Egyedülálló kerámiaműhelyt tártak fel Ciprus sötét korszakából

Több évszázadon át használt kora bizánci templomkomplexumot és egy ipari méretű kerámiaműhelyt tártak fel régészek Ciprus szigetén. A ciprusi Kulturális Minisztérium Régészeti Osztálya és a Ciprusi Egyetem Athanasziosz Vionisz és Doria Nikolau által vezetett ásatási szezonja a sziget történelmének eddig kevéssé ismert átmeneti időszakát világítja meg.

A Kofinu-Agiosz Irakleiosz lelőhelyen a szakemberek egy egyhajós templom belső terét tisztították meg. Napvilágra került a gipszmárvány padlózat, valamint a mészhabarcs sávokkal jelzett szentélyrekesztő egykori helye. A tér közepén talált nagyszámú vasszög egy fából készült ikonfalra utal, az üveglámpák töredékei pedig az egykori liturgikus felszerelésről tanúskodnak.

A déli fal mentén mészhabarccsal bevont padokat, a kupola alatti padlózaton pedig egy spirális mintával díszített gipszmárvány lapot találtak. A beomlott tetőzet ívelt köveinek és a pillérek elrendezésének vizsgálata alapján a kutatók megállapították, hogy az épület a 8. és a 10. század között emelt, kupolás, kereszt alaprajzú templomok típusába tartozott.

A lelőhely építészeti fejlődése négy történeti fázisra bontható. Az első szakaszban, a Kr. u. 6. század végén egy háromhajós kora bizánci bazilika épült a területen. Ezt váltotta fel a második fázisban a bazilika főhajója fölé emelt kupolás templom. Az épület a későbbi évszázadokban összeomlott, majd a romok között a 14. és a 16. század között lakó- és temetkezési célú használat nyomai mutathatók ki. A negyedik szakaszban építették fel az eredeti bazilika előcsarnokában a ma is ismert kis kápolnát. A feltárás jelentőségét növeli, hogy Cipruson ez az első régészetileg dokumentált, szervezett temető, amely a 6. és a 16. század között folyamatosan használatban volt.

A Menojia-Limnesz területén a szakemberek egy kora bizánci kerámiaműhely maradványait tárták fel. A legfontosabb idei lelet egy közvetlenül az alapkőzetbe vájt agyagfeldolgozó medence volt, amelyben a tiszta agyag és a szitált föld váltakozó rétegeit azonosították. Ez az első közvetlen régészeti bizonyíték Cipruson a történelmi idők kerámiaműhelyeinek nyersanyag-előkészítési folyamataira.

A medencét egy függőleges kövekből kialakított vízcsatorna látta el, a környező épületekben pedig gyúrt agyaghalmokat, egy tárolóedényt és fazekaskorongok töredékeit találták meg. A kerámialeletek alapján a műhely három szakaszban működött a 4. század végétől a 8. század közepéig.

A ciprusi ásatások eredményei kiemelkedő fontosságúak a sziget történetének 8. és 10. század közötti, úgynevezett sötét korszaka megismerésében. Ciprus ebben az időszakban különleges geopolitikai helyzetbe került a Bizánci Birodalom és az Arab Kalifátus határvidékén. A 7. század közepén indult első arab betörések után a két nagyhatalom megállapodást kötött a sziget közös adóztatásáról és demilitarizálásáról. Ez a kondomíniumként ismert státusz megóvta Ciprust a folyamatos hadjáratoktól, de az állandó fenyegetettség jelentősen átalakította a helyi társadalmat. A tengerparti városok lakossága részben a védettebb belső területekre húzódott, ami a vidéki gazdaság átrendeződéséhez vezetett.

A most feltárt kofinui templom és a menojiai kerámiaműhely leletanyaga bizonyítja, hogy a viharos események ellenére a vidéki hátországban nem szűnt meg a hitélet és az ipari termelés. Bár a korábbi történelmi narratívák az arab-bizánci hatalmi harcok idejét a teljes gazdasági hanyatlás koraként írták le, a modern kutatások árnyalják ezt a képet.

Az agyagfeldolgozó központok működése egyértelműen mutatja, hogy a helyi kézműves hagyományok túlélték a politikai megrázkódtatásokat. A ciprusi kutatócsoport munkája így kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatott egy stratégiai fontosságú földközi-tengeri sziget túlélési stratégiáira.