Hogyan kerültek arcok és aktok a papírpénzekre?

A pénzünkön ma látható arcképek eredete a messzi régmúltba nyúlik vissza. Szerepük jelentős változáson ment keresztül az idők során: a pénz értékét garantáló nyilatkozatból apránként a kulturális örökség hordozóivá váltak.

A krőzusi kezdetek

A fémpénz különféle formáin az első érmék megjelenése óta jelen volt az azokat kibocsátó uralkodó képmása vagy más jelzése, mint például a lüdiai Kroiszosz (Krőzus) király Kr. e. 6 századból származó érméin látható oroszlán- és bikafej. Kroiszosz vezette be az elektrumból, az arany és az ezüst természetes, változó arányú ötvözetéből készülő érmék helyett a szabványosított tisztaságú aranyérméket, és személyes hatalmának jeleként, valamint a pénz eredetét és értékét szavatolva helyezte el jelképét az újfajta pénzen. A lüd király neve mesés gazdagságának köszönhetően később fogalommá vált, és a bőség szinonimájaként terjedt el az európai kultúrában

A lüd pénzverési gyakorlat hamarosan elterjedt az egész antik világban, jellemzően az uralkodó arcképét helyezve a pénzérmék egyik oldalára. Ez az eljárás a legtöbb helyen egészen a modern korig fennmaradt. A papírból készült pénzek európai megjelenésénél azonban már más hitelesítő eszközök jelezték a pénz törvényes származását, így ezeken nem vált gyakorivá az uralkodó képmásának megjelenítése – de a nagyobb felület kínálta lehetőségek nem maradtak sokáig kihasználatlanul.

Bár Kínában már a Kr. u. 7. században, a Tang-dinasztia idején felbukkant egy papír alapú, pénzszerű eszköz (ami leginkább a mi fogalmaink szerinti váltóhoz hasonlóan működött), és a 10–11. század fordulóján megjelent az első valódi papírpénz is, de ezekről Európában csak Marco Polo és más világutazók adtak hírt a 13. században. A templomos lovagok a 12. században ugyan bevezették a hitellevél egyik formáját a Szentföldre tartó zarándokok értékeinek és életének védelmére, de ezt nem tekinthetjük szigorú értelmében vett pénznek. Az első valódi európai bankjegyet egy svéd bank, a Stockholms Banco (a Sveriges riksbank, a mai svéd jegybank elődje) bocsátotta ki 1661-ben, bevett gyakorlatként pedig a Bank of England kezdte alkalmazni 1694-ben.

Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.

A korai bankjegyek még nem szabvány címletekre szóltak: a nyomtatott blankettákon kézzel kellett kitölteni az összeget, és hitelességüket pecsétek, illetve az uralkodói névjel vagy más nyomtatott elem igazolta – az angol bankjegyeknél például Britannia úrnő sematikus képe. Az első bankjegyet, amin egy király arcképe volt látható, 1727-ben, Skóciában nyomtatták, II. György képmásával. A királyi arc megjelenítése elsősorban a hamisítás elkerülését szolgálta, de nem az uralkodói hatalomra hivatkozással, hanem a nehezebb reprodukció és a könnyen felismerhető különbségek által.

Az uralkodó portréja került hitelesítésként a francia forradalom idején az elkobzott egyházi vagyon terhére kibocsátott asszignátára is. Ez eredeti funkciója szerint kötvénynek minősült, de hamarosan pénzként kezdték használni, ami gyors inflálódáshoz vezetett. A királyi arckép olyan élethűen szerepelt rajtuk, hogy amikor XVI. Lajos 1791 júniusában megkísérelt elmenekülni Párizsból, egy postamester, Jean-Baptiste Drouet, a nála lévő asszignátán látott kép alapján felismerte az uralkodót, és ezzel megakadályozta a királyi család szökését.

A hamisítást kivédendő terjedtek el a 19. században az emberábrázolások, mégpedig a sokszor aktként ábrázolt női és férfialakok a papírpénzeken. Bár a korabeli erkölcsök mást diktáltak volna, ebben a kérdésben a praktikum aratott győzelmet: a réz nyomólemezeken igen nehéz volt az emberi bőr textúráját hitelesen ábrázolni és jelentős mesterségbeli tudást is igényelt, így a ruhátlan emberalakok megnehezítették a hamisítók dolgát. Ezek az alakok azonban nem konkrét személyekként, hanem allegóriákként, birodalmak vagy népek megszemélyesítéseiként szerepeltek a pénzeken.

