A mai napig nem tudni mi lett ókor legkeresettebb gyógynövényével

Julius Caesar a kincstárban őriztette, Nero császár pedig állítólag az utolsó fennmaradt példányt birtokolta az ókori világ egyik legértékesebb növényéből, a silphiumból. A fogamzásgátlóként, orvosságként és fűszerként is használt, majd a római korban rejtélyes módon kihalt növény utáni kutatás napjainkban is tart, bár a feltételezett rokon fajok túlzott betakarítása újabb természetvédelmi aggályokat vet fel.

A mai Líbia területén (az ókori Kürénaikában) vadon termő silphium (görögül szilphion) a görög-római ókor egyik legdrágább árucikke volt. A növény szárából és gyökeréből kinyert, liszttel tartósított gyantát (amelyet a rómaiak lasernek vagy laserpiciumnak neveztek) széles körben alkalmazták a gyógyászatban, a gasztronómiában és a parfümkészítésben.

Az ókori érméken és figurákon gyakran ábrázolták a növény szív alakú magházát, ami a modern botanikusok szerint arra utal, hogy a silphium rokonságban állhatott a mai óriás édeskömény fajokkal. A görögök és a rómaiak maguk sosem termesztették a növényt; a betakarítás és a feldolgozás a helyi észak-afrikai törzsek privilégiuma és tudása maradt, akiktől az ókori civilizációk adóként vagy kereskedelem útján szerezték be a luxuscikket.

Az ókori orvosi értekezések – mint a Kr. u. 1-2. században élt epheszoszi Szóranosz nőgyógyászati munkái – gyakran említik a silphiumot orális fogamzásgátlóként vagy magzatelhajtóként. Bár a modern tudomány számára a növény klinikai hatékonysága (mivel kihalt, így tesztelhetetlen) nem bizonyítható, a korabeli orvoslás az ételeket és a gyógyszereket nem választotta el élesen egymástól, így a silphiumot gyakran egyszerű ételekbe, például lencsekásába vagy borba keverve fogyasztották.

A növény a római korban hirtelen eltűnt. A kihalás okai között a szakemberek a túlzott betakarítást, a növény feletti állami monopólium miatti helyi rongálásokat (például legeltetést), valamint az észak-afrikai partvidék klímaváltozás miatti elsivatagosodását említik. Bár a rómaiak már a Kr. u. 1. században kihaltnak hitték, bizonyos források szerint a helyi fogyasztás egészen az 5. századig fennmaradhatott.

A kutatás 2021-ben vett új lendületet, amikor a mai Törökországban egykori görög települések közelében felfedeztek egy új óriás édeskömény fajt, amely vizuálisan rendkívül hasonlít a silphium ókori ábrázolásaira. A hipotézis bizonyításához azonban a régészeknek még érintetlen, datálható ókori magvakat kell találniuk a genetikai összehasonlításhoz.

Monopólium és ökológiai válság az ókorban

A silphium története nem csupán az ókori orvoslás, hanem a gazdaságtörténet és a környezeti fenntarthatóság egyik legkorábbi, jól dokumentált esettanulmánya. A növény gazdasági jelentőségét jól mutatja, hogy a görög Küréné városa – amely a mai Kelet-Líbia területén feküdt – a silphium-kereskedelemből hatalmas vagyonra és regionális dominanciára tett szert, és a növényt a város hivatalos érméin is szerepeltette fő motívumként.

A növény sikertelen mezőgazdasági háziasítása (valószínűleg a specifikus talaj- és klímaigény, illetve az ivartalan szaporodás miatt) egy olyan ritka és véges erőforrássá tette a silphiumot, amely felett a mindenkori államhatalom, később a Római Birodalom szigorú monopóliumot kívánt gyakorolni. Julius Caesar idején az államkincstár fizetőeszközként is tárolta a növényből készült gyantát, az arany és az ezüst mellett.

A növény feltételezett kihalása az emberi mohóság, a túlhasználat és az élőhelypusztítás egyik első rögzített ökológiai katasztrófája az európai történetírásban. Idősebb Plinius a Kr. u. 1. században már arról számolt be Természettudomány című művében, hogy a növény a kapzsiság és a helytelen pásztorkodás miatt tűnt el.

A silphium sorsa ma is intő példaként szolgál, különösen azért, mert a jelenlegi vélt rokon fajok – amelyeket a feketepiacon és a bulvársajtóban (a források téves értelmezése alapján) pusztán afrodiziákumként hirdetnek – a modern kori túlhalászathoz hasonlóan szintén a kipusztulás szélére sodródhatnak a Földközi-tenger térségében.