A Papin nővérek rejtélyes horrorgyilkossága, amely máig izgalomban tartja a kutatókat

1933-ban egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság rázta meg Franciaországot. A súlyosan traumatizált környezetben felnőtt cselédlányok, Christine és Lea Papin tettében egyesek kicsinyes bosszút, mások az elnyomott munkásosztály lázadását látták.

Egy brutális gyilkosság...

Christine és Lea Papin rendkívül rossz családi körülmények között nőtt fel, amit a kettejük közt kialakuló nagyon szoros kapcsolatra támaszkodva tudtak átvészelni. A két lánynak volt egy idősebb nővére is, Emilia, aki apácaként belépett egy zárdába miután apjuk állítólag megerőszakolta őt. A két lány szintén gyakran volt tanúja és elszenvedője különféle fizikai és lelki bántalmazásnak.

Az addig Franciaország nyugati részén, Le Mans környéki kisebb településeken élő család a szülők válásával végül teljesen széthullott és a két lány elmegyógyintézetbe került, hogy ott kezeljék az évek során átélt traumák okozta problémáikat. Az itt töltött évek alatt a testvérek teljesen elválaszthatatlanok lettek egymástól, ugyanakkor más emberek csak nagyon ritkán látták őket egymáshoz beszélni, ami miatt elterjedt a pletyka, hogy telepatikus úton kommunikálnak egymással.

Miután kiengedték őket az intézetből, cselédnek szegődtek, de mindig határozottan ragaszkodtak ahhoz, hogy párban dolgozhassanak, hogy ne kelljen elválniuk egymástól. 1926-ban egy Le Mans városában élő nyugdíjas közjegyző, René Lancelin villájában kaptak állást mint bentlakó szobalányok. A hatalmas házban René feleségével és felnőtt lányukkal lakott együtt.

Christine és Lea napi 14 órát dolgoztak naponta és hetente egy fél szabadnapjuk volt – ami összességében a korabeli házicselédek megszokott munkaterhelése volt Franciaországban. A két lány szinte semmiféle érdeklődést nem mutatott a külvilág iránt – továbbra is kettesben töltötték szinte minden pillanatukat. Mindez azonban egy cseppet sem zavarta munkáltatójukat, lévén a testvérek éveken keresztül alázatosan és szorgalmasan végezték munkájukat.

1933. február 2-án aztán szörnyű tragédiába torkollott a Lancelin család és a Papin nővérek együttélése. Aznap este René az előzetes tervek szerint egy barátjuk házában találkozott volna feleségével, ahol közösen vacsoráztak volna. Madame Lancelin azonban csak nem érkezett meg és a várakozásba beleunt férj végül hazaindult megkeresni őt. Ahogy közeledett otthonához feltűnt neki, hogy minden lámpa le van kapcsolva és mindössze a cselédszoba ablakán szűrődik ki halvány gyertyafény. Amikor felfedezte, hogy az ajtók zárva voltak, René gyanút fogott és egyenesen a rendőrséghez ment.

A rendőrökkel visszatérő tulajdonos végül sikeresen bejutott a házba, ahol a szemük elé tárult az, amit az esetet vizsgáló pszichiáter, Jacques Lacan mindössze úgy jellemzett, mint a „vér orgiája”. René felesége és lánya, Geneivéve a rendkívül kegyetlen halált halt: szemüket kinyomták, arcukat pedig felismerhetetlenségig eltorzították.

A Papin testvéreket a cselédszobában találták meg. A két lány meztelenül feküdt az ágyon és mindketten azonnal beismerő vallomást tettek – nyugodtan, a megbánás legkisebb jele nélkül. A nyomozók gondosan összegyűjtötték a gyilkos „fegyvereket”: egy konyhakést, egy kalapácsot és egy ón fazekat.

…és ami utána következett

Christine és Lea természetesen azonnal börtönbe került, és valószínűleg életükben először elválasztották őket egymástól, minthogy külön cellákba kerültek. Egy alkalommal amikor lehetőséget adtak nekik, hogy találkozzanak, Christine azonnal Lea karjaiba vetette magát és a kettejük által váltott szavakból arra következtettek, hogy a testvérek szexuális kapcsolatot is folytattak egymással.

Néhány hónappal később Christine az őrültség jeleit kezdte mutatni, amikor is megpróbálta kinyomni saját szemeit, mire őrzői kényszerzubbonyt adtak rá. Ezt követően a lány igyekezett azzal védekezni, hogy a gyilkosságot egy ehhez hasonló elmeállapotban követte el, így a bűncselekmény lényegében betegségének következménye volt.

Az eset hatalmas vihart vert a francia közvéleményben. A per eseményeit tömegek követték mohó figyelemmel, míg a baloldali, forradalmi érzelmű értelmiség Jean-Paul Sartre és Jean Genet vezetésével úgy értelmezték az eseményeket, mint az elnyomott, rossz körülmények közé kényszerített munkások lázadását gazdag uraikkal szemben.

Az ítélet végül 1933 szeptemberében született meg. A bíróság kimondta, hogy a gyilkosság értelmi szerzője Christine volt, aki teljesen a befolyása alá vonta húgát, Leát. Az indoklás szerint Lea személyisége ekkor már nem volt több, mint Christine személyiségének a kiterjesztése. A gyilkosság okaként egy kicsinyes nézeteltérést neveztek meg, amely Christine és Madame Lancelin között alakult ki. Bár az ítélet meghozatalánál elvileg figyelembe vették a testvérek elmeállapotát, családi hátterét és az apjuk által elszenvedett bántalmazásokat, Christine-t végül halálra ítélték, míg Lea börtönbüntetést kapott.

Hamarosan Christine büntetését életfogytiglani börtönre enyhítették, a lány azonban nem tudott megbírkózni testvére hiányával. Egyre inkább depresszióba merült, nem evett, a korábbiakhoz hasonló őrült rohamai pedig csak szaporodtak. Christine fokozatosan teljesen elgyengült és végül 1937-ben a börtönben halt meg.

Lea 1941-ben szabadult fogságából és egyes források szerint hamis személyazonossággal egy hotelben kezdett dolgozni Nantes városában. Sokáig úgy vélték, hogy 1982-ben halt meg, de ezt nemrégiben egy Claude Ventura nevű filmrendező kétségbe vonta. A Papin testvérekről készített dokumentumfilmjében azt állította, hogy 2000-ben megtalálta az akkor 90. életévében járó Leát, aki egy szociális otthonban élt. A filmben bemutatott asszony agyvérzést szenvedett, ezért részlegesen lebénult, illetve elvesztette beszédkészségét. Ventura szerint Lea végül 2001-ben hunyt el.