A történelemben is hódít az áltudományosság

2008. május 22.-Múlt-kor

Hallották, hogy miután Jézus feleségül vette a szabadkőműves Mária Magdolnát a gízai nagy piramis tetején, az FBI egyik fekete helikopterén Dél-Franciaországba repült?

Áltörténelem, félinformációk, csúsztatások

Itt találjuk Gavin Menzies `1421: az év, amikor Kína felfedezte Amerikát` című sikerkönyvét, amelyben a szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a kínai flotta a 15. században már fölfedezte Amerikát, Ausztráliát, Új-Zélandot és az Antarktiszt. `Badarság` - így summázta a művet Felipe Fernandez-Armesto, a Londoni Egyetem neves környezettörténésze a Daily Telegraph-nak adott interjúban. Kollégái is hasonlóan vélekedtek, egyetlen tudós sem akadt, aki osztotta volna Menzies nézeteit. Ennek ellenére tavaly Anglia két legnagyobb könyvesbolt-lánca az `ajánlott történelem` címszó alatt kínálta a könyvet.

Az olvasók körében már évek óta igen népszerűek ezek a spekulatív régészeti és történelmi művek. Mégis Dan Brown "A Da Vinci-kód" című, megjelenése óta 40 millió példányban eladott krimije tudatosította az írók, kiadók és filmkészítők körében, milyen hatalmas léhetőséget jelent az áltörténelmi regény műfaja. A Da Vinci-kód középpontjában egy igen vitatott történelmi téma áll, amelyet a szerző nem fikcióként, hanem történelmi tényként állított be.

A könyv az "Adatok" című oldallal kezdődik, amelyben a következő olvasható: "A Sion-rend - egy 1099-ben alapított titkos társaság - létező szervezet. 1975-ben a párizsi Bibliothéque Nationale -ban előkerült pergamenek, az úgynevezett Les Dossiers Secrets a Sion-rend számos tagját azonosítják, köztük Sir Isaac Newtont, Sandro Botticellit, Victor Hugót és Leonardo da Vincit." A történet előrehaladtával kiderül, hogy Jézus feleségül vette Mária Magdolnát, aki gyermeket szült neki.

Utódaik közül kerültek ki a Franciaországban uralkodó Meroving királyok, a titkot pedig a Sion-rend őrizte. Brown szerint Leonardo da Vinci "Utolsó vacsora" című festményén megfestette az igazságot: János képében valójában Magdolnát ábrázolta. A római katolikus egyház is ismeri a titkot, és minden eszközzel igyekszik elhallgattatni az igazságot, vagyis még egy összeesküvés-elmélet is bekerül a képbe.

Az elmélet nem új. 1982-ben jelent meg Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln a "Szent vér és a szent Grál" című műve, amelyben már felvetődött Magdolna, a Merovingok és a Sion-rend kapcsolata. A szerzők a magát szélhámosnak és csalónak nevező Gérard de Séde "Le Tresor Maudit de Rennes-le-Chateau" (1967) című munkáját vették alapul. A könyv Amerikában bestseller lett, míg a valóságban csupán egy áltudományos mű. Laura Miller így jellemzi: "Először felvetnek egy abszurd ötletet, amely később hipotézisként, majd még később már tényként jelenik meg... a hamisság átláthatatlan, akár a köd."

Ken Mondschein a könyvet ismertetve azon tréfálkozott, mennyire nem maradhatott fenn Jézus és Mária Magdolna vérvonala: "Az iparosodás előtti időkben elképzelhetetlenül magas volt a gyermekhalandóság. A 2000 év alatt csupán egy gyerekkori baleset vagy betegség elég volt ahhoz, hogy a vérvonal megszakadjon... Ha viszont Jézus gyermekei egymás között házasodtak, akkor Isten gyermekei akár uszonyt is növeszthettek láb helyett."

Az 1990-es években Baigent, Leigh és Lincoln megtapasztalhatták, milyen egy gondosan kitervelt csalás áldozatának lenni. A Sion-rendről ugyanis kiderült, hogy az 1940-es évek végén alapította Pierre Plantard, francia álarisztokrata, a rend "középkori" dokumentumait pedig társai hamisították. Amikor a Da Vinci-kód a könyveladási listák élére került, művüket ismét kiadták, és Brown krimije mellett árulták a boltokban. Már senki sem beszélt csalásról, a könyv hat millió példányban kelt el. A hozzánk látogató marslakók (akikből az áltörténészek szerint rengeteg van) zavarban lennének. Hogyan juthattunk idáig?

A tudósok erre a "hiperdiffuzionista" kifejezést használják. A hiperdiffuzionista elmélet szerint a különböző civilizációk egy ősi civilizáció kulturális eredményeit vették át soha meg nem történt utazások révén. Ha valaki azt állítja, hogy az egyiptomiak, minósziak vagy az izraeli törzsek építették a maja piramisokat, a Húsvét-sziget szobrait vagy Stonhenge-t, akkor az illető hiperdiffuzionista.

