Vészjóslóan gomolygó halálfelhővel lépett új szakaszába az I. világháborús hadviselés Ypernnél

Amint a zöldessárga felhő elérte az állásokat, a francia gyarmati hadsereg katonái közt kitört a pánik. Aki tudott, fejvesztve menekült az apokaliptikus, mindent beborító felhő elől, azokra pedig, akik beszippantották a sárgás színű elegyet, borzasztó, mintegy  tízperces haláltusa várt. 107 éve, 1915. április 22-én több ezer francia katona vonaglott görcsökben fekve az Ypern (Ypres) belga város körül kiásott lövészárokrendszerben. A napot sokan a vegyi hadviselés kezdetének tekintik, bár a nagy háborúban nem ez volt az első ilyen jellegű támadás.

Tiltott fegyverek

Bár az 1899-es hágai konvenció megtiltotta a mérges gázok (vegyi fegyverek) használatát a harctereken, az idő múltával egyre több áldozattal járó első világháborúban a harcoló felek minél hatásosabb eszközök felkutatásába és alkalmazásába kezdtek.

Az állóháború megszüntetése és az egyre kontrollálatlanabbá váló, világméretűvé dagadó konfliktus a teljes széteséssel fenyegetett, így egyre többen a háború gyors – ám sajnos nem békés – lezárásán dolgoztak.

A közhiedelemmel ellentétben azonban nem a németek vetettek be először harci gázt, hanem a franciák, akik már 1914 augusztusában etil-brómacetát tartalmú könnygázgránátokat lőttek ki az előrenyomuló német egységek állásaira.

A franciák ekkor még rosszul számoltak, a koncentráció olyan alacsony maradt, hogy az ellenség katonái „még csak meg sem könnyezték” a francia próbálkozást.

Az első fajsúlyosabb támadásra 1915 januárjáig várni kellett. A központi hatalmak a keleti fronton már „emelték a tétet” és a veszélyesebb xilil-bromidot vetették be az oroszok ellen.

A cári haderőnek szerencséje volt, mert a nagy hidegben a gáz egy jelentős része megfagyott, így nagyjából „csak” ezer katona életét követelte az akció.

Halálos késlekedés

A nyugati fronton 1915 áprilisára patthelyzet alakult ki. A szembenálló felek már az első yperni csatában sem bírtak egymással.

A németek nem tudták elérni a La Manche csatorna déli partját, az antant erők pedig nem tudták  visszanyomni a támadókat. A német vezérkar egy szokatlan támadással próbálta feltörni a francia védelmi vonalakat.

A belgiumi Ypern városa közelében futó frontvonal mentén 5700 hordó klórgázt halmoztak fel a németek, akik csak a kedvező széljárásra vártak.

1915. április 22-én a szél nyugati irányba, a francia csapatok állásai felé fújt. Elérkezett a cselekvés ideje. Aznap délután, nem sokkal hat óra előtt a hordókat megnyitották és kiengedték a halálos klórgázt.

Fritz Haber német vegyész javaslatára tartályokból fújták ki a mérgező vegyületet ‒ ezzel az 1899-es hágai tiltást is kijátszották a németek, mivel az expressis verbis a fojtógázok lövedékekben való bevetésére vonatkozott. Az egyezmény aláírásakor a palackokból való kifújás technológiája ugyanis még nem létezett.

A front túloldalán a francia gyarmati hadsereg marokkói és algériai egységei állomásoztak. A katonáknak ugyan feltűnt a vészjóslóan gomolygó szürkés-sárgászöld felhő, de teljesen tapasztalatlanok voltak a vegyi fegyverekkel kapcsolatban.

Az egységek tagjai egészen addig, amíg nem léptek kontaktusba a halálos eleggyel, a helyükön maradtak. Ez a késlekedés több ezer ember halálát okozta.

A klórgázzal érintkezők először köhögni kezdtek, majd fulladási rohamokat kaptak. Aki ekkor még észnél volt, az futásnak eredt, hogy minél messzebb kerüljön a gázfelhőtől. A kevésbé szerencsések már nem tudtak kimenekülni: a vízzel heves reakcióba lépő klór ugyanis sósavoldatként kicsapódott szemük nyálkahártyáján és szétmarta a látószervüket.

Másoknál a kicsapódott sósav az orr nyálkahártyáján okozott égési sérüléseket, és ezrek haltak meg a tüdejükben képződő sav maró hatása miatt: az áldozatok a szétmart tüdejükbe bejutó testnedveik következtében megfulladtak.

Kiengedték a szellemet a palackból

A klórgáz hat-hét kilométeres szakaszban borította be a frontvonalat. A francia katonákból ötezren azonnal meghaltak, több ezren pedig égési sérülésekkel vagy félig vakon pánikszerűen hátráltak.

A németeket olyannyira meglepte a támadás sikere, hogy nem tudták azt kihasználni. Megfelelő gázálarc és vegyvédelmi felszerelés híján ugyanis a francia állásokba benyomuló német katonák is égési sérüléseket szenvedtek, illetve köhögési rohamokat kaptak.

A klórgáz ugyanis nehezebb volt a levegőnél és megrekedt a lövészárkokban, így azokat a németek tartani sem tudták.

Az előrenyomulást nem tervezték meg precízen, így a keletkezett rést nemsokára a helyszínre érkező antantcsapatok (kanadaiak) bezárták.

Bár a világtörténelem első modern vegyi támadásának tartott akció ily módon teljesen haszontalan volt, Fritz Haber német vegyész „találmánya”, a klórgáz alkalmazásával a németek gyakorlatilag „kiengedték a szellemet a palackból”.

Ypern után ugyanis mind az antant, mind a központi hatalmak haderői lelkiismeret-furdalás nélkül alkalmazták a különféle, egyre hatásosabb harci gázokat, ha a hadi helyzet azt kívánta.

A nagy háború alatt a szembenálló felek egyébként több mint 100 ezer tonnányi légnemű mérget állítottak elő, amelynek közel 30 ezer katona esett áldozatául, és tovább félmillióan maradandó károsodásokat szenvedtek.