Így változott a futball 1866 óta
2012. július 9. 15:50
Korábban
1891: bevezetik a 11-est
Az ezt követő két és fél évtized számos újítást hozott a futballban, mégis, sokáig nem sikerült egyesíteni a külön utakon járó sheffieldi csapatok által meghonosított szabályokat az FA-féle regulákkal. Az IFAB megalakulása azonban pontot tett a viták végére. Az Egyesült Királyság négy szövetségének (Anglia, Skócia, Wales, Írország) két-két delegáltjából álló szervezet először 1886. június 2-án gyűlt össze. A döntéshozatal azóta sem változott: akkor is és ma is háromnegyedes többség kell, hogy egy javaslat átmenjen a rostán.
A kirúgást 1869-ben, a szögletrúgást három évvel később vezették be; sípot először 1878-ban használtak a játékvezetők. A tizenegyesrúgás (akkori nevén: halálrúgás) lehetősége sokáig fel sem merült, ami abból a felfogásból eredt, hogy egy úriember nem követ el szabálytalanságot. A játék népszerűségének növekedésével és elterjedésével párhuzamosan a versenyszellem is nőtt, ami magával vonta az egyre szaporodó szabálytalanságokat, így nem maradt más hátra, szankcionálni kellett a legsúlyosabb eseteket.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Második világháborús rohamlöveget találtak egy németországi katonai bázison 06:53
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét tegnap
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről tegnap
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat tegnap
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része tegnap
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét tegnap
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát tegnap
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai tegnap














