Sokkolta az 1950-es évek Amerikáját a nebraskai kamasz pár gyilkos ámokfutása

1958 elején néhány napig egy 19 éves fiú és 14 éves barátnője tartotta rettegésben Nebraska és Wyoming államokat. Charles Starkweather és Caril Ann Fugate öldöklő ámokfutása szorosan kapcsolódott a kor illúzióit vesztett ifjúságának lázadásához – és 11 ember életét követelte. Starkweather valószínűleg az 1950-es évek Amerikájának leghírhedtebb bűnözője volt. Hogyan lett egy átlagos középnyugati fiúból vérszomjas gyilkos, és pontosan milyen szerepet vállalt bűneiben barátnője?

A kezdetektől gondok voltak

Guy és Helen Starkweather harmadik gyermekeként Charles 1938. november 24-én született a nebraskai Lincoln városában. Habár a leírások szerint a végül hétgyermekesre bővült család „szilárdan középosztálybeli” életet élt, az asztalos édesapa rendszeresen találta magát munka nélkül egyre erősödő reumája miatt. Hogy a felszínen tartsa a családot ezekben az időszakokban, az édesanya pincérnőként helyezkedett el.

Míg Charles Starkweathernek későbbi elmondása szerint jó emlékei voltak a családjáról, az iskola már más volt: az enyhén O-lábú, ráadásul dadogással is küszködő kisfiút kegyetlenül és folyamatosan csúfolták. Az egyetlen tantárgy, amelyben kitűnt, a testnevelés volt, és ez vált a bántalmazói iránt érzett dühe egyetlen szelepévé: a kamaszkorára megerősödött fiú maga kezdte szóban és tettlegesen is bántalmazni korábbi gyötrőit.

A gimnáziumi évek során Starkweather viselkedése egyre szélsőségesebbé vált: a legjobb magaviseletű diákok egyikéből az egyik legtöbb bajba keveredővé vált. Mentális egyensúlya labilissá vált, szinte azonnal csillapíthatatlan dühöt érzett bárki iránt, aki valami miatt nem tetszett neki.

Ahogy gimnáziumi legjobb barátja, Bob von Busch később nyilatkozott:

„A legkedvesebb személy tudott lenni, akit valaha láttál. Bármit hajlandó volt megtenni érted, ha kedvelt. Pokolian nagy móka is volt vele időt tölteni. Neki minden csupán egy nagy vicc volt. De volt ez a másik oldala. Pokolian goromba tudott lenni, kegyetlen is. Ha megpillantott valami szerencsétlen fickót az utcán, aki nagyobb volt nála, jobb képű, vagy jobban öltözött, biztosan belekötött a szerencsétlenbe.”

1955 és 1956 voltak az üstökösként felívelő, majd tragikus halállal eltávozó hollywoodi filmszínész, James Dean ikonná válásának évei: a mindössze három filmmel történelmet író sármos fiatalember megtestesítette a korabeli amerikai ifjúság frusztráltságát és lázadó szellemét, amelyekkel Starkweather is nagy mértékben azonosult. A fiú már végzős volt, amikor idő előtt otthagyta a gimnáziumot, és állást vállalt a Western Union távíró- és csomagküldő társaság helyi hírlapraktárban.

Az állásválasztás részben érzelmileg motivált volt: nemrégiben ismerte meg korábbi barátnője, Barbara Fulgate húgát, Caril Annt, aki öt évvel fiatalabb volt nála – a lány mindössze 13 éves volt. A szülők rosszallása ellenére Starkweather rendszeresen találkozott Carillal, amihez kapóra jött, hogy a hírlapraktár közel volt Fulgate-ék házához.

Nagyon valószínű, hogy Starkweather és Fulgate kapcsolata igencsak egyenlőtlen, kihasználó volt – Nebraska államban akkor (ahogy ma is), 16 év volt a beleegyezés korhatára. Ez azt jelentette, hogy a kettejük közt létrejött szexuális kapcsolat – bármennyire akaratlagos is legyen mindkét fél részéről – jogilag nemi erőszaknak minősült.

