Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
A londoni bordélytól a francia udvarig
Emma Elizabeth Crouch 1835 körül született Londonban. Fiatal korában Franciaországban tanult egy egyházi bentlakásos iskolában, ahol egy magasan művelt fiatal hölggyé nevelkedett. Londonba visszatérve szigorú anyai nagyanyjával élt egészen az estéig, ami megváltoztatta az életét. Egy nap hazafelé tartva az utcán egy idősebb férfi lépett hozzá és elvitte magával egy kocsmába, ahol leitatta a lányt, majd végül elvette a szüzességét. Amikor Emma másnap felébredt a férfinek már hűlt helye volt, mindössze egy 5 fontos bankjegyet hagyott maga után – ami abban a korban nagy pénznek számított.
Valószínűleg ezen élmény hatására döntött úgy, hogy prostituáltnak áll. Kezdetben egy hírhedt londoni bordélyban kezdett dolgozni, majd hamarosan továbbállt Párizsba. Célja ekkor már egyértelműen az volt, hogy egy „kitartott” asszony legyen, akinek életét gondosan kiválogatott szeretői finanszírozzák. Bár a francia fővárosban kezdetben egyszerű utcai prostituáltként kellett tengetnie napjait, de fokozatosan sikerült felküzdenie magát az előkelő és gazdag réteg hálószobáiba. Ekkoriban vette fel a Cora Pearl nevet és a Párizsban töltött évei alatt olyan hírességeket is a szeretői között tudhatott, mint a holland trónörökös vagy éppen III. Napóleon császár unokatestvére, Napóleon Joseph Charles Paul Bonaparte.
Cora Pearl az 1860-as évekbeli Párizs valóságos „celebjévé” vált, hiszen nem álltak távol tőle a látványos és megbotránkoztató cselekedetek sem. Egy alkalommal szinte teljesen meztelenül, „Éva kosztümben” jelent meg egy jelmezbálon, míg egy vacsora alkalmával egy hatalmas tálon vitette be magát, mint a következő „fogást”. Előszeretettel használta ki szeretőinek egymás iránti féltékenységét annak érdekében, hogy saját tarifáját emelhesse. Fénykorában akár 10 ezer frankot is elkért egyetlen vele töltött éjszakáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap