Károly Róbert híres aranyforintja
2012. május 17. 12:32
Florenus Ungaricalis
Harmadik szereplőként Tóth Csaba, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának munkatársa tartott előadást „Florenus Ungaricalis – Az első magyar aranyforint” címmel. A numizmatikus megemlítette a Magyarországra begyűrűzött cseh garas és a firenzei aranyforint szerepét, majd a magyar aranyforint első írásos említéséről beszélt, amely egy olmützi püspök 1326-os végrendeletében fordult elő. A történészek ebből arra következtettek, hogy Károly legalább egy évvel korábban elkezdte a magyar forint önálló, szuverén veretését.
A király haszonbérleti szerződésbe adta a pénzverő kamarákat, amelyek három helyen – Budán, Körmöcbányán és Erdélyben (valószínűleg Kolozsvárott) – működtek, mindezt az uralkodó és a bérlő közti magánjogi szerződésként kell felfognunk. A haszon ezáltal a bérlőé lett, a bérleti díjat az általa veretett forintból kellett fizetnie. Az új magyar fizetőeszköz értékét és fontosságát az alapján is meg lehet ítélni, hogy már az első magyar aranyforintnak is voltak hamisítványai.
Az előadó ezután ismertette a forint főbb jellegzetességeit: 23 és ¾ karátos aranyból készült, egyenként 3,5 gramm súlyúak voltak, s a 14. századi kereskedői feljegyzésekben színaranyként tüntették fel az első magyar stabil fizetőeszközt. A korban bevett szokás szerint Firenzei mintára készült, ami azt jelenti, hogy kezdetben teljesen átvették a Firenze város védőszentjét, Keresztelő Szent Jánost ábrázoló díszítést, csupán a köríven futó REX CAROLUS és egy kis koronaábrázolás utalt a magyar vonatkozásokra. Egy másik típusú magyar aranyforint is ismert, amelyet szintén Károly veretett, ám erről csupán írott források emlékeznek meg; ez egy 1785-ös hamburgi árverésen bukkant fel, s egy rajzról ismerjük, pedig kuriózum lehetne, hiszen önálló ábrázolások díszítik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap