Szent Bálint napja, a szerelmesek ünnepe

Február 14. az angolszász országokból mostanra hozzánk is eljutott Valentin, azaz Szent Bálint napja, amikor a szerelmesek kölcsönösen tudatják egymással érzéseiket. A mára rózsaszínű bazsalygássá szelídült egykori termékenységi ünnep az ókori ifjak számára feledhetetlen élmény lehetett: meztelenül rohangálhattak Róma utcáin. A Múlt-kor összeállítása a jeles nap ősi pogány gyökereinek, keresztény átváltoztatásának és apáról-fiúra szálló néphagyományainak nyomába ered.

Termékenységi-ünnepek

Február közepe már az ókortól bizonyíthatóan a szerelemmel és a termékenységgel kötődik össze. Az ókori Athén naptárában a január közepe és február közepe közé eső időszak Gamelion hónapja volt, amelyet Zeusz és Héra szent frigyének szenteltek. Az ókori Rómában február 15. Lupercalia napjaként Lupercus, a termékenység istenének ünnepe volt, aki félig meztelenül és kecskejelmezben jelent meg az ünneplők előtt.



Az ünnep előtti megtisztulási rítus kapcsán Lupercus papjai kecskéket áldoztak istenüknek, majd rituálisan bort fogyasztottak, végül a kecskebőrt a fejükre húzva, és a kecskebőrből hasogatott szíjakat lobogtatva meztelenül rohantak végig Róma utcáin, és igyekeztek minden arra járót megérinteni ezekkel a szíjakkal. Különösen a fiatal nők igyekeztek az útjukba kerülni, hogy ezzel is minél termékenyebbek legyenek, és hitük szerint így jóval könnyebben szülhették meg gyerekeiket is.

A korai kereszténységben a Lupercalia, és más termékenységi ünnephez Valentinus, azaz Szent Bálint ünnepe kapcsolódott. Azonban, hogy ki is volt ez a Valentinus, már nem könnyű kérdés. A katolikus lexikonok, és az Acta Sanctorum ugyanis legalább három különböző Bálintot tart nyilván, akik mindhárman mártírok voltak, és szinte ugyanakkor éltek, illetve a korai mártirológiák mindhármuk nevét február 14-éhez kötik. Kik is ők?

Az egyikük római pap volt, aki a harmadik század második felében szenvedett mártírságot, és a Via Flaminián temették el. A második Interamna (a mai Terni) püspöke volt, aki szintén a harmadik század második felében szenvedett mártírhalált, és szintén a Via Flaminián van eltemetve, bár nem ugyanott, mint az előző Bálint. A harmadik egy Észak-Afrikában meghalt mártír, akinek életéről szinte semmit sem tudunk.

Az ünnephez köthető még egy jóval korábban, i.sz. 140 körül élt keresztény gondolkodó, Valentinius is. Valentinius i.sz. 143-ban római püspökjelölt volt, és gondolkodása sokban különbözött a kor más keresztény gondolkodóitól. Tanításaiban a keresztény szerelem központi helye a házastársi ágy volt, így az ő munkáiban a testi szerelem nem volt annyira idegen és elképzelhetetlen, mint a többség, a kor mártírjainak és szentjeinek számára.

A valentiniusi gnózis a kötelező és ekkor formálódó szentségek mellett tehát központi helyet szánt a "házastársi kápolnának" is. Szent Valentinius maradványait a 19. században XVI. Gergely a dublini Whitefriar Street-i karmelitáknak adományozta, ahol a templom ezután a február 14-i szerelmesek egyik központi zarándokhelyévé vált. Egyes vélemények szerint a szent nevét később sokan összetévesztették a norman-francia 'galantin' szóval, ami szerelmest jelent, így válhatott Bálint a szerelmesek védőszentjévé.



Bálint személye tehát máig nem azonosítható pontosan, csak azt tudjuk, hogy mikortól kötötték össze nevét a szerelemmel. A korai krónikákban egyáltalán nem említenek bármiféle hasonló kapcsolatot, és a történészek szerint a későbbi verziók is vagy csak szimpla kitalációk, vagy utólag megírt történetek lehetnek. Szent Bálint ünnepe először I. Gelasius pápa idején, 498 körül került február 14-ére. A történészek között abban széles körű konszenzus van, hogy mindezt a Lupercalia ellensúlyozására rendelték el, illetve azért, hogy a két ünnep egybeolvasztásával az utóbbi átvegye a pogány szertartás szerepét.

A Szent Iván éjszaka és a téli napforduló története ismeretében ez egyáltalán nem volt egyedülálló a kor vallásai és hitvilágai fölött egyeduralomra törekvő kereszténység történetében. A kutatók szerint ekkortól ered az a szokás is (amely eredetileg szintén a Lupercaliahoz tartozott), hogy a fiatal szerelmesek nevük urnából való kihúzása alapján kerültek párba erre a napra. Erre azonban konkrét forrás nem áll rendelkezésünkre.