A "fantasztikus régészet" a 19. század óta létezik, amikor is lelkes műkedvelők átjáróházzá változtatták Amerikát: szerintük ugyanis megfordultak itt görögök, rómaiak, kelták, föníciaiak, izraeliták, núbiaiak és hinduk is. Az Utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyháza által szentnek tartott "Mormon könyve" szerint i.e. 600-ban izraeliták érkeztek Amerika földjére, ahol két ágra szakadtak: a nefitákra és a lamanitákra, és később Jézus Krisztus is meglátogatta őket.

Utat találtak az oktatásba is

Lehet gúnyolódni ezeken a teóriákon, de a rosszul megírt áltudományos könyvek több millió példányban fogynak, és a televíziós társaságok bőkezűen támogatják a hiperdiffuzionisták műsorait. A régészek és történészek most kezdik csak érezni, munkájukat mennyire aláássák ezek a művek.

Hancock és a piramisok

Az új szemléletű régészet atyja Graham Hancock, az Economist című folyóirat volt kelet-afrikai tudósítója. Hancock a szíve mélyén szélsőségesen hiperdiffuzionista, de igencsak ügyes retorikával dolgozik. Azokra a teremtéstörténetet képviselő tudósokra emlékeztet, akik az őskor kutatásakor a ténylegesen meglévő hézagokat használják azon elméletük igazolására, hogy a Föld 6000 éves. Hancock szerint az Andokban található Tiahuanco templomot és a mexikói Nap- és Hold-piramist "egy ismeretlen, az utolsó jégkorszak idején élt nép alkotta, amely rendkívüli intelligenciával és tudományos ismerettel rendelkezett." Képtelenség? A Channel 4 szerint nem: a TV-csatorna egész sorozatot szentelt a téma kifejtésének.

Hancock és írótársa, Robert Bauval "Talizmán: szent városok, szent hit" című másik könyve olyan "szent vallásról" ír, amely az ókori Egyiptomban keletkezett, és csúcspontját a cionista-szabadkőműves projektben, vagyis Izrael állam megalapításában érte el. A szerzők szerint a Salamon templomának két oszlopa és a Dávid-csillag, amelyek a szabadkőműves művészet kedvelt szimbólumai, erős hasonlóságot mutatnak a Világkereskedelmi Központ két tornyával és a Pentagonnal - vagyis a 2001. szeptember 11-i merényletek is a kirakós egy-egy darabjai.

Sokkal ijesztőbb, hogy az áltudományos művek egy fajtája utat talált a tankönyvek és az egyetemi olvasmányok közé: afrocentrikus történelemnek hívják, és aki kritizálni merészeli, azt rasszistának bélyegzik. 2007-ben a Routledge kiadó megjelentette Molefi Kete Asante, afro-amerikai tanulmányokkal foglalkozó egyetemi professzor "Afrika történelme" című munkáját.

Asante szerint Afrika nem csak a Homo sapiens, hanem az egész civilizáció szülőhazája. Könyvében az ókori Egyiptomot következetesen "Kemet" néven emlegeti, mivel az annyit jelent "feketék országa" bagy "fekete ország". Valójában az utóbbi jelentésről van szó, de egészen más összefüggésben: a kemet (fekete) szó termékeny fekete földre utal, amelyet megkülönböztettek a sivatagi homoktól.

Asante arra kíván célozni, hogy az egyiptomiak bőrszínük alapján határozták meg magukat, ami nem igaz. Szerinte Kemet találta fel az írást és az építészetet, ami ismételten kétes állítás. Az i.e. 2700 körül élt Imhotepről a következőket írta: "Imhotep volt az emberi történelem első filozófusa... Istenként tisztelték. Cselekedetei alapján Afrika és a világ filozófiájának élén áll." Forrás nincs megadva. Ezzel szemben gyakorlatilag semmit sem tudunk Imhotepről. Nem hagyott hátra írásokat, nincsenek szemtanúi beszámolók, és istenként is csak halála után 2000 évvel kezdték el tisztelni.

Asante szélsőséges nézeteket vall arról, hogy fehér tanárok taníthatnak-e afro-amerikai történelmet. "Többségükből hiányzik a megfelelő tájékozottság az afro-amerikai tanulmányok oktatásához. Sem tényismerettel vagy pedagógiai képességekkel, sem alázatossággal nem rendelkeznek."

Az afrocentrizmusnak vannak fekete ellenzői is, akik nem értenek egyet azzal a móddal, ahogy a fekete fiatalokat bele akarják vonni egy látszólagos vallási mozgalomba. "Vallásként az afrocentrizmus a hit területére téved. Követői vagy elfogadják abszurd állításait, vagy kiközösítik őket. A kételkedőket, ha fehérek, rasszistának bélyegzik, ha feketék, hitelteleneknek, akiket megfertőzött az eurocentrikus őrület" - írja Clarence Walker, a Kaliforniai Egyetem történészprofesszora. Ez az erkölcsi zsarolás különbözteti meg az afrocentrizmust a történelmi áltudományosság többi formájától. A Routledge kiadó szigorú ítésznek tartja magát. Asante könyvének kiadása csak azzal magyarázható, hogy a kiadó nem akarta, hogy rasszistának bélyegezzék.

Az említett könyvek ugyanazt a sémát követik: csak az autentikus történetírás retorikáját használják, módszereit nem.