Claire Vasarely első önálló budapesti kiállítása nyílik Óbudán
Első alkalommal mutatja be önálló budapesti kiállításon Claire Vasarely életművét a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó óbudai Vasarely Múzeum. A Victor Vasarely születésének 120. évfordulójához kapcsolódó emlékévet lezáró, CLAIRE – Átváltozások című tárlat 2026. november 20. és 2027. május 9. között látogatható.
- Az óbudai Vasarely Múzeum november 20-án nyitja meg Claire Vasarely első budapesti kiállítását.
- A tárlat a pécsi gyűjtemény több mint 40 művére és francia magánkollekciókra épül.
- A kiállítás Spinner Klára grafikai, textiltervezői és kárpitművészeti pályáját helyezi új kontextusba.
Az 1909-ben Budapesten, Spinner Klára néven született alkotó már tizenévesen bekapcsolódott a főváros művészeti életébe, 1928-ban pedig a Nemzeti Szalon tavaszi és őszi tárlatán is szerepelt. 1929-ben iratkozott be Bortnyik Sándor Bauhaus szellemiségű reklámgrafikai iskolájába, a Műhelybe, ahol megismerkedett Vásárhelyi Győzővel, a későbbi Victor Vasarelyvel. Mindkettőjüket a plakátművészet, a tipográfia és a geometrikus szerkesztés lehetőségei foglalkoztatták. A pár 1931-ben Párizsba költözött, ahol összeházasodtak, és felvették a Claire, illetve Victor Vasarely nevet. Franciaországban Claire a textiltervezés felé fordult, és a lyoni selyemmanufaktúrák számára készített terveiben a stilizált növényi ornamentikát geometrikus szerkesztéssel kapcsolta össze.
Pályájának meghatározó szakasza 1947-ben indult, amikor együttműködésbe lépett François Tabard aubussoni szövőműhelyével. Ebben az időszakban a francia kárpitművészet a peintres-cartonniers mozgalom hatására megújult, és a faliszőnyeget már nem festmények másolataként, hanem önálló műfajként kezelték. Claire Vasarely kompozícióin képzeletbeli városok és mesebeli hibrid lények jelentek meg határozott kontúrokkal és erős színellentétekkel, összekapcsolva a figurativitást az absztrakcióval.
Munkáit a korabeli francia művészeti élet is elismerte, hiszen 1949-ben a párizsi Galerie René Drouet, 1952-ben pedig a Galerie La Demeure rendezett önálló kiállítást faliszőnyegeiből. Alkotói útját korábban a második világháború törte meg, amikor zsidó származása miatt 1942-ben két fiával Budapestre menekült, ahol újságíróként dolgozott, majd 1944-ben visszatért Franciaországba.
Önálló művészi pályája az 1950-es évek második felében zárult le, utolsó kiállításán 1956-ban vett részt. Ezt követően férje nemzetközi karrierjének szervezésére, műhelyének vezetésére és a Vasarely-életmű intézményesítésére összpontosított. 1971-ben a Vasarely Alapítvány alelnöke lett, és közreműködött az 1976-os pécsi Vasarely Múzeum, az aix-en-provence-i Centre architectonique, a New York-i Vasarely Center, valamint az 1987-ben megnyílt budapesti Vasarely Múzeum létrehozásában. Az óbudai tárlat a pécsi Janus Pannonius Múzeum több mint 40 művet őrző gyűjteményére, franciaországi magánkollekciókra, levéltári iratokra és új magyar és francia kutatásokra támaszkodva mutatja be a két pálya összefonódását.
Ez is érdekelhet
Claire és Victor Vasarely indulása a két világháború közötti magyar avantgárd és alkalmazott grafika egyik legtermékenyebb korszakához kötődik. A németországi Bauhaus iskola 1920-as évekbeli szemlélete, amely a képzőművészet, a kézművesség és az ipari tervezés egységét hirdette, erőteljesen hatott a budapesti művészeti oktatásra is. Bortnyik Sándor magániskolája, a Műhely ennek a modernista törekvésnek vált a legfontosabb hazai központjává, számos későbbi nemzetközi hírű tervezőt indítva el pályáján. Az 1930-as évek elején sok magyar avantgárd alkotó választotta Párizst, amely ekkor a modern művészet központja volt, és tágabb lehetőségeket kínált az alkalmazott műfajok számára is.
A budapesti kiállítás a 20. századi művészettörténet egyik fontos kérdésére, a műfaji hierarchiák és a női alkotók láthatóságának problémájára is rávilágít. A modernizmus kánonja hosszú évtizedeken át elsősorban a festészetet és a szobrászatot értékelte magas művészetként, míg a textiltervezést, a kárpitművészetet és a reklámgrafikát gyakran másodlagos iparművészeti ágként kezelte. Ez a szemlélet, kiegészülve a házaspárokon belüli hagyományos munkamegosztással, számos női művész életművét szorította háttérbe a világhírűvé vált férjek árnyékában. A pécsi és franciaországi anyagokat egyesítő tárlat így nemcsak egy elfeledett életművet tesz hozzáférhetővé, hanem a modernizmus történetének árnyaltabb értelmezéséhez is hozzájárul.