk ütöttek és egytől-egyig lemészárolták őket.

Glanton neve és ténykedése egészen Cormac McCarthy „Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen” című, 1985-ben megjelent regényéig nem nagyon volt ismert a vadnyugat történelme iránt érdeklődők körében. A regény, amely Samuel Chamberlain visszaemlékezései alapján készült, egy azon kevés McCarthy-mű közül, amelyet a filmes szakma nem tart feldolgozhatónak, köszönhetően Glanton és bandája horrorfilmeket megszégyenítő tetteinek.