Történeti művekben elfogadott az az állítás, hogy a Horthy-korban, az 1939-es honvédelmi törvénnyel létrehozott munkaszolgálat olyan egyedülálló és lényegében előzmények nélküli intézmény volt, amely a második világháborúban tömegesen a zsidók (vagy a hatályos törvények szerint annak minősülők) ellen, kisebb részben a nemzetiségek és a nemkívánatos, rendszerellenesnek minősített elemek (politikai elítéltek, egyes kisegyházak tagjai) ellen irányult. Kevéssé ismert, hogy már 1935-től létezett munkaszolgálat Magyarországon, hasonló szervezetben, igaz, önkéntes formában és alapvetően más ideológiai célok mentén.

Ezt a munkaszolgálatot – amelyet az első években neveztek munkatáborozásnak, munkatáboroknak is – tárgyalt korszak legnagyobb, fajvédő alapokon álló ifjúsági tömegszervezete, a Turul Szövetség honosította meg. Kezdetekben mindez nem jelentett mást, mint olyan közfeladatoknak – többnyire önkéntesen jelentkező – egyetemistákkal és főiskolásokkal való elvégeztetését, amelyek egy-egy település vagy vármegye számára hasznosak voltak. Jellemzően a nyári hónapokban útépítésről és -javításról, vasúti töltés alapozásáról, vízelvezető csatornák építéséről, falusi játszóterek létrehozásáról és gátjavításról volt szó.

Közelebb az ősi katonai virtushoz

Korántsem magyar sajátosságról beszélhetünk: egyetemi vagy ifjúsági munkaszolgálat ugyanis az első világháború vége óta létezett Európában önkéntesen vagy államilag kötelező jelleggel. 1940-ig meglehetősen heterogén célok érdekében több mint tucatnyi országban honosították meg. A magyar munkaszolgálat szorgalmazói számára főként a bolgár és a németországi táborok jelentették a mintát. Utóbbi államban 1920-tól önkéntes, 1935-től pedig (a náci eszmei célok, a „völkisch” ideológiai szolgálatában) 6 hónap időtartamra 18 és 24 év között fiúk és lányok számára kötelező formában (Reichsarbeitsdienst). Ezekben a táborokban a gazdasági haszon mellett a nemzetiszocialista eszmény térhódításán túl a középosztálybeli és a parasztrétegek egymásra találása is fontos célkitűzésként szerepelt.

A hazai munkaszolgálat másik eredője az 1930-as évekbeli társadalmi-ifjúsági erjedésben, közelebbről a Turulon belüli polarizáltságban és ideológiai változásokban keresendő. Ekkoriban a belső generációs változásokkal egybekötve került a népiek, falukutatók hatására fókuszba a parasztságnak mint a magyar nemzet („faj-”) megtartó erejének megismerése és védelme, a falusi lakosság „gondozásának” igénye. Nem utolsósorban pedig fajvédő indíttatásból vallották azt, hogy a katonás táborokban a középosztálybeli értelmiség közelebb kerülhet a két eszményhez: „a néphez” és az ősi katonai virtushoz.

A Turul Szövetség ilyen megokolásokból, többéves előkészítés és Gömbös Gyula kabinetjének (a miniszterelnök mellett elsősorban Kozma Miklós belügyminiszternek) a támogatásával 1935 nyarán önkéntes jelentkezés alapján külön férfitábort létesített a Maros menti, románok által megrongált magyarcsanádi gátak javítására. E kezdeményezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy Végváry József fővezér a folytatás mellett döntött, és kellő anyagi támogatást is szerzett.

A következő évben az országban szétszórva más falvak mellett végeztek a Turul-bajtársak útépítést és javítást, csatornázást, repülőtér-alapozást. Lányok számára – ugyancsak önkéntes jelleggel – lehetővé tették, hogy parasztcsaládoknál ház körüli kisegítő munkákat végezhessenek.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavasz számában olvasható.