Kasszasiker firenzei mintára: az értékálló aranyforint

A középkori Európa felvirágzását hagyományosan a 11–14. század közé szoktuk helyezni. A népvándorlás elcsendesedésével és a Karoling-reneszánsz nyugati kiteljesedésével ekkor mentek végbe azok a jelentős változások, amelyek miatt a szóban forgó korszakot az „érett”, illetve „virágzó” jelzőkkel szokás illetni.

Jelentős aranybevétel III. Béla költségvetésében

A gazdasági életben végbe menő változásokat alapvetően a népesség látványos megnövekedése indukálta: néhány száz év alatt Európa lakossága 46 millió főről 73 millióra emelkedett. A robbanásszerű növekedés számos változással volt kölcsönhatásban: látványos fejlődésen ment keresztül a mezőgazdaság, a városiasodás és a kézműipar. Mindez természetesen komoly hatást gyakorolt a távolsági kereskedelemre is, hiszen Európa ismét a mesésen gazdag Kelet érdeklődésének homlokterébe került: volt pénze, árukínálata és nem utolsó sorban megfelelő éhsége a keleti luxuscikkek irányába.

A kereskedelem fellendülésének egyik kézzel fogható eredménye volt az európai pénzforgalom megélénkülése. Bár a pénzverés elvileg minden európai országban regáléjognak számított (vagyis kizárólagos uralkodói jogkörnek), nyugaton a késő középkorra már számos egyházi és világi főúr, valamint város szerezte meg az érmeverés feletti jogot.

Magyarországon ez a szétaprózódás nem következett be, a pénzérméket mindvégig a királyi kincstár, a kamara verte, ráadásul a pénzverés kisajátításával együtt járt a különböző nemesfém-lelőhelyek monopolizálása is. A középkori magyar nemesfémbányászat igen kedvező adottságokkal rendelkezett, hiszen a mai Csehország, Kelet-Németország és Ausztria bányái mellett a Kárpátok hegyvonulatai alatt húzódtak Európa legjelentősebb ércbányai. Az árpád-kori nemesfémbányászat és pénzforgalom jelentőségét jól mutatja az az összeírás, amelyet III. Béla királyunk készíttetett a királyi kincstár bevételeiről.

Az összeírásból jól látszik, hogy a magyar uralkodó legjelentősebb bevétele a pénzváltásból származott. De mit jelentett ez a gyakorlatban? A Magyarországon kibányászott fémet a magyar kamara pénzverő helyszínein verték érmévé. A fáradságos és különleges szakértelmet igénylő munkafolyamat az állam számára nem volt kifizetendő, hiszen az érméknek, legalább is elvileg, teljes értékűnek kellett maradniuk – vagyis valódi értéküknek meg kellett egyeznie névértékükkel.

Emiatt a szándékos, felülről irányított és illegális pénzrontási szokások mellett az állam egy sajátos adózási módszernek köszönhetően tett szert többletbevételre: a kamara által évenként kibocsátott új érmék forgalomba helyezésekor jelentős illeték megfizetését követően kötelező volt a régi pénzt beváltani. Ezt az árkülönbözetet nevezték kamara hasznának (lucrum camarae) és ettől vált a pénzverés rentábilissé.

A magyarországi bányászat fellendülése az Anjou-dinasztia uralkodásához köthető, bár a korábbi évszázadokban is meghatározó jelentőségű volt. A Kárpát-medencébe érkező magyarság a bányászattal vélhetően már az uráli őshazában megismerkedett, letelepedésekor pedig a területén talált bányákat rögtön használni kezdte – legalább is erről tanúskodnak a honfoglalás kori leletek gazdag arany és ezüst dísztárgyai. Árpád-házi királyaink felismerve a nemesércbányászat jelentőségét, a központi hatalom megerősödésével párhuzamosan terjesztették ki jogaikat a bányaművelésre is.

Az egyre nagyobb számban nyugatról – elsősorban délnémet területekről – érkező szakképzet bányászokat különböző engedményekkel és privilégiumokkal csalogatták a még sok esetben lakatlan magyar hegységekbe. Szükség is volt a kiváltságokra, hiszen a bányászat a kezdetektől fogva az egyik legveszélyesebb foglalkozásnak számított, és az eredményes termelés nagyban függött a bányászok szakértelmétől, ügyességétől és lelkiismeretességétől.

Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.

Az európai kereskedelem és ipar fellendülésével párhuzamosan a 14. századtól kezdve egyre nagyobb igény mutatkozott a magyarországi nemesérc fokozott kitermelésére. A Magyar Királyság az európai kereskedelem vérkeringésébe alapvetően agrárjellegű termékekkel kapcsolódott be: borral, állati bőrrel, de mindenekelőtt a rendkívül jó adottságokkal rendelkező szarvasmarhával. Ám az agrárkivitel mennyisége nem volt képes ellensúlyozni a magyar gazdasági elit luxuscikkek iránti egyre növekvő igényét, amit így végsősoron nemesfémmel, arannyal és ezüsttel elégített ki. Látszólag persze volt is miből: egyes becslések szerint a középkori Magyarország adta az akkori világ aranytermelésének egyharmadát, de ezüsttermelése is tetemes hányadot tett ki a világpiaci részesedésből.

Az igazi reformer, Károly Róbert

A középkori bányászati művelés legjelentősebb szerkezetátalakítására és reformjára Károly Róbert uralkodása alatt került sor. Intézkedéssorozata a fentebb vázolt kereskedelmi adottságokhoz igazodott. Elképzelései közül kiemelt helyet foglalt el a magyarországi nemesfémbányák minél szélesebb körű feltárása. Ennek érdekében jelentős összeget invesztált azokba a beruházásokba, amelyek a bányászat fellendülését eredményezték, magasan kvalifikált cseh és német bányászokat telepített a Felvidékre, akik megalapították a középkori bányászat egyik legfontosabb központját, Körmöcbányát, ahol abban az időben Károly Róbert aranyát, napjainkban pedig a szlovák eurót verik.

