A vörösterror 133 napja

Patyomkin észak-koreai módra

2010. július 7. 10:38 Fekete István

Grigorij Patyomkin II. Nagy Katalin krími látogatásával divatot teremtett, a hadvezér-diplomatáról elnevezett falvak ugyanis a tekintélyuralmi rendszerek propaganda kelléktárának egyik fontos elemévé váltak. A hatvan évvel ezelőtt kitört koreai incidens fegyvernyugvásával megszilárdult phenjani rezsim is ily módon próbálta az országba csalogatni a délről dezertálókat, s kifogni a szelet az ország elmaradottságát hangoztatók vitorlájából.


Korea történelme kódolva van a tömegek manipulációjára – többek között ezzel is magyarázható, hogy a Ji-dinasztia öt évszázadon keresztül, 1392-től egészen 1910-ig, a félsziget Japán általi megszállásáig fennmaradhatott. A kínai konfucianizmushoz simuló rendszer nagyobb változáson csak az 1894-95-ös kínai-japán háború után ment keresztül, amely Japán győzelme után egyre inkább nacionalista színezetet kezdett ölteni. Korea 1910-es okkupációja soha nem látott földalatti szervezkedést indított el, amelyek a koreai nyelv és nevek, illetve a kulturális asszimiláció ellen léptek fel, a propagandára ellenpropagandát adva válaszul.

A Szovjetunió megjelenése a félsziget északi, iparilag fejlettebb részén áthúzta a világháborús hatalmak számításait, az Egyesült Államok vezette Nyugatnak a japán gyarmat felszabadítására és demokratizálására tett ígérete ugyanis Észak harcos ellenállásába ütközött. A 38. szélességi foknál meghúzott határtól északra a koreai háború végén Kim Ir Szen vezetésével marxista-leninista kormány alakult, majd a Nagy Vezér példaképéhez, Sztálinhoz hasonlóan személyi kultusz kialakításába kezdett.

A koreai vezető propagandisztikus törekvéseit már 1946 óta segítette Moszkva, ezzel is jutalmazva Kimnek a mandzsúriai fronton tett szolgálatait, az orosz lelket és nyelvet jól ismerő koreai vezető pedig szoros kapcsolatot épített ki a nagy testvérrel. Az agymosást szinte a csecsemőkortól kezdő államgépezet a lakosság 12-14 százalékát léptette be a kommunista pártba, ami egyedülállóan magas aránynak számított az egész világon.

A hatalmas, saját magáról mintázott, tízemeletes épületek magasságát meghaladó köztéri szobrok és portrék mellett maga Kim neve is propagandacélokat szolgált: az eredetileg Kim Szung Csu néven született pártfőtitkár egy a Japán elleni gerillaharcokban részt vevő vezető nevét vette fel, amellyel a permanens harc üzenetét küldte népének – noha Kim szerepe erősen kétséges az elnyomó császári hatalommal folytatott ellenállásban. Az észak-koreaiak azonban még magánbeszélgetések során is tartózkodtak a szeretett vezetőjüket érintő kritikáktól, az Örökkévaló Vezetőhöz fűződő kapcsolatok sokak számára pedig úgy tűnt, hogy az már az intimitás határát súrolja; Kim rendszeresen találkozott alattvalóival, folyamatosan utazott, felbukkant kórházakban és iskolákban, ahol gyerekekkel fotózta magát.

A phenjani rezsim már az ötvenes évektől kezdve kategorikusan visszautasította a Patyomkin-falvakról szóló vádakat, s mind a mai napig Szöul koholmányának tartja az álfaluval kapcsolatos híreszteléseket. Azoknak a nyugati utazóknak, akik a nyolcvanas években bebocsátást nyertek a külvilágtól teljesen elzárt kommunista országba, kis túlzással maga a főváros, Phenjan is egy óriási Patyomkin-falunak tűnt, de abban Észak-Koreán kívül mindenki egyetértett, hogy a Kjong dong nevű település megépítésével Kim Ir Szen egyetlen célja a gazdasági bajokkal küszködő kommunista ország jó színben való feltüntetése volt.

A Kjong dong (más néven Propaganda-falu vagy Béke-falu) a koreai demilitarizált zóna északi részén fekszik, s egy másik, szöuli fennhatóság alá tartozó településsel együtt az egyetlen olyan falu, amelynek megépítését az 1953-as fegyverszüneti megállapodás során engedélyezték (a panmindzsoni tűzszünet ilyen értelemben ugyan véget vetett a két ország ellenségeskedésének, de hivatalosan Észak-és Dél-Korea mind a mai napig hadban áll egymással).

A hivatalos déli állásfoglalás szerint a falu a 18. századi orosz településhez hasonlóan csak álfalu, amely a kommunista rezsim több milliós hadseregének elszállásolását teszi lehetővé. Kjong dong az 1950-es évek elején azzal a céllal épült, hogy vonzó alternatívát nyújtson a Dél-Koreából északra menekülők számára. Phenjan az 1953-as tűzszünet után kezdte építeni a kétszáz család ellátását szolgáló, óriási kollektív farmot, amelyhez óvoda, gyermekjóléti szolgálat, általános iskola és középiskola, valamint kórház is társult. Az odalátogató turistáktól és megfigyelőktől gondosan elzárt faluban különböző fényekben pompázó többemeletes épületek és apartmanok találhatók, hozzá olyan kényelmi funkciókkal és közüzemekkel, amelyekről az ötvenes években egy átlagpolgár nem is álmodhatott.

A falunak helyt adó, 4 kilométer széles és 246 kilométer hosszan elterülő demilitarizált zóna igazi tűzfészeknek számított a hidegháború éveiben, de még a varsói szerződés felbomlása után is éles pengeváltásoknak lehetett szemtanúja a világ a félsziget két állama között. A propagandafalu tőszomszédságában található a világ legnagyobb, 160 méter magas zászlótartó rúdja, rajta Észak-Korea nemzeti címerével, amelyre a világ legjobban felszerelt határrendészete vigyáz.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!