7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
2024. július 30. 14:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Pulgaszari, a koreai Godzilla
„Kim Dzsong Il vagyok, nagy szívességet tett, hogy ellátogatott hozzánk!” – mondta 1978 januárjában az észak-koreai „trónörökös” a Hongkongból frissen elrabolt Csve Ün Hi színésznőnek, aki a neves dél-koreai rendező, Sin Szang Ok exfelesége volt. Az eltűnt neje után nyomozó Sint nem sokkal később szintén elrabolták.
Négy évvel később forgatta le Kim Dzsong Il nagy álmát, az észak-koreai Godzillaként ismert Pulgaszari propagandafilmet, amely egy ősi koreai történeten alapult, és a koreai történelem egyik klasszikus mitológiai alakjáról szólt.
Az eredeti, középkori legenda szerint a Pulgaszarit egy buddhista szerzetes hozta létre (nem pedig egy rács mögött ülő kovács, mint a filmben). Amikor a kormányzat elrendelte minden buddhista szerzetes bebörtönzését, ő elbújt nővére faliszekrényében.
Időtöltésképpen főtt rizsszemekből létrehozott egy kis bábut, amely meglepetésére életre is kelt. Látván, hogy a kis teremtmény éhes, a jóságos szerzetes megetette az egyetlen dologgal, amit talált a szekrényben: néhány acéltűvel.
A lény minden egyes tűvel egyre nagyobb méretet öltött. Hamarosan magasabb lett, mint maga az épület, de továbbra is éhes volt, így minden, útjába kerülő fémtárgyat elfogyasztott.
Terrorizálta a várost, hatalmas, torz teste a legenda szerint egy elnyújtott medvére hasonlított leginkább, füle és orra azonban egy elefántéhoz voltak hasonlók. Bőrének minden pontjából hegyes tűk álltak ki.
A hadsereg felvonult, hogy megállítsa a szörnyeteget, de semmilyen kard, és semmilyen számú nyílvessző nem tett benne kárt.
Elkeseredésében a kormányzó felgyújtatta embereivel a lényt, amely azonban ettől sem halt meg. Körbe-körbe rohant, égő testével mindent lángra lobbantva, amíg az egész város, Szongdo (a mai Keszong) el nem pusztult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Még az akasztófa árnyékában is tagadta bűnösségét Hermann Göring tegnap
- Donizetti problémás operája tegnap
- Búcsúcédulák bevételeiből finanszírozták, de így sem haladt a kölni dóm építése tegnap
- Nem Hunyadi Jánoson múlott a tragikus kimenetelű várnai csata tegnap
- DNS-minta alapján próbálják bizonyítani Kolumbusz Kristóf származását tegnap
- Csak beiktatása után, egy kislány tanácsára növesztett szakállat Lincoln tegnap
- Saját megbízói ítélték el az első világháború egzotikus kémnőjét, Mata Harit tegnap
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel 2024.10.14.