Több mint negyedmillió emberi maradványt azonosítottak a brit múzeumok és egyetemek raktáraiban

Több mint 263 ezer emberi maradványt – köztük teljes csontvázakat, múmiákat, koponyákat és testrészeket – őriznek a brit közgyűjteményekben, amelyek jelentős része a gyarmati korszakból származó, a tengerentúlról elhurcolt lelet – derül ki a The Guardian brit napilap legfrissebb, információszabadsági adatigénylésekre (FoI) épülő átfogó tényfeltáró kutatásából.

A felmérés 241 nagy-britanniai intézményt – múzeumokat, egyetemeket és helyi önkormányzatokat – vizsgált. Az összesített adatok alapján a leltári tételek közül legalább 37 996 bizonyíthatóan tengerentúli eredetű, míg további 16 236 tétel származási kontinense ismeretlen. Az Európán kívülről származó mintegy 28 914 azonosított maradvány statisztikai megoszlása a következő: 11 856 tétel Afrikából, 9550 Ázsiából, 3252 Óceániából, 2276 Észak-Amerikából, 1980 pedig Dél-Amerikából származik. Bár a pontos egyedszám a töredékes nyilvántartások miatt nehezen megállapítható, az adatszolgáltató intézmények becslései alapján megközelítőleg 79 ezer és 97 ezer közé tehető az érintett személyek száma.

A legnagyobb gyűjteménnyel a londoni Természettudományi Múzeum rendelkezik, amely 27 864, emberi maradványokra vonatkozó katalógusbejegyzést tart nyilván. A második legjelentősebb tengerentúli kollekciót a Cambridge-i Egyetem Duckworth Laboratóriuma birtokolja mintegy 20 ezer tétellel; itt található a brit intézmények közötti legnagyobb, 6223 tételt számláló afrikai gyűjtemény is.

A jelentés rávilágít a nyilvántartások hiányosságaira: számos intézményben a maradványokat azonosítatlanul, esetenként több személy csontjait összekeverve, kartondobozokban tárolják. Dan Hicks, az Oxfordi Egyetem kortárs régészeti professzora az adatok elemzése során rámutatott: a leletanyag jelentős részét a brit gyarmatosító csapatok és tisztviselők harcmezőkön és temetőkben zsákmányolták trófeaként, vagy áltudományos kutatások céljából.

Brit parlamenti képviselők élesen bírálták a kialakult helyzetet és a transzparencia hiányát. A The Guardian szerint Lord Paul Boateng volt miniszter „birodalmi csontházaknak” nevezte az érintett intézményeket, míg Bell Ribeiro-Addy, az afrikai jóvátétellel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke barbár cselekedetnek minősítette az emberi maradványok raktározását. A szakértők szerint a jelenlegi gyakorlat ellentmond a brit Kulturális, Média- és Sportminisztérium 2005-ös irányelveinek, amelyek a maradványok tiszteletteljes, ellenőrzött környezetben történő kezelését és az állományok nyilvánossá tételét írják elő. Boateng egy nemzeti regiszter felállítását és a származási országokba történő visszaszolgáltatás kötelező irányelveinek kidolgozását sürgette.

A gyarmati tudomány és a visszaszolgáltatás dilemmája

A brit múzeumokban őrzött több tízezer tengerentúli emberi maradvány jelenléte elválaszthatatlan a 18-19. századi, valamint a 20. század eleji brit birodalmi expanzió történetétől. A korabeli gyarmati közigazgatás, a katonai büntetőexpedíciók és a felfedezőutak során az őslakos közösségek (például az ausztrál bennszülöttek, az észak-amerikai indián törzsek vagy az afrikai népek) az aszimmetrikus hatalmi viszonyok miatt fizikai és jogi értelemben is képtelenek voltak megakadályozni halottaik exhumálását, relikviáik eltulajdonítását és a brit anyaországba szállítását.

Ezek a gyűjtések a viktoriánus korban a formálódó fizikai antropológia, valamint az olyan, mára diszkreditált irányzatok kiszolgálását is célozták, mint a koponyatan és az eugenika (fajnemesítés). A 19. századi kutatók a világ minden tájáról származó koponyák és csontvázak anatómai mérésével próbáltak „tudományos” bizonyítékot találni a különböző emberi rasszok feltételezett biológiai és intellektuális hierarchiájára. Ez az adatgyűjtés közvetve ideológiai és morális igazolást is biztosított a nyugati gyarmatosítás és a civilizációs misszió számára.

A maradványok – különösen az őslakos közösségek számára szakrális jelentőséggel bíró testrészek – visszaszolgáltatása napjaink egyik legkomplexebb nemzetközi muzeológiai kérdése. Bár a 2004-es brit emberi szövetekről szóló törvény (Human Tissue Act) 47. cikkelye elviekben lehetővé teszi kilenc nemzeti intézmény (köztük a British Museum és a Natural History Museum) számára az ezer évnél fiatalabb maradványok gyűjteményből való törlését és visszaszolgáltatását, a szigorú jogi és adminisztratív korlátozások lassítják a folyamatot.

A jelenlegi kutatási eredmények jelentősége abban áll, hogy minden eddiginél pontosabb, számszerűsített képet adnak a brit közgyűjteményekben rejlő, gyarmati eredetű humán leletanyagról, ezzel új kontextusba helyezve a dekolonizációs és jóvátételi vitákat.