Magyar módi

A magyar, pontosabban eleinte osztrák–magyar papírpénzeken a szöveg mellett sokáig csak a kétfejű sasos címer és néhány grafikai díszítőelem volt látható. 1841-ben, a privilegirte oesterreichische National-Bank (kiváltságos Osztrák Nemzeti Bank, a mai osztrák jegybank elődje) 1841-es bankjegysorozatán bukkant fel először egy Ausztriát jelképező női portré. A következő évtizedekben további allegorikus – jellemzően női – alakok is megjelentek a pénzeken. Az első felismerhető valódi személy, Ferenc József császár az 1881-től kibocsátott osztrák–magyar államjegyeken volt látható, profilból, fején babérkoszorúval. A császár mellett női alakok is megjelentek, akik élő, de ma már nem ismert modellek alapján készültek.

Ebben a gyakorlatban változás csak az első világháború után, az Osztrák–Magyar Bank felszámolásával és ennek magyar jogutódja, a Magyar Királyi Állami Jegyintézet létrejöttével következett be. Az 1921 közepétől nyomtatott és forgalomba hozott magyar államjegyek nagyobb címletein (50 koronától felfelé) magyar fejedelmek és királyok: II. Rákóczi Ferenc, Hunyadi Mátyás, Árpád, Szent István, Szent László, valamint Hunnia allegóriája és Szűz Mária (mint „Patrona Hungariae”) kaptak helyet. A korona helyett 1927-ben kibocsátott pengőn az első években szintén történelmi alakok jelentek meg: Helbing Ferenc, a sorozat tervezője Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet, Kossuth Lajost, illetve visszatérőként Rákóczit és Mátyás királyt szerepeltette a bankjegyeken.

A 30-as évektől a Horváth Endre tervezte bankókon népművészeti motívumok mellett már magyar, elsősorban palócföldi modellek képe jelent meg. A második világháború utáni, úgynevezett hiperinflációs sorozatban a Magyar Nemzeti Bank egyre sűrűbben bocsátott ki új, magasabb címletű papírpénzeket (eleinte kéthavonta, aztán havonta, hetente, 1946 júliusában pedig már néhány naponta). Ezek a pengőbankjegyek címletük mellett leginkább színükben különböztek egymástól, előoldalukon öt arckép ismétlődött: két ismeretlen női modell, Kossuth Lajos, valamint Lendvay Lúcia és Rudas Valéria modellek másai. Érthető módon a kibocsátás tempója nem tette lehetővé új portrék készítését a mind sűrűbben cserélt nyomólemezekhez.

A használhatatlanságig inflálódott pengőt 1946 augusztusában a forint váltotta, az első bankjegysorozatban 10-es és 100-as címletekkel. Mindkettőhöz a pénzjegynyomda személyzete szolgáltatta a modellt: a tízesen Pfeffer Mihály, a nyomda gépmestere, a százason pedig egy másik dolgozó, Tőkés Jánosné Várszegi Gizella arcát örökítették meg. A háború utáni viszonyok okán gyenge minőségű sorozatot 1947-től kezdve cserélték újra. Az 1983-ig kibocsátott forintbankjegyek hátlapján jellemzően magyar festmények, előlapján pedig Petőfi Sándor (10 Ft), Dózsa György (20 Ft), Kossuth Lajos (100 Ft), II. Rákóczi Ferenc (50 Ft, forgalomban 1953-tól), illetve Ady Endre (500 Ft, 1970) és Bartók Béla (1000 Ft, 1983) voltak láthatóak.

A rendszerváltozás után ezekhez csatlakozott a Széchenyi István képével ellátott 5000 forintos (1991), illetve egyes korábbi címletek a Kádár-címer helyett a koronás kiscímerrel ellátott változatai (100, 500, 1000 forintosok). 1997-ben a Magyar Nemzeti Bank a teljes sorozat lecserélése mellett döntött; Széchenyi és az örökzöld Rákóczi megmaradt az új sorozat bankjegyein is, melléjük visszatért Szent István, Hunyadi Mátyás és Deák Ferenc, új szereplőként pedig Károly Róbert és Bethlen Gábor érkezett.