A keresztény hagyományok

A középkorban Szent Bálint napja a romantikus szerelem fogalmával először a 14. században került ténylegesen összefüggésbe. Angliában és Franciaországban ekkor népszerű volt az a hit, amely szerint a madarak ezen a napon választanak párt maguknak, és hogy a természet megtermékenyülése és megújulása is ezen a napon történik. Ez az elképzelés jelent meg Geoffrey Chaucer Canterbury-i mesék c. munkájában is, ahol a Bolondok parlamentjében kártyák küldözgetésével mindenki párt választ magának. A korban így valószínűsíthetően már népszerű volt, hogy a szerelmesek üzeneteket küldtek egymásnak, és a másikat az "ő Valentinjuk"-nak hívták. Az ilyen 14. századi valentine-okból (azaz üdvözlőlapokból) a londoni British Múzeum komoly gyűjteménnyel rendelkezik.

A Valentinusszal és személyével kapcsolatos történetek legtöbbje minden bizonnyal ebben a történelmi periódusban született meg. Ezek közül a leginkább hihetőnek gondolt, ám valójában ekkor megszülető történetek közül a következő lett a legnépszerűbb. Valentinus megkeresztelkedése miatt börtönbe került, és mielőtt kivégzésére vitték volna, a börtönőre lányának (akibe korábban beleszeretett) a következő aláírással küldte el üzenetét: "a Te Valentinusodtól". Mivel II. Claudius császár megtiltotta a római katonáknak, hogy megnősüljenek, Valentinus titokban segített a katonáknak házasságot kötni.

Az angolok már tehát 1446-ban ünnepelték ezt a napot, az 1700-as években pedig divatossá váltak a Valentin-verseskötetek is. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon. Észak-Amerikába valószínűleg a 19. században került át a Valentin-nap, méghozzá angol bevándorlók közvetítésével. Az első komolyan szervezett Valentin-napot nem sokkal 1847 után szervezte meg a massachusetts-i Worcesterben lakó Esther A. Howland. Apja ugyanis egy nagy könyv-és papírkereskedést vezetett, és lánya a Valentin-napi kártya ihletét egy Angliából kapott valentinus alapján kapta. Ezért 2001 óta az amerikai Üdvözlőkártya-Szövetség (Greeting Card Association) minden évben kiosztja a legjobb üdvözlőkártya számára az Esther Howard-díjat.

Valentin napja ma is élő ünnep az angolszász országokban, nálunk főleg a kétezres évek óta erősödött fel ünneplése (ami főleg kereskedelmi okokkal magyarázható), ám azt sokan nem tudják, hogy ez a nap a katolikus egyházban már nem hivatalos ünnepnap. 1969-ben, a szentek napjának elrendezése és a katolikus naptár megtisztítása kapcsán Szent Valentin napját törölték a naptár hivatalos katolikus ünnepei sorából.

Bálint és a magyar népszokások

Bálint már középkori naptárakban, misekönyvekben is előfordul, népszerűségét a középkor végén kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja: 1522-ben például a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozott. Ebből arra lehet következtetni, hogy a magyar nép körében is liturgikus hagyomány vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.

Bálint képe található Bélakorompa, Kassa, Zsidve, Szászbogács szárnyasoltárain más gyógyító szentek társaságában. Bálintot tiszteli védőszentjéül a besztercebányai, kiskőszegi, szajki, németbólyi kápolna, illetve Szentkereszt, Györke, Lédec, Krempach temploma.



Vannak a naphoz fűződő tájjellegű szokások is. A mohácsi sokácok ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek vagy zsír nélkül főznek, a templomban imádkoznak, gyónnak-áldoznak. Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leeséstől. Az elekiek azon a napon, amelyre Bálint napja esik, egész évben nem ültetnek aprójószágot. Bálint reggelén az állatok itatóvizébe szenteltvizet cseppentenek. Mindszenten akár van, akár nincs hó ezen a napon, csíkot söprenek, vagyis utat vágnak az udvar olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak számukra.

Cserszegtomaj gazdái Bálint-napkor napkelte előtt megkerülik a birtokukat, hogy a tolvajokat és a madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal megmetszik a szőlő négy sarkán a tőkéket. Hangonyban úgy vélik, ezen a napon jönnek vissza a vadgalambok, ami már a tavaszt jelenti. A rábaközi Szil faluban Bálintot a verebek védőszentjének tartják, a horvát néphit szerint pedig a madarak ezen a napon tartják menyegzőjüket.

(Forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2. köt. Bp. 1997.)