A Magyar Televízió legnézettebb műsora volt a Ki mit tud?
2023. február 13. 09:50 Múlt-kor
Tehetség, szórakozás, életöröm – a Ki mit tud? című sorozat emberek millióit ültette a képernyők elé. Bár a politika kezdetben tartott a „dilettantizmus veszélyétől”, idővel a dübörgő szocializmus is osztozott a műsor hatalmas sikerén. 61 éve, 1962. február 13-án vetítették az első adást, amely megalapozta a további sikereket.
Koncz Zsuzsa és Gergely Ági a Ki mit tud? 1962-es döntőjében (Fortepan / Szalay Zoltán)
Korábban
Az első, 1962. február 13-án vetített adás után még senki sem hitte, hogy kevesebb mint fél év múlva, 1962. július 24-én emberek százezrei ülnek majd a televízió képernyője előtt este 7 óra 40 perckor – pedig ez is csak egy átlagos nap volt a dübörgő szocializmusban. Ekkor kezdődött a kultikus vetélkedő, a Ki mit tud? döntője, amely mai szemmel nézve is szórakoztató, egyben hiteles kordokumentumként is szolgál.
Honnan eredt az ötlet? A gondolat szellemi atyját ma már valószínűleg hiába keresnénk, ám annyi bizonyos, hogy a szálak a MOM Kultúrházban értek össze: ekkor még ugyan a szakavatott zsűri véleményezése nélkül, de minden tehetséges fiatal pódiumra léphetett a spontán szervezett tehetségkutatókon.
A műsor későbbi készítői tévékamerák előtt akarták megmutatni országnak-világnak a tehetségeket, de a „dilettantizmus veszélyére” hivatkozva első nekifutásra – felsőbb utasításra – elgáncsolták az ötletet. A józan ész idővel diadalmaskodott, a Ki mit tud? 1962-ben műsorra került. A kategóriák – mint például ének, zene, vers, próza, tánc – győztesei Helsinkibe, a Világifjúsági Találkozóra utazhattak.
A Népszava július 27-i cikkében propagandacélokra is felhasználta a műsort, amely – ebben a kontextusban – a „szocialista életöröm” kifejezésével volt egyenértékű: „De ki akarja behálózni a finn ifjúságot? A »Ki mit tud« győztesei? A Füttyös, aki Helsinkiben is madárdalával akar hatni az érzésekre? Vagy talán a kis bűvész — kártyamutatványaival? Kiktől és mitől védik a Nyugat »demokratái« az ezer tó országát?” – olvashatóak a „dekadens Nyugat” ellenében írott sorok.
Úton Helsinki felé, 1962 (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)
Nem a győzelem, hanem a részvétel számít – tartja a mondás, amely a Ki mit tud? esetében is helytállónak bizonyult. Koncz Zsuzsa – aki Gergely Ágnessel az évad végén egy asztali lámpát vihetett haza a Corvin Áruház kínálatából –, a Metro együttes és a Benkó Dixieland Band sem ért el első helyezést, népszerűségük mégis a műsorban gyökerezett.
A győztesek között is született legenda: Kern András a paródia kategóriában aratta le a babérokat Pintér Gáborral. A mindössze tizennégy éves ifjú még azt a pimaszságot is megengedte magának, hogy kiszóljon a zsűritag Várkonyi Andrásnak – természetesen a közönség legnagyobb örömére.
Az első évadban az ének kategóriában Bakacsi Béla, a bűvészek között Gloviczki Péter, míg a vers kategóriában Németh Imre diadalmaskodott, továbbá különdíjat kapott Angyal János humorista és Hacki Tamás füttyművész is.
Humoros előkészületek 1976-ból (Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)
A döntőről még Bárány Tamás is megemlékezett az Élet és Irodalom július 28-i számában, véleménycikkének az árulkodó Ki mit tud – és ki mit nem tud? címet adta. A baljós várakozások ellenére kifejezte elismerését: „jó volt, hasznos és eredményes ez a vállalkozás, bátran folytathatja a televízió.” Viszont fontos tanulságokra is rávilágított. Az önismétlést súlyos problémának tartotta: „A világ legizgalmasabb füttykoncertje, legvájtabb fülű parodistája is unalmas, ha egymásután kétszer látom ugyanazzal a produkcióval.” A szerző kiemelte azon aggályát is, hogy a hivatásos, tehetséges művészek az újonnan feltörő amatőrök árnyékába kerülhetnek.
Bölcsen állapítja meg azt az igazságot, amely majd 60 évvel később is megállja a helyét: „Amiről a tv előtti őskorban álmodni sem lehetett, amihez azelőtt munkában és művészi alázatban eltöltött hosszú esztendők kellettek: most szerencsés esetben öt perc alatt megvalósul – másfélmillió ember szivébe lophatja bele magát valaki […]” – a különbség a jelenkorhoz képest mindössze abban áll, hogy a televízió mellett ma már az online világban is megfigyelhető ez a jelenség.
A kamerák mögött, 1962 (Kép forrása: Fortepan / Kotnyek Antal)
A Ki mit tud? óriási sikerét követően nem volt kérdés, hogy lesz-e folytatás. A tíz évadot megért tehetségkutató sorozatban olyan hírességek tűntek fel, mint Sztevanovity Zorán (1963), Kovács Kati és Ungár Anikó (1965), Gálvölgyi János (1968, később mint műsorvezető is visszatért), a Hungária és a Neoton (1968), vagy a zsűri által kiejtett, de a közönség szeretetével mindig visszaszavazott Pokolgép (1983), valamint Falusi Mariann (1983).
A műsorvezetők között feltűnt a legendás Antal Imre, a zsűritagok között pedig számtalan korabeli szaktekintély – Rábai Miklós, Pernye András, Major Tamás, Szinetár Miklós, Vásárhelyi László, Faragó Laura, Petrovics Emil – kapott szerepet az évadok során.
A Ki mit tud? zsűrije az 1962-es évad döntőjében (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)
A Magyar Televízió legendás tehetségkutatója a szocializmus éveinek felejthetetlen emléke maradt. Az 1970-es évekre az ország legnézettebb televíziós műsorává vált, a kezdetleges statisztikai módszerek alapján a nézettség olykor még a 80 százalékot is meghaladta – ezzel még a Híradót is megelőzte. Az utolsó, tizedik évad 1996-ban futott, ezután a műsor emlékezetes pillanatokat maga mögött hagyva, végleg nyugalomba vonult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.