Arcok és trendek

Manapság világszerte elterjedt gyakorlat, hogy a papírpénzeken a kibocsátó állam vagy nemzet történelmében jelentős szerepet betöltő alakok jelenjenek meg. Számos pénznem esetében valamennyi címleten ugyanaz a személy látható, legtöbbször egy korábbi vagy jelenlegi uralkodó, állam- vagy kormányfő; ide tartozik például a bangladesi taka (Mudzsibur Rahmán sejk, a független Banglades első elnökének képével), a kínai zsenminpi (ennek egysége a jüan; a bankjegyeken Mao Ce-tung arcképe látható), vagy a brunei dollár (egy címlet kivételével mindegyiket Hassanal Bolkiah szultán képmása díszíti: az 500-ason apja, az 1967-ben lemondott III. Omar Ali Saifuddien szultán szerepel). Hasonló, de mégis külön kategóriát képvisel a ghánai cedi, amelynek legtöbb címletére 2007 óta a modern Ghána létrejöttében kulcsszerepet játszó „Nagy Hat” csoportképét nyomtatják.

Más országok a kultúra és művészet legendás alakjait örökítik meg pénzükön. Bosznia-Hercegovina a béketeremtés és az etnikai feszültség csökkentése jegyében lépett erre az útra. A konvertibilis márkát a daytoni szerződés megkötése után, 1998-ban vezették be; az ország mindkét úgynevezett entitása, a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Szerb Köztársaság is saját változatokban bocsátja ki a közös pénzt. Ennek külalakjáról az országot alkotó három nemzetiség hosszas egyeztetés után állapodott meg, melynek során számos korai javaslatot vetettek el, köztük egy olyat is, amely szerint a Ferenc Ferdinánd meggyilkolásával az első világháborút kirobbantó Gavrilo Princip is helyet kapott volna az egyik címleten. A döntéshozók végül neves írókat és költőket választottak ki a bankjegyekre, mégpedig más-más alakokat a bosnyák-horvát és a szerb változatokra, bár ez alól két kivétel is született: a mára forgalomból kivont 5 márkás Meša Selimović író arcképével (A dervis és a halál), illetve a jelenlegi 200 márkás Ivo Andrić Nobel-díjas szerzővel (Híd a Drinán, Travniki krónika, Omér pasa).

A legutóbbi évtizedekig a papírpénzeken megörökített személyek túlnyomó többsége férfi volt – a legmarkánsabb kivétel ez alól II. Erzsébet brit királynő, aki a Nemzetközösség számos országának államfőjeként több pénznem bankjegyein is megjelenik (bár ezek száma az utóbbi években csökkent). Egyre több új bankjegysorozatnál fordít azonban figyelmet a kibocsátó arra, hogy az ábrázolni kívánt történelmi alakok között nők is megjelenjenek: többek között Skócia, Svédország, Csehország és Kanada is így döntött. A legdemokratikusabb eljárást Ausztrália követi, ahol a 20 és 100 dolláros címletek előlapjain nők, hátlapjain férfiak szerepelnek, a 10 és 50 dollárosokon pedig fordítva. A legkisebb címlet, az 5 dolláros kivételnek számít, ennek előlapján II. Erzsébet, hátlapján pedig az ausztrál országház épülete látható.

Érdemes megemlíteni, hogy bizonyos pénznemek tervezésekor kiemelt szempont volt, hogy ne szerepeljen rajtuk ismert – vagy bármilyen – személy képmása. Ennek legnyilvánvalóbb példája az euró, amelynél az európai egységet kifejezendő az előoldalon ablakok és kapuk, a hátoldalon pedig hidak szerepelnek. Az építészeti elemek nem valódi épületek ábrázolásai, hanem stilizált illusztrációk, a különféle címleteken más-más építészettörténeti korszakot reprezentálva: az 5 eurós klasszikus antik, a 10-es román, a 20-as gótikus, az 50-es reneszánsz, a 100-as barokk és rokokó, a 200-as szecessziós, az 500-as pedig modern stílust mutat.

Egy ország pénze, polgárai által minden nap forgatott fizetőeszköze fontos szerepet játszik kulturális identitásának kialakításában. A különböző történelmi korszakokból származó bankjegyek numizmatikai értékük mellett fontos kordokumentumok is. Bár eredeti hitelesítő funkciójuktól mára elszakadtak, a bankjegyeken szereplő arcképek jól illusztrálják az adott ország történelmét, hagyományait, szellemi értékeit.

Miként született meg a pénztárca ötlete? Mi a különbség a bankjegy és papírpénz között? Meddig egyszerűsödhet még a modernkori fizetés folyamata? Mikor fejlesztették ki az RSA-titkosítást? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára! (x)