Kapcsolatuk minőségétől eltekintve tény, hogy a két fiatal rengeteg időt töltött együtt, és igen közeli viszonyban voltak. Starkweather még vezetni is tanította a lányt – saját édesapja 1949-es Fordján. Amikor a tapasztalatlan lány nekivezette a járművet egy másik autónak, tulajdonosként Guy Starkweather volt kénytelen állni a számlát. Az eset kapcsán a fiával kibontakozó vita során édesapja kitagadta Charlest, aki új állást volt kénytelen vállalni: minimálbérért kukásnak állt.

Ebben az időszakban vált teljessé nihilista világfelfogása: úgy gondolta, jelenlegi helyzeténél sosem lesz jobb, ezért a bűnözésre kell áttérnie ahhoz, hogy boldoguljon. Világnézetét egy mondatban foglalta össze: „A halottak mind egy szinten vannak.” Új munkája mellett betöréseket tervelt ki az útvonalán álló házakon, és a bankrablás is megfordult a fejében. Végül azonban egy gyilkossággal lépte át a törvényesség határait, a következő évben.

Emberrablás és családirtás

1957. november 30-án Starkweather „hitelre” akart egy benzinkúti üzletben egy plüssállatot vásárolni – vélhetően barátnőjének –, azonban a szintén fiatal kutas, a 21 éves Robert Colvert nem volt hajlandó odaadni neki fizetség nélkül a játékszert. Starkweather dühösen elhagyta a benzinkutat.

Még az éjszaka, december 1-jén hajnali három körül visszatért egy sörétes puskával, amelyet azonban először az autóban hagyott: besétált a kútra, és vásárolt egy csomag cigarettát Colverttől. Nem sokkal később ismét visszatért – továbbra is fegyvertelenül –, és egy csomag rágógumit vett. Starkweather ismét beszállt az autóba, és tovább is indult, azonban rövidesen visszafordult, és visszatért a kútra.

Ekkor már sapkában, arcán kendővel, és a puskával a kezében lépett be az üzletbe, és arra kényszerítette Colvertet, hogy adja át neki a kasszában lévő száz dollárt. A rémült fiút ezután sem engedte el: bekényszerítette autójába, amellyel aztán kivitte egy erdős, elhagyatott helyszínre. Colvert itt megpróbálta elvenni a fegyvert Starkweathertől, azonban ez nem sikerült: Starkweather előbb a dulakodás közben térden lőtte, majd kivégezte egy fejlövéssel.

E gyilkosság még nem járt azonnali következménnyel. Starkweather elmesélte a benzinkúti rablást barátnőjének, azonban azt állította, nem egyedül cselekedett, és valaki más lőtte le Colvertet. Fugate sejtette, hogy ez nem igaz. Az ámokfutást azonban egy még ennél is kegyetlenebb eset indította el.

Néhány héttel az első gyilkosság után, 1958. január 21-én este Starkweather a Fugate-házhoz érkezett, azonban Caril Ann édesanyja, Velda és mostohaapja, Marion Bartlett közölték, hogy a lány nincs otthon, és felszólították a távozásra. Starkweather lelőtte mindkét szülőt, majd egy késsel megszúrta és megfojtotta a pár legkisebb gyermekét, a kétéves Betty Jeant.

Innentől nem tisztázott, hogy kinek lehet hinni: Fugate későbbi elmondása szerint ő már a gyilkosságok után ért csak haza, ahol a fegyveres Starkweather fogadta. A lány szerint a fiú azt állította, szülei élnek, ám túszul ejtette őket, és Carilnek vele kell jönnie, ha élve akarja látni őket. Könnyen lehet azonban, hogy Fugate maga segédkezett anyja, mostohaanyja és féltestvére holttesteinek elrejtésében, és önként tartott Starkweatherrel a továbbiakban – az is elképzelhető, hogy végig a helyszínen tartózkodott, és akár részt is vett a gyilkosságokban. Annyi mindenesetre tény, hogy a holttesteket a ház mögött elrejtve találták meg a hatóságok.

Starkweather és Fugate ketten a házban maradtak több napig – Fugate egy botrányos helyesírással írt cetlit ragasztott a bejárati ajtóra, miszerint a házban mindenki influenzás, ezért a látogatók maradjanak távol. Már nem voltak a helyszínen, amikor Fugate gyanakvó nagyanyjának bejelentésére január 27-én a rendőrök kiszálltak a házhoz.

