A leghíresebb háborús fotók
2012. július 12. 12:28
A fotográfia - amint azt a technikai újítások lehetővé tették - megszületése után nem sokkal a háború felé fordult, az embert, az emberi szenvedést állítva a középpontba. Az első háborús fotográfus egy ismeretlen amerikai volt, aki az 1847-es amerikai-mexikói háborúban készített dagerrotípiákat. Az első ismert művész egy magyar származású művész, Szathmáry Papp Károly volt, ő a krími háborút dokumentálta végig. A 19. században az amerikai polgárháborúról készült képek ugyan csak lassan járták be a világot, a tömegkommunikációban bekövetkező forradalomnak köszönhetően később a fotók szélsebesen jutottak el a híréhségüket képekkel csillapító olvasókhoz. A leghíresebbek közül válogattunk.
Korábban
Nagaszaki
A Japán elleni második atomtámadás, amelyet három nappal a hirosimai bombázás után hajtottak végre, 1945. augusztus 9-én, 150 ezer ember halálát okozta Nagaszakiban. Akkoriban az atombomba bevetéséről szóló híreket üdvözölték az Egyesült Államokban, s általában ezzel a képpel próbálták "népszerűsíteni". Csak évekkel később kerültek elő azok a felvételek, amelyek már az emberi szenvedést, a tragédiát helyezték a középpontba, sokkolva ezzel a világot.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A haza bölcse vette rá a közügyekben való részvételre a reálpolitikus Széll Kálmánt tegnap
- Balatoni életérzés lengi körbe a Várkert Bazár új kiállítását tegnap
- Az egész ország ünnepi díszbe borult a honalapítás millenniumára tegnap
- Kamerák kereszttüzében süllyedt el a brit repülőgép-hordozó tegnap
- Külső és belső ellenségek is érkeztek Magyarországra a keresztes csapatokkal tegnap
- Tragikusan fiatalon hunyt el Dsida Jenő, az erdélyi irodalom meghatározó alakja 2023.06.07.
- Pártján belül is számtalan ellenséget szerzett magának Nagy Imre 2023.06.07.
- Elhunyt Dr. Jalsovszky Katalin, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa 2023.06.07.