Feltámadás a második világháborúban

"Ez minden idők legjobb el nem mesélt története!" Állítólag így reagált Quentin Tarantino, amikor néhány évvel ezelőtt felkérték, hogy producerként szálljon be az 1956-os melbourne-i magyar–szovjet olimpiai vízilabda-elődöntőről készülő dokumentumfilm munkálataiba. Valami hasonlót éreztem, amikor először hallottam a reneszánsz festőművészet egyik remekművének – szélesebb közönség előtt szinte teljesen ismeretlen – történetéről. Egy szegény tímár fia 550 évvel ezelőtt egy eldugott itáliai kisvárosban elkészíti azt a művet, melyet évszázadokkal később egy világhírű író a világ legnagyszerűbb festményének nevez, és melynek köszönhetően a második világháború során a városka megmenekül a pusztító bombázástól. Piero della Francesca Feltámadás című művének filmbe illő története.

A lemeszelt festmény

Kevesen vannak, akiknek a reneszánsz szó hallatán nem Leonardo és Michelangelo jut először eszükbe, pedig a korszakban számos mester tevékenykedett, akiknek munkásságáról az utókor sokszor méltatlanul megfeledkezik. Ilyen például Piero della Francesca, aki egy toszkánai kisvárosban, a Firenze közelében fekvő Sansepolcróban (a települést, melynek neve magyarul szent sírt jelent, két 10. századi zarándok alapította, miután visszatért jeruzsálemi útjáról) született a reneszánsz virágkorának kezdetén, 1415 körül.

Az ifjú Piero első munkái körmenetekre készített csíkos gyertyatartó rudak voltak, érdeklődése azonban egyre inkább a festészet irányába sodorta. Behatóan foglalkozott a geometriával, festményein különös jelentőséget kapott a perspektivikus ábrázolás és a kompozíció, amelyről több értekezést is írt. Képei megtalálhatók Európa legnevesebb múzeumaiban, egyik legfontosabb munkáját azonban valószínűleg szülővárosa elöljáróságának felkérésére festette. Sansepolcro vezetői annak örömére, hogy a település visszanyerte autonómiája egy részét Firenzétől, della Francescát bízták meg egy – a városháza szobájának falán elhelyezendő – freskó elkészítésével, amelyet az 1460-as években már meg is csodálhattak a kisváros legfontosabb épületébe látogatók.

A Feltámadás

A festmény, amelyet a mozdulatlanság dominál, és az időtlenség illúzióját kelti, hihetetlen nyugalmat áraszt. A kompozíció – Piero többi munkájához hasonlóan – mesteri, ehhez azonban a festőnek fel kellett áldoznia az egyik alvó római katona bizonyos testrészeit: ha jól megnézzük, jobbról a második katona lábai hiányoznak. A hátteret a sansepolcrói dombok szolgáltatják, amelynek bal oldalán egy téli tájat láthatunk, a jobb oldalon pedig egy tavaszi tájkép tárul elénk, szimbolizálva Krisztusnak az emberiség történetében betöltött szerepét, akinek átható tekintete senkit sem hagy hidegen, és talán minden más hasonló témában készült műnél erőteljesebbé teszi a festmény hatását. Giorgo Vasari, a kiváló 16. századi művészettörténész szerint bal oldalról a második katona magát a mestert ábrázolja, aki akkor még nem tudhatta, hogy freskójával mintegy fél évszázaddal később megmenti szülővárosát.

A festményen szereplő egyik katona magát a mestert ábrázolhatja

Pierót kortársai az egyik legnagyobb élő festőnek tartották, hírneve azonban halála (1492) után megkopott, olyannyira, hogy az 1700-as években a freskót lemeszelték. A festmény azonban – főszereplőjéhez hasonlóan – feltámadt. Fokozatosan lekopott róla a ráfestett fehér vakolat, és nemsokára ismét szinte eredeti állapotában láthatták a látogatók, akik a 19. század második felétől egyre nagyobb számban érkeztek Sansepolcróba.

A festmény újrafelfedezése az angol polihisztor, Austen Henry Layard nevéhez köthető, de a neves amerikai művészettörténész, Bernard Berenson is jelentősen hozzájárult a freskó népszerűsítéséhez, melyet megcsodált többek között Erzsébet belga királynő, a híres műgyűjtő Gertrude Stein és Greta Garbo is.

