Túlhalászás és a klímaváltozás miatt omlott össze a balti heringhalászat a 16. században
Több évszázados stabilitás után az 1570-es években a balti-tengeri heringhalászatot a túlhalászás, a klímaváltozás és a társadalmi átalakulások együttes hatása juttatta válságba. A történelmi és ökológiai folyamatokat vizsgáló kutatás eredményeit a német Integratív Biodiverzitás-kutató Központ (iDiv) és a Kieli Egyetem munkatársai a Nature Sustainability című tudományos folyóiratban publikálták. Az 1200 és 1650 közötti időszakot felölelő adatbázis elemzése rámutat, hogy az európai kereskedelmet évszázadokon át meghatározó iparág hanyatlását nem kizárólag a halállomány csökkenése idézte elő.
- A dán és svéd partok közötti balti heringhalászat az 1570-es években váratlanul összeomlott, a fogási adatok pedig csak a 20. század közepén tértek vissza a korábbi szintre.
- A Kieli Egyetem kutatói kimutatták, hogy a hanyatlást a túlhalászás, a kis jégkorszak okozta lehűlés és a társadalmi változások együttes hatása idézte elő.
- A Nature Sustainability folyóiratban közzétett történeti és ökológiai adatsorok elemzése a jelenkori, felmelegedés által fenyegetett tengeri ökoszisztémák védelméhez is támpontot nyújt.
A Dánia és Svédország között húzódó tengerszoros, az Öresund térségében működő Skanör-Falsterbo halászat a 13. és a 16. század között Észak-Európa egyik legjelentősebb gazdasági központja volt. A sózott balti hering alapvető élelmiszernek és kiemelkedően fontos kereskedelmi cikknek számított a kontinens nagy részén. Az 1570 körüli hirtelen összeomlás súlyos és messzeható következményekkel járt a régió kereskedelmére és társadalmára nézve, a fogási mennyiségek pedig csak mintegy négyszáz évvel később, az 1950-es években érték el újra a korábbi történelmi szintet.
A Rudi Voss halászati közgazdász által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy 450 éves, 1200-tól 1650-ig tartó idősort állított össze a halászat dinamikájának rekonstruálására. A szakemberek töredékes történelmi forrásokra, köztük vámnyilvántartásokra, királyi elővásárlási jogok dokumentumaira és a legfontosabb tartósítószernek számító só kereskedelmi adataira támaszkodtak.
Az információkat egy új bioökonómiai állományfelmérő módszer és egy komplex ökológiai hálózatmodellezés segítségével elemezték, ami lehetővé tette a környezeti, a gazdasági és a társadalmi tényezők évszázadokon átívelő kölcsönhatásainak vizsgálatát.
A vizsgálat eredményei bizonyítják, hogy bár a heringállomány a 16. században jelentősen zsugorodott, biológiai értelemben nem tűnt el teljesen. A végzetes hanyatlást egy több tényezőből álló, egymást erősítő folyamat okozta. A túlhalászás már korábban meggyengítette az állományt és megnövelte a halászati költségeket, miközben a kis jégkorszak kezdetével járó lehűlés drasztikusan csökkentette a tengeri ökoszisztéma termelékenységét.
Ezzel párhuzamosan a vándorló homokdűnék elpusztították a part menti infrastruktúrát, a parasztságot a földhöz kötő új jobbágyrendszer pedig munkaerőhiányt idézett elő a halászatban. A meggyengült ágazatot végül az Északi-tengerről érkező olcsóbb hering szorította ki a piacról.
Ez is érdekelhet
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a történelmi példa a mai halászati politika számára is fontos tanulságokkal szolgál. A Balti-tenger nyugati részének heringállománya napjainkban ismét az összeomlás szélén áll, amiben a túlhalászás mellett jelenleg a klímaváltozás okozta felmelegedés játssza a fő stresszfaktort.
A kutatás rávilágít arra, hogy egy iparág kizárólag biológiai adatokon alapuló értékelése elfedheti a kritikus társadalmi és gazdasági kockázatokat. A fenntarthatóság a tanulmány szerint csak akkor biztosítható, ha az ökoszisztéma-alapú gazdálkodás az állomány helyzete mellett az infrastrukturális és a szociális feltételeket is szigorúan figyelembe veszi.
