Zsidók, magyarok, cigányok, holokauszt

Soha sehol sem szabad egyetlen lépést sem engedni az emberi szabadságjogokból, az emberek egyenlőségéből és a jogvédelemből - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Az eseményen - ahol tudományos konferenciát is tartottak - felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét is, amelyben többek között az állt, hogy "nem tűrhetjük és nem is tűrjük, hogy bárkit etnikai vagy vallási hovatartozása okán megbélyegezzenek, megalázzanak vagy bántalmazzanak. Ezért hirdette meg a kormány a zéró tolerancia politikáját."

"Magyarok lőttek magyarokra"

Az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 69. évfordulóján rendezett eseményen az államtitkár tragédiának nevezte, hogy "magyarok lőttek magyarokra", ami "nem fogható fel józan ésszel". A holokauszt emléknapja nemcsak a zsidóság ügye, hanem a teljes magyarság emléknapja is, mert a haláltáborok, ahová magyar honfitársaink százezrei kerültek, a magyar történelem részét képezik - állapította meg. Rétvári Bence fontosnak mondta, hogy a Nemzeti alaptanterv a zsidó közösségekkel együttműködésben született, ami tartalmazza az évszázadokon át tartó zsidó-magyar közös, békés együttélést is.

Utalt arra: a gyűlöletből sokan éltek korábban is, és biztos ma is sokan vannak, akik ebből akarnak élni. Hetven éve nagyon sok honfitársunk volt, aki kollaborált a náci ideológiával, ezért fontos, hogy az új alaptörvény és a jogszabályaink ezeket a bűncselekményeket el nem évülő, emberiesség elleni bűncselekménynek nyilvánítják, az új büntető törvénykönyv pedig lesújt azokra is, akik tagadják a holokausztot - mutatott rá.

Leszögezte: a vészkorszak idején az állam nem tudta megvédeni polgárait és felelőssége kell, hogy legyen azzal kapcsolatban, amikor rémtetteket a magyar állam nevében követtek el. Felhívta a figyelmet: a holokauszt túlélőinek nyugdíjpótlékát kétszer emelték meg 50 százalékkal, amivel ugyan nem lehet jóvátenni a holokauszt szörnyűségeit, de az együttérzést kifejezi.

Rétvári Bence emlékeztetett a hősökre, akik bátrak voltak életeket menteni: id. Antall József, az egyházak részéről pedig többi között Mindszenty József bíboros, Salkaházi Sára, Slachta Margit és Sztehlo Gábor. "Ők zsidókat mentettek, ők magyarokat mentettek, e kettőt nem lehet, nem is szabad kettéválasztani" - fogalmazott. Ezzel kapcsolatban megemlítette a tavalyi Wallenberg-emlékév fontosságát.

Orbán Viktor levelében arról is szólt, hogy a magyarországi tragédia 70. évfordulóján a magyar kormány a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságon keresztül idén számos programot szervez, a mostani emlékülés is része ennek az eseménysorozatnak, amelynek célja "a múltunkkal való szembenézés, megértés és megbékélés. Emlékezés és emlékezet nélkül ugyanis nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet". 

Mint fogalmazott, a holokauszt az egész emberiség ellen elkövetett rémtettek sorozata, éppen ezért az egész emberiség tragédiája, ahogy a magyar holokauszt sem tekinthető másnak, mint az egész nemzet tragédiájának. Az emlékbizottságot szerinte azért hozták létre, hogy ébren tartsák az emberek emlékezetét. Utalt arra: a Terror Háza Múzeum videóanyagainak egyikében egy haláltábor túlélője azt nyilatkozza, hogy "a bűnt meg lehet ugyan bocsátani, de sohasem lehet elfelejteni", s a Példabeszédek könyvében is az olvasható, hogy "az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz".

Az elit antiszemitizmusa

Ujváry Gábor, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa A magyar politikai elit magatartásformái és a zsidóüldözés című előadásában rámutatott: mivel a 18. századig a vallás bizonyult az elsődleges identitásképző elemnek, az Európában uralkodó keresztény kultúra a tőle különböző zsidóságot üldözendő ellenségnek tekintette, kirekesztette és a társadalom peremére szorította. A vallási alapú megkülönböztetést aztán a modern társadalmak megjelenésével kialakuló politikai mozgalom, az antiszemitizmus követte. Ennek Magyarországon, egészen az első világháborúig - eltekintve az 1880-as évek elejétől -, nem volt meghatározó hatása, sőt a 19. század első feléig európai viszonylatban kifejezetten barátságosan fogadták a zsidóságot.

