A mexikói skorpió halom, amely a napfordulókat figyelte

Egy új tanulmány szerint a Mexikóban felfedezett, skorpió alakú földhalmot a nyári és téli napfordulókhoz igazították. A Tehuacán-völgy 62,5 méter hosszú „skorpió halom” nemcsak ritka mezoamerikai építmény, hanem bizonyíték arra is, hogy a csillagászati megfigyelések nem csupán az elit kiváltságai voltak.

A skorpió halom felfedezése

A 62,5 méter hosszú skorpió halmot 2014-ben dokumentálták, amikor régészek ősi öntözőrendszereket vizsgáltak a Tehuacán-völgyben, Mexikóvárostól mintegy 260 kilométerre délkeletre. A földből és sziklákból épült alakzatot – fejével, testével, ollóival és farokkal – a késő klasszikus és korai posztklasszikus korszakra (i. sz. 600–1100) datálták.

A halom figyelemre méltó módon érintetlen maradt. A régészek a „fullánk” helyén eltemetett felajánlásokat találtak, amelyek rituális jelentőségre utalnak. A felfedezés eredményeit 2024. augusztus 29-én közölték az Ancient Mesoamerica folyóiratban.

A kutatók szerint a skorpió halom különleges, mert Mezoamerikában ritka az ilyen szimbolikus formájú földmű. A komplexum 12 halomból állhatott, mintegy 22 hektáron terül el, és valószínűleg egy szertartási-csillagászati központot alkotott.

Néhány halom falakkal és kamrákkal épült, de csak a skorpió alakú domb formázott tudatosan egy élőlényt. Észak-Amerikában több ezer földhalom ismert, ám Mezoamerikában „feltűnően kevés” ilyen halom létezik – írják a kutatók.

Tlāhuizcalpantēcuhtli, a hajnali csillag ura

A skorpió alakja vallási jelentést is hordozhatott. A mezoamerikai mitológiában Tlāhuizcalpantēcuhtli, a „hajnali csillag ura” hatalmas égi istenség volt, aki a Vénuszt szimbolizálta. A kutatók szerint a skorpió képmáshalom ennek az istenalaknak a földi megjelenítése lehetett, egyfajta csillagászati és spirituális központ.

A vizsgálatok során a kutatók észrevették, hogy a skorpió kelet-északkelet felé tájolt, ami a nyári napforduló napfelkeltéjéhez illeszkedik. Számításaik szerint a nyári napforduló reggelén a Nap a bal olló csúcsa fölött kelhetett fel, ha valaki a „fullánk” vonalából figyelte.

A téli napforduló idején viszont, ha a bal ollónál állt a megfigyelő, a Nap a skorpió farkán túl nyugodott le. Ez a kettős igazodás lehetővé tette, hogy a közösség pontosan meghatározza a napfordulók idejét – ami kulcsfontosságú volt a mezőgazdasági ciklusok szempontjából.

A nyári napforduló Mezoamerikában az esős évszak kezdetét jelezte, amikor a földművesek megkezdték a vetést. A kutatók szerint „a napfordulót megelőző napokban a nap a két olló között kelt fel, ezzel jelezve az esős évszak közeledtét”.

A halomnál talált tárgyak – tálak, edények, molcajetek (háromlábú őrlőtálak), füstölőedény és egy üreges figura töredéke – arra utalnak, hogy rituálék zajlottak a helyszínen. A molcajete-áldozatokat gondosan helyezték el a „fullánk” közelében.

A mezoamerikai földművesek önálló tudása

A kutatás vezetője, James Neely, a Texasi Egyetem emeritus régészprofesszora szerint a felfedezés azt mutatja, hogy a csillagászati tudás nem kizárólag az elit birtokában volt. „Ez az első jele annak, hogy a napmegfigyeléseken alapuló csillagászati ismereteket a földműves közösségek is használták” – mondta Neely.

Szerinte a halmok és a csillagvizsgálati komplexum az őskori mezoamerikai civilizáció fejlett szervezettségét és önállóságát bizonyítja: „A campesinók – a vidéki földművesek – az elit irányításától függetlenül élhettek, önrendelkezéssel és megfigyeléseikre épülő rítusokkal.”

A skorpió halom nem csupán egy ritka mezoamerikai földmű, hanem egy ősi égi naptár is, amely a földművesek számára jelezte az esős és száraz évszakok váltakozását. Felfedezése új fényt vet arra, miként kapcsolódott össze a vallás, a csillagászat és a mindennapi élet a prekolumbiánus Mexikóban.