A muszlimok és keresztények háborúi közepette csaptak le a sötétben bujkáló asszaszinok
2023. július 17. 18:06 Múlt-kor
Az asszaszinokat aligha kell bemutatni. Az angol nyelvben köznévként is meghonosodott a nevük („orgyilkos”, illetve „merénylő” jelentéssel), örök emléket állítva annak, hogy leginkább a politikai gyilkosságaikról váltak nevezetessé. A hozzájuk kapcsolódó legendák, a számos kulturális utalás már-már lehetetlenné teszi azt, hogy kiderüljön az igazság velük kapcsolatban. Talán nem meglepő, hogy a valóság az asszaszinok kapcsán sokkal árnyaltabb, mint azt a legtöbb helyen olvashatjuk. Némi túlzással asszaszinok ma is léteznek, persze nem úgy, ahogy azt magunk elé képzeljük, tehát ne egy rejtőzködő, gyilkosságra szakosodott szektára gondoljunk.
![illusztráció](/iJ9Fr/article/main/.630x1260/63507.jpg?lavid=442685)
Korábban
Egy kis muszlim teológia
Ahhoz, hogy megértsük az asszaszinok helyzetét, és egyáltalán felvázoljuk a történetüket, szükséges megérteni azt is, hogy hol a helyük a muszlim valláson belül.
A híradásokat hallgatva a legtöbben alighanem tisztában vannak azzal, hogy a muszlimoknak két nagy ágát különböztetjük meg: a szunnitákat és a síitákat. Ám azt már kevesebben tudják, hogy a két ágon belül további csoportok találhatóak, amelyek fontos részletekben különböztetik meg magukat egymástól.
A síiták eleinte egy politikai csoportot képeztek, hiszen a negyedik kalifa, Ali (656 – 661) követőinek számítottak, aki Fatimának, Mohamed legkisebb és legkedvesebb lányának volt a férje. Alit a siíták az első imámnak tekintik, a fiait, Haszant és Huszajnt pedig a másodiknak és a harmadiknak.
Alit megölték, ám a kiterjedt muszlim világ keleti részén, a mai Irak területén továbbra is népszerű maradt, és az Omajjád kalifával szemben Huszajnt meghívták a trónra.
680-ban azonban tőrbe csalták és lemészárolták. Ez az esemény hozzájárult a vele kapcsolatos mártírkultusz kialakulásához, és a síita mozgalom vallási jellegének megerősödéséhez.
Az asszaszinok előszeretettel csaptak le célszemélyeikre nyilvános eseményeken, például a pénteki imádságokon
A siíták legnagyobb csoportja az ún. tizenkettes siítáké, akiket az általuk elismert tizenkét imámról neveztek el. A hatodik imám, Dzsaffar asz-Szádik a legidősebb fiát, Iszmáilt tekintette utódjának, ám végül mégis a fiatalabb fia, Músza el-Kázim lett az örököse.
A tizenkettes sííták szerint azért, mert Iszmáil meghalt még az apja életében, a hetes siíták szerint viszont valójában Iszmáil fia, Muhammad az igazi örökös. Őket iszmáilitáknak is nevezik. Nekik is több águk létezik, az asszaszinok szemszögéből azonban elsősorban a nizáriták váltak érdekessé.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/691703ad10911aec8a17323ef94c2b08.gif)
![Nagy-Britannia](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/122.jpg)
Nagy-Britannia
- A cigaretta- és csokoládéautomaták is áldozatául estek az 1971-es font decimalizációnak
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák
- Eredetileg paripák húzták a londoni emeletes buszokat
- Kertje védelmében fedezte fel Dunlop a gumiabroncsot
- A kislány, aki a Fist Lady gyámleánya lett
- Ötven évesen lépett utoljára pályára Sir Stanley Matthews
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban
- Forradalmárokból és bűnözőkből sem volt hiány Ausztrália gyarmatosítói között
- Félezer kilométert gyalogolt a szabadság felé Winston Churchill
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap