A kémkedés történetének legnagyobb kudarca

Negyven évvel ezelőtt szovjet katonák és tankok vetettek véget az ún. prágai tavasz eseményeinek. A korabeli titkosszolgálati dokumentumok arra utalnak, hogy az 1945 utáni időszak legnagyobb európai katonai hadművelete teljesen váratlanul érte a Nyugatot.

Titkosszolgák kínos helyzetben

Amikor véget ért, a nyugati tisztek kínosan feszengtek. Akaratuk ellenére el kellett ugyanis ismerniük, hogy a Varsói Szerződés csapatainak prágai bevonulását „jól” álcázták, és a hadosztályok gyorsasága is „hatásos” volt. A Kreml „észrevétlenül” vonta ki csapatait a Szovjetunió nyugati részéből. Az ellenség tehát „taktikai győzelmet” aratott - 1968. augusztus 27-én a NATO brüsszeli központjában így summázták az eseményeket.

Egy héttel korábban 300 ezer szovjet, lengyel, magyar és bolgár katona vonult be Csehszlovákiába, hogy elfojtsa az „emberarcú szocializmusra” tett kísérletet. A Duna hadművelet a második világháború utáni korszak legnagyobb katonai akciója volt, amely teljesen váratlanul érte a Nyugatot. Előtte Prága hónapokig a világ figyelmének középpontjában állt, mivel az Alexander Dubcek vezette kommunista párt polgárjogokat, sajtószabadságot és privatizációt követelt. Leonyid Brezsnyev, a Szovjet Kommunista Párt főtitkára egy sor fenyegető katonai manővert rendelt el Csehszlovákián belül és kívül. Amikor azonban ezek a manőverek egyre komolyabbá váltak, az amerikai angol és német kormány mintha oda sem figyelt volna, pedig többen is figyelmeztettek egy szovjet invázió lehetőségére.

7500 tank dübörgött Prága felé, több mint 1000 repülő indult el, köztük csapatokat szállító repülők is, a keleti blokk több ezer tisztje kapott menetparancsot, és Nyugaton ezt senki sem vette észre, legkevésbé az ügynökök. A szovjetek prágai bevonulása a nyugati titkosszolgálatok legnagyobb hibái közé tartozik.


Az amerikai CIA már jóval az invázió előtt kapitulált. „Nem lehetett előre megjósolni azokat a pontos körülményeket, amelyek a szovjet vezetést a beavatkozásra indították” – áll egy júliusban készült beszámolóban. A Bundesnachrichtendienst (BND), a nyugat-német hírszerző szolgálat hasonlóképpen reagált. Tisztjei később azzal védekeztek, hogy az ún. X-időpont, vagyis a prágai bevonulás kezdetének időpontját „sem a BND, sem más nyugati hírszolgálat nem észlelte”. Kémeinek megfigyelése ellenére Reinhard Gehlen, a BND megalapítója nyíltan azzal dicsekedett, hogy alkalmazottai pontos előrejelzést adtak, beszámolóik precízek és pontosak voltak. Dicsekvő szavai miatt a prágai bevonulást helytelenül a BND történetének kiemelkedő eseményeként tartják számon.

Különösen zavarba ejtő, hogy az akció után a német hírszerzés azzal kérkedett, hogy „pontos információi voltak a hadműveletben részt vevő csapatok bevetéséről”. 1968-ban a BND azt hitte, hogy a kelet-német néphadsereg (NVA) szintén részese a durva megszállásnak. Valójában Brezsnyev a német vezető, Walter Ulbricht kérése ellenére nem engedte az NVA részvételét. A 11. gépesített hadosztály, amelyet a BND szerint a cseh Budweis városka mellett láttak, valójában Kelet-Németország belsejében állomásozott. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a NATO először a médiából értesült a szovjet bevonulásról. Elsőként a The Associated Press számolt be hadműveletről augusztus 21-én hajnali 2:09 perckor, négy órával az akció megkezdése után. A telexgép meghibásodása miatt még egy órába telt, mire Brüsszelbe is eljutott a hír.