Államközi ámokfutás

Már úton voltak a Lincoln melletti Bennet apró városkájába, ahol Starkweather családjának egy ismerőse, a 70 éves August Meyer farmja volt. Starkweather az idős farmert is fejbe lőtte, majd annak kutyáját is megölte. A páros innen is továbbállt, azonban a vidéki földutakon autójuk megakadt a sárban. Egy arra járó kamasz pár, Carol Jensen és Robert King megálltak nekik segíteni.

Jutalmuk az volt, hogy Starkweather lelőtte a fiút, majd sikertelenül meg próbálta erőszakolni a lányt, mielőtt vele is végzett volna. Később azt állította, Fugate lőtte le Jensent, a lány azonban ezt tagadta. A pár Jensen autójával állt tovább.

A következő „állomás” Lincoln gazdagabb városrésze volt, ahol betörtek az igen tehetős iparmágnás C. Lauer Ward otthonába. Starkweather egy késsel leszúrta Lauer cselédjét, Lillian Fencl-t, majd a család kutyáját is. Amikor Ward felesége, Clara hazaérkezett, őt is leszúrta – bár a fiú állítása szerint ő csak megdobta a késsel a nőt, a halálát okozó szúrások pedig Fugate műve voltak –, majd végül lelőtte az utolsóként hazaérkező üzletembert is.

A kamasz pár ékszereket és más értékeket zsákmányolt a házból, majd a dúsgazdag Ward fekete 1956-os Packard luxusautójával hagyták el a helyszínt. Tudták, hogy a járművel feltűnést okozhatnak, így a szomszédos Wyoming államba átérve másik autó után kezdtek nézni.

Ekkor bukkantak rá Douglas városa közelében az út mellett, Buick gépkocsijában alvó Merle Collisonra. Az éppen pihenőt tartó utazó árust a pár felébresztette, majd amikor nem akart kiszállni autójából, kilenc lövéssel megölték. Starkweather szerint Fugate lőtte le a férfit, miután az ő puskája meghibásodott, a lány azonban a többi gyilkossághoz hasonlóan ebben is tagadta, hogy részt vett volna (a párnál ekkor már több lőfegyver is volt, Starkweather .410-es kaliberű Stevens sörétes puskája mellett egy 1906-os mintájú Winchester kispuska és egy .38-as kaliberű revolver is).

Collison Buickja különleges, a kormánykerék alatti pedállal működtetett kézifékkel volt felszerelve, ilyennel azonban Starkweather addig sosem találkozott, így a pár nem tudott elindulni az újra és újra lefulladó autóval. Egy arra járó autós, Joe Sprinkle geológus félrehúzódott, hogy segítsen a műszaki gonddal küszködő kamaszokon. Starkweather azonnal ráfogta a kispuskát, és fenyegetőzni kezdett.

Ebben a pillanatban érkezett a helyszínre William Romer, a wyomingi Natrona megye egyik seriffhelyettese. Fugate azonnal odafutott Romerhoz, azt kiáltozva, hogy Starkweather őt is meg akarja ölni. A fiú elhajtott, Romer pedig üldözőbe vette. Az óránkénti 160 kilométeres sebességet is meghaladó autós hajszához a törvény két másik embere is csatlakozott: Douglas város rendőrfőnöke, Robert Ainslie, valamint Converse megye seriffje, Earl Heflin.

Egy Heflin által kilőtt golyó áttörte Starkweather Packardjának hátsó szélvédőjét, egy üvegszilánk pedig a fülén megvágta a fiút, aki ezután félrehúzódott, és megadta magát. „Azt hitte, elvérzik. Azért állt meg. Ilyen gyáva kurafi volt ő” – mondta később Heflin.

Villamosszék és börtön

Miután Starkweathert letartóztatták, a fiú a Nebraskának való kiadatást választotta abban a hitben, hogy mindkét államban kivégeznék – nem tudta ugyanis, hogy Wyoming akkori kormányzója, Milward Simpson a halálbüntetés ellenzője volt, így itt – némileg – több eséllyel kerülhette volna el a villamosszéket.

A tárgyalás során többször változtatott vallomásán – eleinte azt állította, úgy rabolta el Fugate-et, akinek nem volt köze a gyilkosságokhoz, később azonban azt mondta, a lány önként tartott vele, és még nála is készségesebben, élvezettel lőtt le embereket. Védői egy ponton megpróbálták elmebajossá nyilváníttatni, de ez nem sikerült.

