Erotikus műalkotások a múltból

Elég csak a jól ismert pompeji és herculaneumi pajzán falfestményekre és domborművekre, vagy a hasonlóan híres, szexuálisan "túlfűtött" babiloni agyagtáblákra utalni, hogy lássuk, az erotika több ezer éve meghatározó témája a művészeteknek. Festmények, szobrok, műtárgyak, fotók - íme néhány jelentős alkotás az elmúlt évszázadok bőséges terméséből.

A szex mint művészi fegyver

Vörösre festett szemérmű kislány, párok szeretkezés után, maszturbálást ábrázoló önarckép: szinte nincs még egy olyan festő a művészettörténetben, akinek alkotói munkásságában a testiség, az erotika ennyire a középpontban lett volna, mint az osztrák Egon Schielének (1890-1918). A polgári Ausztriát a maga idejében megdöbbentette Schiele stílusa, a művésznek 1912-ben 24 napot közszeméremsértés címen börtönben kellett töltenie.

Az expresszionista, Klimt-tanítvány Schiele mintegy "művészi fegyverként" használta a szexet, amely - a halál mellett - már nagyon korán jelen volt életében. Ezek, azaz a testet kiemelő alkotásai a legmegragadóbb művei az osztrák festőnek: a sajátja, az utcagyereké, vagy éppen szeretőjéé. A fenti, A nő fekete harisnyában című képet Schiele 1913-ban fejezte be.

Picasso letagadta

Jóllehet a festmény témája egyedülálló a hatalmas Picasso-oeuvre-ben, a spanyol festőgéniusz számos szexuálisan explicit vízfestményt és rajzot készített korai éveiben, különösen 1902-1903 között. Fiatal férfiként Picasso tág teret adott a promiszkuitásnak, s magát olykor revü táncosnők és kéjhölgyek társaságában ábrázolta.

A La Douleur című festményen maga Picasso látható; a művész két kezével a fejét tartja, de nem a nőre néz, hanem a tükörben saját magát szemléli - valószínűleg Goyának a Mayákról készült festményeire reflektálva. A kevéssé ismert anekdota szerint mikor a hatvanas években egy fotót mutattak neki a festményről, Picasso tagadta, hogy azt ő készítette volna és a barátai által elkövetett "rossz viccként" aposztrofálta.

A legújabb kutatások azonban kiderítették, hogy a La Douleur egyike volt azon két képnek, amelyet Picasso kereskedője, Daniel-Henry Kahnweiler vett meg Benet Solertől, akinek ruhaboltjában a festő gyakran feltűnt. A spanyol művész valószínűleg ruhákért cserélte el 1903-ban a később megtagadott műalkotást, s 1923-ban egy párizsi aukción jutott hozzá Scofield Thayer amerikai műgyűjtő.

Hogyan lehet erotikus egy csésze?

A szőrös csésze talán a 20. század leghíresebb erotikus műtárgya, amelyet a Németországban született, de svájci állampolgárságú Méret Oppenheim (1913-1985) - André Breton, Luis Buñuel, Marcel Duchamp, és Max Ernst mellett -, a húszas évek szürrealista mozgalmának legismertebb képzőművésze hozott létre.

Oppenheim 18 évesen ment Párizsba, ahol az Académie de la Grande Chaumière művészeti iskola kurzusait látogatta, majd öt év múlva megrendezhette élete első önálló kiállítását a svájci Bázelben. 1936-ban készítette el híres szőrös csészéjét (Le Déjeuner en fourrure), amely a szürrealista szobrászat egyik legtöbbet idézett alkotása lett. Oppenheim ebben a teáskészlet által sugallt háziasságot elegyítette az állati természettel és az erotikával.

A műtárgy ötletét egyébként egy közte és Picasso, valamint Dora Maar közötti párizsi beszélgetés adta, amely során a spanyol festő felvetette, hogy mindent be lehet borítani szőrmebundával - Oppenheim rákontrázott, és így válaszolt: akár egy csészét és csészealjat. A művész hazament és megalkotta azóta kultikussá váló tárgyát, amelyet egy kínai gazella szőrméjével fedett be. A Le Déjeuner en fourrure ma a New York-i Museum of Modern Artban látható.