A zsidóság jellemzően a társadalom és a politikai elit által lenézett pozíciókat foglalta el, így az iparban, a kereskedelemben és a szabad értelmiségi pályán - szinte minden olyan területen, amely a 20. századi fejlődés szempontjából döntőnek bizonyult és jelentősen felértékelődött - fejtette ki a történész. Az asszimiláció tekintetében a hazai németség mellett a zsidók próbálták a leginkább elsajátítani a magyar nyelvet és ők igyekeztek a legjobban kulturálisan is azonosulni.

Ebben az 1918-at követő politikai fordulat okozott törést. A két világháború közti magyar antiszemitizmus gyökerei a messzi múltból táplálkoztak, de mindig a Tanácsköztársaságra hivatkozott. Bár - emelte ki Ujváry Gábor - a rezsim vezetői döntő többségükben valóban zsidó származásúak voltak, szinte kivétel nélkül megtagadták vallásukat és ezzel őseiket. Ennek azonban mégis komoly következménye volt, ugyanis a magyar értelmiség döntő többsége emiatt vált antiszemitává a két világháború között.

A politikai és a szellemi elit jeles képviselői nagyjából egyetértettek abban, hogy a zsidósággal szembeni, az állampolgári jogegyenlőséget durván sértő rendelkezések 1938-ban kezdődtek, de hitük szerint - és európai összehasonlításban - ezek 1944-ig mégsem vezettek a relatív biztonságban élő zsidó tömegek deportálásához. A német megszállás ebből a szempontból gyökeres fordulatot eredményezett. Az addigi politikai elit nagy része a vádlottak padjára került, számos képviselőt, kormánytagot letartóztattak.

Mint arra Ujváry Gábor rámutatott, ez ellen a szabadlábon maradt képviselők közül egyedül Hóman Bálint merészelt tiltakozni a német birodalom teljhatalmú megbízottja, Edmund Veesenmayer előtt. Fájdalom, de tény, hogy a korlátozott szuverenitású országban ráadásul egy olyan kormány került hatalomra, amely készségesen végrehajtotta a németek követeléseit, mindenekelőtt a zsidóüldözést és deportálást.

A haderő 1944 előtt

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a Magyar Királyi Honvédség 1944 eleji helyzetét és állapotát vázolta fel. A magyar királyi 2. hadsereg 1943. januári-áprilisi hadművelete során élőerőben és haditechnikában is drámai, pótolhatatlan veszteségeket szenvedett a Szovjetunióban. Az anyagi veszteséget 70 százalékra, a nehézfegyverek elvesztésének mértékét 100 százalékára becsülte a kormányt tájékoztató nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter. „A magyar hadvezetés elgondolása most az, hogy több embert nem küldünk ki a harctérre és több felszerelést sem” – fogalmazott a tárcavezető.

1943. január-április között a magyar királyi 2. honvéd hadsereg összesített vesztesége (hősi halott, sebesült, eltűnt, hadifogság) 96047 fő volt, ebből a gyalogságé 46589 – mutatott rá Dr. Kovács Vilmos, majd kitért a munkaszolgálatosak veszteségére. A munkaszolgálatot az 1939. évi II. törvénycikk alapozta meg. Hadtestenként egy-egy közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljat állítottak fel, a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljak azon hadtest számát viselték, amelyhez szervezték. Az 1942. évi XIV. törvény értelmében a katonai munkaszolgálatos századokba főleg nemzetiségek, a kisegítő munkaszolgálatos századokba zsidók, a különleges munkaszolgálatos századokba pedig a politikailag megbízhatatlanok kerültek.

A 2. hadsereg maradványai ugyan hazatérhettek, de ennek ára a németek irányában két megszálló hadosztály volt, majd áprilistól újabb kettő - fejtette ki az előadó. A németek nem engedtek a szorításból, s folyamatos követelésekkel álltak elő: 1943 februárjában már a balkáni hadszíntér megerősítéséhez három hadosztályt követeltek Magyarországtól, amelyből kettő felszerelésére hajlandónak mutatkoztak. A magyar megszálló hadosztály száma kilencre nőtt, s 1943. május 1-jén létrehozták a megszálló erők parancsnokságát. A megszállásban részt vevő magyar haderő létszáma folyamatosan emelkedett: májusban 69440, majd októberben 111290 fő volt. A veszteség nagyjából 9000 főre tehető.