Egyik hiba követte a másikat: néhány titkos dokumentum szerint a londoni és párizsi szovjet nagykövet a bevonulás éjjelén tájékoztatta az angol és francia kormányt. Anatolij Dobrigyin, szovjet nagykövet személyesen informálta Lyndon B. Johnson, amerikai elnököt. Brezsnyev el akarta kerülni, hogy a nyugati országok a bevonulást a NATO elleni támadás előkészületének tekintsék. A három nagyhatalom azonban megtartotta magának a hírt. A legkritikusabb órákban a NATO katonai vezetőinek sajtóbeszámolókra kellett támaszkodniuk, ami miatt igen dühösek voltak. Felháborodásuk jogos volt, hiszen az incidens a nyugat-német-csehszlovák határon s történhetett volna.

A megszálló csapatok ugyan azonnal biztosították az ország nyugati határát, de a szovjet tankok a német határvonal mentén vonultak. Szörnyű még belegondolni is, mi történhetett volna, ha a határ másik oldalán az egyik nyugat-német tiszt elveszti a fejét. Az angol NATO nagykövet szégyenlősen kért bocsánatot, hangsúlyozva, hogy országa soha többé nem követ ilyen információs politikát.

007-es a Kremlben

Később kiderült, hogy a NATO 4. Szövetséges Harcászati Légiereje (Fourth Allied Tactical Air Force) tudott arról, hogy szovjet ejtőernyősök repültek Csehszlovákia fölé. A szolgálatban lévő tisztek azonban nem tekintették ezt az esemény veszélyesnek a szövetségesekre, és nem továbbították az információt. Ezek a baklövések még meglepőbbnek tűnnek a BND belső információi fényében. 1968 nyarán a nyugat-német hírszerzés számtalan ügynököt küldött Prágába, feladatuk a „vasutak és utak menti katonai mozgások részleteinek” felderítése volt. Az akció a „Nepomuk” fedőnevet kapta, Nepomuki Szent János, Csehország, és a gyónási titok védőszentje után.


A német ügynökök a „Dubcek belső köréhez tartozó legfontosabb politikusokhoz” is közel akartak férkőzni. A tőlük szerzett információk később mind helyesnek bizonyultak, például egy 1968 márciusában tartott drezdai csúcstalálkozóról. Dubcek eltörölte a cenzúrát, de szocialista barátai ellenforradalom előkészítésével vádolták. A BND beszámolója szerint Brezsnyev figyelmeztette a csehszlovák vezetőt, „hogy nem fogja tétlenül nézni a kommunista rendszer összeomlását”. Ha a Csehszlovák Kommunista Párt „elveszíti az ellenőrzést az események fölött, intervencióval kell számolnia”.

Néhány héttel később, 1968 májusában a BND arra a következtetésre jutott, hogy a „szovjetek majdnem elértek tűréshatáruk végéhez.” A Moszkva és Prága közötti viszony „jeges”. Ezt az információt a Pravda cikkeinek alapos tanulmányozásával is meg lehetett szerezni. Később a BND azt állította, hogy „1968 augusztusában már előre látta, hogy Moszkva támadást fog indítani a szövetségeseivel együtt.” Ezt az állítást azonban semmilyen dokumentum nem támasztja alá, és még ha így is lenne, a megérzés nem egyenlő a tudással, ami hírszerző szolgálatok legfőbb célja.


Mindazonáltal a BND közelebb jutott a szovjet tervekhez, mint a CIA. A CIA vezető tisztségviselői azt hitték, hogy a nemzetközi megítélés vissza fogja tartani a Szovjetuniót a katonai támadástól. Ez teljesen elhibázott elképzelés volt. A Moszkvában dolgozó ügynököktől elvárható lett volna, hogy felismerjék: Brezsnyev és elvtársai már július közepén kitűzték a bevonulás időpontját, ha a helyzet nem változik. A tervek szerint a Duna hadművelet augusztus 18-án indult.

Nyugaton senki sem tudott magyarázatot adni arra, milyen céllal vonultak a Varsói Szerződés államai Prágába. Meg akarták félemlíteni a reformereket, vagy a megszállást készítették elő? Ha a megszállás előkészítéséről van szó, akkor az mikorra várható? Ez a rendetlenség a hírszerző szolgálatok sajátja, ahogy azt a BND is elismerte: „Csak a legritkább esetben sikerül az ügynökségnek beépülni a potenciális ellenség legfontosabb döntéshozó szerveibe”.