Mitológia és erotika

Antonio Allegri, avagy Correggio (1489-1534) az érett itáliai reneszánsz egyik legkiválóbb, rövid életű, de fényes karrierű itáliai művésze, akit fény-árnyék kontrasztokkal való kifinomult bánásmódjáról a "fény festőjének" is neveznek. Híresek falfestményei, például fő műve, a Mária mennybevitele a pármai dóm kupoláján és a San Paolo bencés kolostor freskói, de számos táblaképet is alkotott élete 45 éve alatt.

1532-33 körül festette meg Ió és Zeusz című képét. Ió Inakhosz argoszi király leánya volt, aki szépségével Zeuszt is elbűvölte. A görögök főistene elhatározta, elcsábítja a leányt, ám nem akarta magára haragítani feleségét, Hérát, ezért sötét felhőkkel próbálta fényes nappal elrejteni légyottját. Az érzékire sikeredett festményen Zeusz arca alig kivehető, de jól látszik, amint erőteljesen magához szorítja az öleléséből kiszabadulni nem nagyon igyekvő nimfát.

A híres olajfestményt ma a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik.

Ámor és Psziché

Nincs még egy olyan művész, aki annyi erotikával tudott megtölteni egy márványszobrot, mint Antonio Canova. Márványszobrai hűvös, könnyed, életközeli, részben szentimentális szépséget árasztanak. A barokk pompájától és a rokokó túlfinomultságától elfordulva inkább a görög és a római antik művészet kiegyensúlyozottsága és egyszerűsége vonzotta, őt tartják a szobrászati klasszicizmus megalapítójának.

Egyik legfőbb műve a Louvre-ban látható Ámor és Psziché, amelyen Ámor csókjával éppen életre kelti szerelmét, Pszichét. Az alkotást John Campbell brit politikus, műgyűjtő rendelte meg Canovától 1787-ben, a szobor pedig a neoklasszicista szobrászat egyik remekműve lett. Témája Lucius Apuleius Aranyszamár (Asinus aureus), más néven Metamorphoses (Átváltozások) című, az egyetlen teljes egészében ránk maradt antik regényben olvasható mese, amely Ámor és Psziché történetét mondja el.

A divatfotó forradalma

Az 1920-ban, Berlinben született német fotóművész - akit a magyar közönség a Szépművészeti Múzeumban tavaly már megcsodálhatott -, Helmut Newton a 20. század egyik legismertebb és legjobban fizetett divat-, reklám-, portré- és aktfényképésze volt. Előbb a Vogue divatmagazin ausztrál kiadójánál dolgozott, majd munkái a hatvanas évektől a francia Vogue és a Harper's Bazaar hasábjain jelentek meg.

Helmut Newton erotikus képeivel forradalmasította a divatfotózást, stílusa olykor erősen feszegette az irányzat határait, képei egy részén a szado-mazochizmus és a fetisizmus ugyanúgy jelen van. Miután 1970-ben szívrohamot kapott, kicsit visszafogta magát, de ismertsége tovább nőtt, főleg az 1980-ban publikált Big Nudes című sorozatának köszönhetően, amely az erotikus-városi stílus mintegy csúcspontjának tekinthető.

Az Irodai Szerelem (Office Love) című kép 1977-ben, Párizsban készült, s mindazon stílusjegyeket magán viseli (erotika, urbánus jelleg), ami Newtont világhírűvé tette.

Az érzéki Danaé

Műveiben Tiziano (1488/1490-1576) a reneszánsz eredményeit ötvözte a barokk drámaisággal és hevességgel. Híressé váltak lángoló színei, különösen a kékkel színezett vörös, amelyet például Tintoretto is használt. Elsősorban portréfestészete tette híressé, később kompozícióiban nagy teret szentelt a tájnak, végül teljes figyelmével az emberábrázolás felé fordult.

Danaé az argoszi Akrisziosz király és Eurüdiké leánya, Perszeusz anyja volt, akinek a velencei festő egy egész sorozatot szentelt. Ez legalább öt képből áll, Tiziano 1553 és 1556 között festette őket, az elsőt Nápolyban, további kettőt pedig a művészetpártoló II. Fülöp spanyol király megrendelésére. Az egyes változatok különböznek, de mindegyik közös jellemzője Danaé kifejező, érzéki arca.

Tiziano festményének hatását mutatja, hogy Rembrandt, Anthony van Dyck és Gustav Klimt is megfestette a maga változatát, az eredeti művet megtekintő Michelangelo pedig dicsérte a velencei művész színhasználatát.