A magyar vezérkar többször a határok védelmére szándékozta visszahozni a megszálló csapatokat, amit a német vezetés nem engedett. Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke a németekkel előzetesen nem egyeztetve arra utasította Lakatos Gézát, a keleti megszálló erők parancsnokát, hogy rendelje a határ közelébe a csapatokat, azonban a németek erre úgy reagáltak, hogy amennyiben szükséges, erőszakkal is fel kell lépni a visszavonuló magyar csapatokkal szemben. A doni veszteség végül arra késztette a hadvezetést, hogy újjászervezzék a haderőt: 8 hadosztályt és póthadosztályt hoztak létre - mondta el Dr. Kovács Vilmos. 

Cigány holokauszt

Dr. Kállai Ernő, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos kutatója A romák társadalmi helyzete - a holokauszthoz vezető út című előadásában kifejtette, hogy a magyarországi cigányok történetének egyik legfontosabb dokumentuma az - első cigánykutatásnak is tekinthető - 1893. évi összeírás volt, amelynek elsődleges célja a kóbor cigányok megismerése volt. A felmérés szerint 274 ezer cigány élt ekkor az országban, igaz, Budapest és néhány nagyobb város kimaradt az adatfelvételből, így összesen 280 ezerre becsülték a hazai roma népesség számát. Mivel a roma és nem roma nők termékenységi adataiban nem volt számottevő különbség, a cigányság számának növekedését a bevándorlási hullám tetőzésével magyarázták.

A következő népszámlálást 1941-ben tartották, amely az anyanyelv mellett a nemzetiségre is rákérdezett. Eszerint 57 ezer cigány anyanyelvű és 74 ezer cigány nemzetiségű élt Magyarországon. Ez azonban nem pontos - mutatott rá Kállai Ernő, a cigányság számát akkoriban a csendőrség 150 ezerre, a hatósági orvosok összeírása pedig 200 ezerre tette.

Mint arra a volt ombudsman rámutatott, a roma népesség a 19. századra erős kulturális asszimiláción ment keresztül, a többség elveszti cigány anyanyelvét, illetve meghatározott foglalkozási területeken dolgozik. Gyakorlatilag teljes egészében a romungrókból (magyar cigányok) kerülnek ki a zenészek, s a fémmunkában, építőiparban dolgozók többsége. Az oláh cigányok jellemzően kereskedelmi tevékenységeket folytattak, illetve iparos foglalkozásokat űztek. A több alcsoportra tagozódott beás közösségek, amelynek tagjai viszonylag egy tömbben telepedtek le a Dunántúlon, anyanyelve a román nyelv archaikus változata volt, így őket az összeírások román cigányként említik. 

A hatóságokat elsősorban a kóborló, le nem telepedett, közigazgatásilag kihívást jelentő cigányok érdekelték - mondta el az előadó. 1945-ig a cigányok szinte teljesen letelepedtek, nyelvi asszimilációjuk fokozatosan zajlott, gazdaságilag azonban egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A két világháború között a fokozatosan fejlődő gyáripar és a tömegtermelés kialakulása ellehetetlenítette őket, a fejlődésre pedig csak azoknak volt esélye, akik régebb óta, integrálódva éltek a társadalomban. Az új bevándorló és váltani nem tudó cigányok hamarosan a társadalom legmélyebb rétegeiben találták magukat, és néhány évtized alatt a cigányság döntő többsége került ebbe a helyzetbe.

A cigánykérdés komolyabban a zsidótörvények vitájában került elő a parlamentben - fejtette ki Kállai Ernő. A deportálásokhoz vezető utat a közvéleményt befolyásolni próbáló, a közigazgatás alsóbb szintjén dolgozó emberek készítették elő; először munkásszázadokat szerveztek, majd a gyűjtőtáborokba történő összeszedés után megindultak a menetek a koncentrációs táborokba. A deklarált cél a kóbor cigányok kiiktatása volt a társadalomból, de mivel ilyen embereket ebben az időben már gyakorlatilag nem találtak, a teljesen letelepedett közösségek deportálásával teljesítették a feladatot. A történettudományban régóta zajlik a vita a holokauszt roma áldozatainak számáról - mondta el Kállai Ernő, hozzátéve, hogy pontos adataink ma sincsenek, de annyit tudunk, hogy jó néhány ezer cigány esett áldozatul a náci népirtásnak Magyarországon.