Az esküdteknek mindenesetre egyöntetű volt a véleménye: Starkweathert bűnösnek találták, villamosszék általi kivégzésére 1958. június 25-én került sor a Nebraskai Állami Fegyházban éjfél után négy perccel. Kivégzése előtt nem mondott utolsó szavakat, azonban egy levélben, amelyet szüleinek a börtönből küldött, azt írta: „De apa, nem nagyon sajnálom amit tettem, mert most az egyszer Caril és én jobban szórakoztunk.”

A sors fintora, hogy az ifjú gyilkost a lincolni Wyuka temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol áldozatai közül öten is nyugszanak.

Caril Ann Fugate saját tárgyalása során végig azt állította, nem tudott arról, hogy szülei már halottak, és ezért működött együtt Starkweatherrel. Azt is mondta, hogy túlságosan félt az út során, ezért nem mert elszökni. A részvételével kapcsolatban annyit elismert, hogy Robert Jensenre és Carol Kingre ő fogta rá a sörétes puskát, mielőtt Starkweather megölte őket.

Az esküdtszék véleménye azonban az volt, hogy a lánynak bőven lett volna lehetősége elszökni, és nem találták hihetőnek, hogy túszként tartott volna a fiúval. A bíró 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a még mindig csupán 15 éves Fugate-et – ő máig a legfiatalabb nő az amerikai történelemben, akit gyilkosságért ítéltek el.

A trauma utóélete

Fugate-et egy későbbi, a fiatalkorúként elítélt rabokról hozott törvénymódosítás folytán 17 és fél év után, 1976-ban feltételesen szabadlábra helyezték. A 33 éves nő a jelek szerint sikerrel illeszkedett vissza a társadalomba annak ellenére, hogy szinte a börtönben nőtt fel: családot alapított, és a Michigan állambeli Lansingben telepedett le, immár Caril Ann Clair néven.

2020 februárjában, 76 éves korában keresetet nyújtott be a nebraskai hatóságokhoz, amelyben utólagos kegyelemért folyamodott – állítása szerint „lelki nyugalma” érdekében. A kegyelmi kérvényekkel foglalkozó bizottság végül arra hivatkozott, az ilyen ügyek nem tartoznak az ő hatáskörükbe, és elutasította a kérvényt. Az áldozatok leszármazottai közül volt, aki támogatta is kérvényét, mások azonban megnyugvásuknak adtak hangot annak elutasítása kapcsán.

Bár mára szinte a feledés homályába merült, a Starkweather-gyilkosságsorozat nagyon is érezhető nyomot hagyott az amerikai köztudatban. Számos könyvben, filmben és zenei alkotásban él tovább az eset: Bruce Springsteen 1982-es Nebraska című dala a gyilkos szemszögéből számol be az ámokfutásról, és Billy Joel 1989-es We Didn't Start the Fire című slágerének szövegében is elhangzik a „Starkweather-gyilkosság” kifejezés.

Az 1973-as Sivár vidék című filmdráma Martin Sheen és Sissy Spacek főszereplésével nagy vonalakban a Starkweather-ámokfutást dolgozza fel, hasonlóan az 1993-as Kalifornia – A halál nem utazik egyedül című filmhez, Brad Pitt-tel és Juliette Lewisszal a főszerepben, illetve az Oliver Stone rendezte 1994-es Született gyilkosok című alkotáshoz, amelyben az ámokfutó párost Woody Harrelson és – újfent – Juliette Lewis alakította.

Kétségtelen, hogy a Starkweather-gyilkosságsorozat a vietnami háború előtti korszakban az egyik legnagyobb trauma volt, amely a kisvárosi, középnyugati Amerikát érte. Az ötvenes évek látszólagos idilljét, a második világháborút követő gazdasági konjunktúra által teremtett széleskörű középosztálybeli jólétről alkotott idealizált képet minden szempontból megcáfolta: rávilágított ugyanis – ahogyan James Dean filmjei is –, hogy még az ebben a földi paradicsomnak tartott közegben nevelkedő ifjakban is ott lehet egy olyan düh és elégedetlenség az őket meg nem értő világgal, amelyet nem lehet megzabolázni, és mindent elpusztító viharrá képes alakulni.