Jelentős és felettébb modern újításnak számított továbbá a királyság bányaművelési monopóliumának megszüntetése: „…elrendeljük örökre szólóan, hogy ha a főpapok, szerzetesek és világi papok vagy a nemesek bármelyikének földjein és birtokán arany-, illetve ezüstbányát fognak találni, s amennyiben nem tagadják le azok létezését és nem tagadják meg a feltárásukat, akkor ugyanők örökre élvezzék örvendezve azon földjeik változatlan birtoklását, amelyeken ezek az arany- és ezüstbányák találhatók…” (Károly Róbert rendelete, 1327)

A korábbi rendelkezéssel ellentétben tehát – amelynek értelmében a földesúri magánbirtokon talált bányák területcserével a kincstárhoz kerültek – I. Károly tulajdonosaik kezén hagyta a birtokokat, sőt, kifejezetten érdekeltté tette őket a kitermelésben. Ezt pedig nem mással, mint egy látványos financiális manőverrel, a királyi bányajövedelem egy részének átengedésével érte el. A bányajövedelem, vagyis az urbura a bányászok és vállalkozók által a kincstárnak fizetendő illetéket jelentette, a kitermelt arany egytizedét, a kitermelt ezüst egynyolcadát.

A sikeres termelés érdekében az állam 1327-től lemondott az urbura egyharmadáról és azt azoknak a birtokosoknak engedte át, akiknek a földjén helyezkedett el az adott bánya.

A pénzverés reorganizálásának köszönhetően a nemesércek forgalmazása is királyi monopólium lett: a kitermelt érceket tilos volt adni-venni, a bányászok a legközelebbi királyi kamarába való beszolgáltatás során központilag meghatározott árfolyam szerinti vert pénzt kaptak. A kincstárnak ez a kényszerfelvásárlási gyakorlata már rövidtávon jelentős bevételt produkált, amely lehetővé tette a középkori magyar monetáris politikai legnagyobb eredményének, az aranyforintnak a megteremtését.

 

 

Az 1326-tól firenzei mintára vert aranyforint (innen az elnevezése: fiorino, azaz forint) igazi kasszasikernek bizonyult: értékállóságának köszönhetően évszázadokon keresztül Európa egyik legkeresettebb és legnagyobb megbecsülésnek örvendő valutája lett. Nem mellesleg a pénzhamisítók számára is közkedvelt megélhetési formának bizonyult, hamisított példányai Svédországtól Dél-Itáliáig rendszeresen felbukkantak. Pénzügyi reformjainak köszönhetően Károlynak sikerült kiszorítania a különböző külföldi fizetőeszközöket a magyar pénzügyi piacról, és hosszútávú stabilitást biztosítani a Magyar Királyságnak.

Világszínvonalú termelés magyar módra

A bányászati reformoknak köszönhetően a Magyar Királyság a következő századokban komoly profitra tett szert a nemesfémbányászatból: 1325 és 1526 között az ország területén átlagosan évente 1500-1600 kg aranyat és 8-10000 kg ezüstöt hoztak a felszínre: ez a páratlan teljesítmény az európai összterméknek aranyban a 40, ezüstben pedig a 30 százalékát jelentette!

A magyar nemesfémbányászat a következő századokban is felívelő pályán maradt, annak ellenére, hogy a könnyen lefejthető, külfelszíni, vagy annak közelében lévő ércek kifogyóban voltak, a mélyebb rétegek elérése pedig a kitermelést akadályozó bányavizek elvezetése miatt nagyon költségesé vált. Az Újvilág bekapcsolása a nemzetközi kereskedelembe rövidtávon csillapította Nyugat-Európa aranyéhségét, hiszen az új kontinensről beáramló, könnyen és olcsón kitermelt arany a spanyol gazdaságon keresztül gyorsan a távolsági kereskedők zsebébe vándorolt. Ez a folyamat természetesen a magyarországi bányákból származó arany és ezüst értékének a csökkenését is eredményezte.

A magas színvonalon űzött 15–16. századi magyarországi arany és ezüst bányászat világszínvonalú volt. Kiválóan bizonyítja ezt a tényt a szakképzett munkaerő kelet-nyugati irányú vándorlása: VI. Henrik angol uralkodó egyik kiváltságlevele a Magyar Királyság területéről érkező bányászokkal foglalkozik, XI. Lajos francia király pedig egyenesen Hunyadi Mátyáshoz fordul egy jelentősebb szakembergárda Franciaországba való csábítása érdekében. Több nyugati krónikában is megemlékezik arról, hogy a korszak kereskedői a jó minőségű aranyat egyszerűen csak „magyar aranynak” nevezték, a leghíresebb európai bankárcsalád, a Fuggerek pedig Thurzó Jánoson keresztül komoly összeget fektettek be Besztercebánya környéki ércbányászat fejlesztésébe.

Az I. Károly tudatos pénzügypolitikájával fellendített magyarországi nemesércbányászat az ország három részre szakadása után lassú hanyatlásnak indult, és újbóli felvirágzása csak a török kiűzését követően, Mária Terézia uralkodása idején valósult meg.

Miként született meg a pénztárca ötlete? Mi a különbség a bankjegy és papírpénz között? Meddig egyszerűsödhet még a modernkori fizetés folyamata? Mikor fejlesztették ki az RSA-titkosítást? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára! (x)