Amikor a kép menti meg városát

Senki sem tett azonban annyit a festmény hírnevéért és fennmaradásáért, mint az 1920-as évek elején olaszországi körútja során a nehezen megközelíthető Sansepolcróba is ellátogató világhírű angol író, Aldous Huxley. A Szép új világ szerzője Along the Road címmel megjelent útinaplójának egyik esszéjében feljegyezte, hogy bár az út nem volt viszontagságok nélküli, a volt városháza termében elé táruló látvány mindenért kárpótolta, olyannyira, hogy a Feltámadást egyenesen a világ legjobb képének nevezte.

Aldous Huxley

Néhány évvel később azonban kitört a második világháború. A harcok a sansepolcrói völgyet egészen 1944-ig megkímélték, ekkor azonban elkerülhetetlennek tűnt a várost megszálló német haderő és az olasz partizánok által támogatott szövetséges csapatok összecsapása. Ősszel a kisvárost körülvevő dombokat elérték a brit Királyi Lovas Tüzérség (Royal Horse Altillery) alakulatai is (természetesen ekkor már lovak nélkül), amelyek egyre inkább csak reprezentatív funkciókat láttak el, a második világháború során azonban legtöbbször az volt a feladatuk, hogy előkészítsék a terepet a városokba bevonuló szövetséges csapatok számára.

A Sansepolcro tűz alá vételével megbízott alakulat vezetője egy fiatal, társai által piperkőcnek tekintett, intelligens művelt tiszt, Anthony Clarke volt. Azon a bizonyos szeptemberi napon Clarke megkapta felettesétől a parancsot a tüzelésre, melyet továbbított katonáinak, s ezzel megkezdődött Sansepolcro bombázása. Ekkor azonban olyasvalami történt, ami minden bizonnyal példátlan a háborúk több ezer éves történetében. Clarke előtt egy halvány emlékkép jelent meg egyik háború előtti olvasmányélményéből: Aldous Huxley esszéje a világ legjobb képéről. Bár sosem járt Sansepolcróban, a kötet pedig nem volt képekkel illusztrálva, vagyis sosem láthatta, Clarke emlékezett rá, hol található a festmény és leállította a bombázásokat. A tiszt ezzel saját testi épségét kockáztatta, ugyanis egy ilyen cselekedetért hadbíróság elé is kerülhetett volna, ő azonban csak azt remélte, a megkezdett bombázások nem okoztak kárt a világ legnagyszerűbb festményében.

Anthony Clarke

A katonák kis idő múltán az olasz partizánoktól tudták meg, hogy a németek ekkorra már kivonultak a településről. Mikor Clarke nem sokkal később alakulatával együtt bevonult a városba, megkönnyebbülten nyugtázhatta, hogy a képet sértetlenül találta. Így amellett, hogy megkímélte Sansepolcrót a súlyos és értelmetlen pusztítástól, saját lelkiismeretét is megmentette. Clarke a 60-as években tért vissza Sansepolcróba, ahol a helyiek egy díszvacsorát rendeztek a tiszteletére, majd egy utcát is elneveztek róla. A Feltámadás megmentője végül 1981-ben hunyt el.

A freskó a popkultúrára is hatást gyakorolt. Michael J. Browne angol képzőművész 1997-ben készült, A játék művészete (The Art of the Game) című festménye alapjául a Feltámadás kompozícióját használta fel, Krisztust azonban a francia Manchester United-csatárra, Eric Cantonára cserélte, a sír előtt gubbasztó katonák szerepében pedig Nicky Butt, a Neville-testvérek és David Beckham láthatók, de feltűnik a menedzser, Alex Ferguson is.

A popkultúrába is betört

Piero della Francesca remekműve ma is a múzeummá alakított korábbi sansepolcrói városháza ékköve. Bár a freskó fala mögötti kéményből fölszálló füst nyomai meglátszanak rajta, és kisebb földrengések is rongálták az alkotásnak helyet adó falat, a Feltámadás azóta is turisták ezreit vonzza, és Krisztus hipnotizáló erejű tekintetével hirdeti a művészet és a kultúra erejét, amely megakadályozta a felesleges vérontást, és megmentette a reneszánsz és az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobb mesterművét. A festmény így elkerülte azt a sorsot, mely a második világháborús hadi események következményeként – a montecassinói bencés apátsághoz hasonlóan – számos képzőművészeti alkotásnak, műkincsnek, épületnek jutott osztályrészül. A Feltámadás a régi közmondás élő cáfolataként hirdeti: néha a fegyverek közt sem hallgatnak a múzsák.