Új tanulmánykötet vizsgálja Jézus keresztre feszítésének feltételezett helyszínét

Jeruzsálem délnyugati részén, az úgynevezett Biblia-dombon állhatott a történelmi Golgota, Názáreti Jézus keresztre feszítésének helyszíne - állítja Todd M. West amerikai kutató újonnan megjelent, James D. Tabor bibliakutató professzor közreműködésével jegyzett tanulmánykötetében. A friss topográfiai és régészeti bizonyítékokra épülő elmélet egy harmadik lehetséges helyszínt vezet be a kora keresztény régészet évszázados diskurzusába.

A „Hol feszítették keresztre Jézust?” címmel publikált kötet szerzője a Hinnom-völgyre és a Sion-hegyre néző, a történelmi várostól délnyugatra fekvő magaslatot azonosítja a bibliai Koponyahelyként. A kutatók érvelése szerint a lokáció hiánytalanul megfelel az első századi, ókori szöveges kritériumoknak: a korabeli városfalakon kívül feküdt, fontos forgalmi csomópont és főútvonal mentén helyezkedett el, ezáltal a római elrettentés céljainak megfelelően a tömegek számára is jól látható volt.

A magaslat emellett közvetlenül a római helytartói palotára nézett. A domb természetes geológiai formációja a szerzők szerint ráadásul Góliát gigantikus koponyájára emlékeztet, ami fizikai magyarázatot adhat az evangéliumokban szereplő elnevezésre.

A topográfiai egyezéseken túl a kötet konkrét régészeti leletekre is támaszkodik a hipotézis felállításakor. A területen végzett korábbi feltárások során első századi, kertekkel övezett sziklasírokat, valamint olyan temetkezési gödröket azonosítottak, amelyekből Poncius Pilátus római prefektus idején vert pénzérmék kerültek elő. A kutatók kiemelt bizonyítékként kezelik azokat a vélhetően keresztre feszítéshez használt vasszegeket, amelyeket a területen állomásozó római katonák urnáiban találtak meg, és amelyek a kivégzések fizikai közelségére, illetve a római katonai jelenlétre utalnak a térségben.

A Szent Sír és az alternatív teóriák

A Golgota pontos topográfiai beazonosítása a bibliai régészet egyik legrégebbi és leginkább vitatott kérdése, mivel az első századi Jeruzsálem a Kr. u. 70-es római ostrom során szinte teljesen megsemmisült. A 4. század óta a keresztény világ túlnyomó többsége a mai Szent Sír-bazilika területét (amelyet Nagy Konstantin császár idején, a korábbi Vénusz-templom alatt azonosítottak) tiszteli a keresztre feszítés és a feltámadás hagyományos helyszíneként.

A 19. század végén Charles Gordon brit tábornok egy alternatív, a damaszkuszi kaputól északra fekvő helyszínt javasolt (a mai Kerti Sír területét), amelynek sziklafala szintén egy koponyát formáz, és amelyet a protestáns felekezetek egy része ma is preferál.

Todd M. West és James D. Tabor most publikált kutatása a korábbi északi (Kerti Sír) és északnyugati (Szent Sír-bazilika) fókuszpontok helyett egy markánsan eltérő, délnyugati opciót kínál. Bár az elmélet széles körű akadémiai és teológiai elfogadásához további független, rétegspecifikus régészeti vizsgálatok szükségesek, a Biblia-domb teóriája új megvilágításba helyezi a római kori Jeruzsálem büntetés-végrehajtási és temetkezési szokásait, rávilágítva a provinciális római igazságszolgáltatás könyörtelen, a vizuális dominanciára épülő topográfiai logikájára.