A kiépülő diktatúra és a hadikommunizmus vezetett az 1921-es kronstadti matrózlázadáshoz

A bolsevik hatalomátvétel egykori legfőbb bázisa, a kronstadti tengerészeti erőd mindössze négy év alatt vált az egypártrendszer elleni fegyveres ellenállás központjává. Az 1921-es matrózlázadást nem ellenforradalmi szándék robbantotta ki, hanem a legénység társadalmi összetételének drasztikus megváltozása és a bolsevik diktatúra – különösen a parasztságot sújtó hadikommunizmus – kiépülése; a baloldali felkelés véres leverése végül a szovjet gazdaságpolitika teljes irányváltását kényszerítette ki.

A kronstadti matrózlázadás háttere

Kronstadt, a Finn-öbölben fekvő haditengerészeti erőd, 1917-ben a bolsevik forradalom egyik legelszántabb támasza volt. 1921-re azonban az állomány jelentősen kicserélődött. Sok 1917-es „vörös matróz” elesett vagy más egységekhez került. Helyükre paraszti származású újoncok érkeztek, akik közvetlenül tapasztalták a falusi rekvirálások brutalitását. A matrózok között erősödött az érzés, hogy a hatalom elszakadt a „szovjetek” eredeti ígéretétől.

Vezetők és konkrét személyek

A felkelés egyik legismertebb arca Sztyepan Petricsenko volt, aki a csatahajó Petropavlovszk fedélzetén szolgált, és a Forradalmi Bizottság élére állt. A bizottság március elején vette át a hatalmat a szigeten.

A matrózok követeléseit a Petropavlovszk határozata foglalta össze 1921. március 1-jén. Tizenöt pontban követelték a szabad választást, a szólás- és sajtószabadságot, a politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint a terményrekvirálás helyett szabadabb cserelehetőséget követeltek. Jelszavuk: „Szovjeteket bolsevikok nélkül.”

A matrózok nem a cári rendszer visszaállítását akarták. Követeléseik baloldaliak voltak. A mozgalom ideológiailag vegyes volt. Jelen voltak baloldali eszerek (a Szociálforradalmár Párt tagjai) és az anarchisták is, így nem született egységes politikai program a bolsevik hatalom alternatívájaként. Az egyetlen közös cél az egypárti diktatúra elutasításán volt.

A kronstadti matrózlázadás leverése

A bolsevik vezetés részéről Lenin és Trockij azonnal ellenforradalmi lázadásnak minősítette az eseményeket. Trockij, mint hadügyi népbiztos, ultimátumot adott: azonnali megadás vagy fegyveres beavatkozás. A támadást Mihail Tuhacsevszkij vezette. A politikai ellenőrzést és a megtorlást a Cseka feje, Feliks Dzerzsinszkij irányította.

A támadás 1921. március 7-én indult. A Vörös Hadsereg egységei a jégen keresztül közelítették meg az erődöt. A matrózok tüzérsége súlyos veszteségeket okozott. Az első rohamot visszaverték. A második, március 16–17-én indított támadás során a vörös csapatok betörtek a városba. A harcok utcáról utcára zajlottak.

A veszteségek pontos száma vitatott. A vörös oldalon több ezer halott és sebesült lehetett. A felkelők közül mintegy kétezret kivégeztek a következő hónapokban. Több ezren Finnországba menekültek, köztük Petricsenko is. 1944 után, a finn–szovjet fegyverszünet következtében több emigránst kiadtak a Szovjetuniónak, köztük őt is. Petricsenkót 1945-ben tartóztatták le és 1947-ben halt meg a vlagyimiri börtönben

Személyes történetek és következmények

Számos túlélő visszaemlékezése szerint a matrózok sokáig hittek abban, hogy követeléseik összhangban állnak a forradalom eredeti céljaival. Nem külső intervenciót vártak, hanem reformot. A bolsevik propaganda azonban fehérgárdista összeesküvést emlegetett.

A kronstadti matrózlázadás mély legitimációs válságot jelzett. A pártvezetés néhány nappal a felkelés leverése után, 1921 márciusában meghirdette az új gazdaságpolitikát. Az adó a rekvirálás helyére lépett, és engedélyezték a korlátozott piaci működést.