Visszatért Potsdamba Charles Le Brun 1945-ben eltűnt festménye
80 évvel az eltűnése után visszatért Potsdamba Charles Le Brun francia barokk festő 1655 körül készült, Szent család című festménye. A Porosz Kastélyok és Kertek Alapítvány (SPSG) tájékoztatása alapján a második világháború végén elhurcolt, II. Frigyes porosz király gyűjteményéből származó alkotás alapos restaurálás után kerül vissza eredeti helyére, a potsdami Új Palotába.
- A Porosz Kastélyok és Kertek Alapítvány visszaszerezte Charles Le Brun 1655 körüli festményét.
- A Szent család című kép 1945-ben tűnt el, majd 2021-ben Berlinben bukkant fel.
- A restaurálás után az alkotás visszakerül eredeti helyére, a potsdami Új Palotába.
A festményt 1942-ben, a második világháborús műtárgymentés során több más művel együtt a rheinsbergi kastélyba menekítették, ahol utoljára 1945. július 30-án dokumentálták. Ezt követően évtizedekre nyoma veszett, mígnem 2021-ben felbukkant egy berlini aukciósház kínálatában.
A képet megvásárló kanadai gyűjtő maga kereste meg a potsdami alapítványt, ami után hosszas tárgyalások kezdődtek az Ernst von Siemens Művészeti Alapítvány bevonásával. A művészeti alapítvány által finanszírozott szakértői vizsgálat megerősítette az alkotás eredetiségét, a sikeres megállapodást pedig a porosz kastélyok baráti köre is támogatta. Martin Hoernes, az Ernst von Siemens Művészeti Alapítvány főtitkára hangsúlyozta, hogy a háború utáni veszteségek visszaszerzéséhez a pontos provenienciakutatás ad jogi alapot.
A festmény egyik jellegzetes részlete, a gyermek Keresztelő Szent János karjában látható mókus a mű eredeti megrendelőjére utal. A mókus nem tartozik a Szent család hagyományos ikonográfiájához, viszont Nicolas Fouquet (1615 és 1680 között), XIV. Lajos francia király 1661-ben letartóztatott pénzügyminiszterének címerállata volt. Mivel Le Brun 1658-tól Fouquet Vaux-le-Vicomte-i kastélyának díszítését is irányította, a kutatók szerint a potsdami képet is ő rendelhette meg. A párizsi Louvre gyűjteményében őriznek egy nagyon hasonló, 1655-re datált, 87-szer 118 centiméteres kompozíciót, amelyen azonban nem szerepel a mókus. Míg korábban a potsdami példányt műhelymásolatnak tartották, kiváló minősége miatt most felmerült, hogy ez lehetett a párizsi művet megelőző első változat.
A műtárgyat a sajtónak történő bemutatás után az alapítvány restaurátorműhelyébe szállítják, mivel a visszaszerzett vászon komoly beavatkozást igényel. A kanadai szakvélemény és a fotók alapján a képet 1945-ben, a rheinsbergi elhurcoláskor levették a vakrámájáról és összehajtogatták. A hosszas helyreállítás után a festmény visszakerül a potsdami Új Palota felső fejedelmi lakosztályának írókabinetjébe, mégpedig a városban épen megmaradt, virág- és levélmotívumokkal díszített eredeti aranyozott keretébe. Christoph Martin Vogtherr, az SPSG főigazgatója kiemelte, hogy Le Brun művei ritkák a német múzeumokban, Wolfram Weimer kulturális államminiszter pedig a porosz kulturális örökség fontos darabjának nevezte a festményt.
Charles Le Brun (1619 és 1690 között) a 17. századi francia barokk festészet egyik legbefolyásosabb alakja volt, aki Mazarin bíboros pártfogoltjaként indult, majd XIV. Lajos udvari festőjeként a versailles-i kastély művészeti arculatát is meghatározta. A porosz királyi gyűjteménybe kerülése jól tükrözi a porosz és francia kulturális kapcsolatok összetettségét, amelyre Manja Schüle brandenburgi kulturális miniszter is felhívta a figyelmet.
A térség már 1685-ben mintegy 20 ezer francia hugenottát fogadott be, a 18. században pedig II. Frigyes (1712 és 1786 között) erős francia kulturális orientációja határozta meg a potsdami udvart. Amikor az uralkodó a hétéves háború után, 1763-tól megépíttette a reprezentatív Új Palotát, a politikai és katonai szembenállás ellenére is a francia király egykori udvari festőjének művével díszítette annak termeit.
Ez is érdekelhet
A festmény eltűnése és előkerülése a második világháború végén elszenvedett német múzeumi veszteségek történetébe illeszkedik. A háború utolsó éveiben a szövetséges bombázások elől számos berlini és potsdami közgyűjtemény műtárgyait vidéki kastélyokba és bányákba menekítették, ahonnan az 1945-ös összeomlás zűrzavarában sok alkotás tűnt el.
Az elmúlt években a műtárgypiacon egyre gyakrabban bukkannak fel hasonló, tisztázatlan eredetű darabok, részben a tulajdonosi generációváltások miatt. A potsdami festmény visszatérése azt mutatja, hogy a szisztematikus provenienciakutatás és a nemzetközi együttműködés 8 évtizeddel a háború után is képes helyreállítani a történeti gyűjtemények egységét.