2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vissza a jövőbe Szentendrén

2026. április 16. 10:15

Vissza a jövőbe – Szentendre az 1920-as években címmel nyílik új történelmi és várostörténeti kiállítás április 25-én a Szentendrei Képtárban, amely a település száz évvel ezelőtti modernizációs törekvéseit és a Régi Művésztelep megalakulását mutatja be – derül ki a tárlatot szervező Ferenczy Múzeumi Centrum hivatalos közleményéből. Az összeállítás archív fotográfiák és dokumentumok segítségével rekonstruálja a Duna-parti város egykori társadalmi dilemmáit és jövőképét.

Vissza a jövőbe Szentendrén

A Szilágyi Zsófia Júlia kurátor által összeállított tárlat a befogadó város társadalmának ismert és kevésbé ismert szereplőit, valamint a településfejlesztés irányait idézi meg a nagyközönség számára. A kutatásokra és levéltári anyagokra épülő kiállítás részletesen foglalkozik az új városháza felépítésének urbanisztikai hatásaival, az 1920-as évek helyi fényképészének munkásságával, valamint egy korabeli villaépítkezés során fellelt különleges rózsafaj történetével is.

Az október 6-ig látogatható összeállítás a helyi és országos vezetők vízióin túl azokat az objektív tényezőket is vizsgálja, amelyek befolyásolták a város fejlődését, köztük a Duna, a Pilis és Budapest közelségét, a folyamatos demográfiai mozgásokat, illetve a mindenkori államhatalomhoz fűződő viszonyt.

Útkeresés a trianoni trauma után

Az 1920-as évek évtizede átmeneti és sorsdöntő korszakot jelentett Szentendre számára. Az első világháború, a Tanácsköztársaság, majd a trianoni békeszerződés okozta gazdasági és politikai megrázkódtatások alapvetően átírták a település korábbi, falusias hangulatú, kereskedő és kézműves hagyományokra épülő szerkezetét. Bár a várost a korábbi évszázadokban egy soknemzetiségű, de adminisztrációjában dominánsan szerb vezetés irányította, a századfordulótól felerősödő demográfiai átalakulás és magyarosodás véglegesen megváltoztatta a helyi társadalmi arányokat és a kulturális közeget.

A korszakban a településre kívülről érkező, kinevezett polgármesterek váltak a fejlődés motorjaivá: az általuk képviselt program a modernizációt, az infrastrukturális beruházásokat és a turizmusra épülő gazdasági jövőképet tűzte ki célul. Ezek az innovatív törekvések azonban folyamatos konfliktusban álltak az időről időre megerősödő helyi konzervatív lobbival, amely a városi rang helyett a nagyközséggé alakítást szorgalmazta.

Ebben a feszült, útkereső időszakban, 1926-ban jött létre a szentendrei Régi Művésztelep, amelynek idei centenáriumi jubileuma adja a jelenlegi tárlat apropóját. Nyolc festőművész – köztük a nagybányai hagyományokat folytató alkotók – letelepedése és a művésztelep tudatos intézményi felkarolása egy olyan, képzőművészetre épülő városimázs alapjait teremtette meg, amely Szentendrét a 20. század további részében a magyar kulturális élet egyik legfontosabb, nemzetközileg is jegyzett központjává emelte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Melyik évben gyilkolták meg Julius Caesart?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár