Sértődékeny és bosszúálló személyiség volt a fizika forradalmasítója, Isaac Newton
2021. augusztus 19. 12:52 Múlt-kor
Korábban
Newton, a hatalommániás
Newtonnak még ez a fontos szerep sem volt elég: mindenképpen biztosítani akarta helyét a tudomány nagy nevei között. 1703-ban megválasztották a Royal Society elnökévé, azonban a cím méltóságteljes viselése helyett kíméletlenül kihasználta új hatalmát a tudományos élet felett: elkezdte durván bemocskolni riválisnak tartott kortársait.
Az éppen az évben elhunyt Robert Hooke-ot gyakorlatilag megpróbálta kitörölni a történelemből, John Flamsteed királyi csillagászt pedig azzal haragította magára, hogy engedélye nélkül, idő előtt adta ki csillagkatalógusát, a Historia Coelestis Britannicát. Emellett vitába keveredett Gottfried Leibniz német polihisztorral azon, hogy melyikőjük a kalkulus feltalálója. A vita csak Newton halálával ért véget.
1705 áprilisában Anna királynő lovaggá ütötte Newtont a Trinity College-ban tett uralkodói látogatás alkalmával. Valószínűleg több köze volt ennek a közelgő parlamenti választáshoz, mint Newton eredményeinek elismeréséhez a tudományban vagy a pénzkibocsátásban. Newton a második tudós volt az ország történetében, akit lovaggá ütöttek – az első Francis Bacon volt.
Isaac Newton 1727 márciusában hunyt el. Halála után haját vizsgálatnak vetették alá, és higany nyomaira bukkantak. A higanymérgezés magyarázatot adhat Newton késői éveinek különös viselkedésére. Népszerű vélekedés, hogy szűzként halt meg – saját állítása szerint egykor jegyben járt, azonban tény, hogy sosem nősült, és környezete is megfigyelte nála bármiféle mások iránti szenvedély hiányát.
Közeli barátság fűzte Nicolas Fatio de Duillier svájci matematikushoz, akivel 1689 körül ismerkedett meg Londonban. Kapcsolatuk 1693-ban megmagyarázhatatlan véget ért, melynek során Newton idegösszeomlást kapott, és vad, vádaskodó leveleket küldött barátainak, Samuel Pepys politikusnak és John Locke filozófusnak (utóbbit azzal vádolta, hogy nőkkel próbálta őt összehozni).
Habár gyermeke sosem született, Newton biztosította, hogy az utókor nem fogja őt elfelejteni. Tudományos eredményei kétségbevonhatatlanok, és neve napjainkig közismert, sőt, a fizikában az erő mértékegysége is őrzi. Sírkövére a következőt vésette: „Itt nyugszik az, ami halandó volt Isaac Newtonból.”
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Feltárták Írország legnagyobb viking települését 17:44
- UFO-t láttak Budapest és Moszkva között 1956-ban 16:51
- Tizenhatodik századi freskókat fedeztek fel Giacomo Leopardi szülőházában 15:15
- Fenyőtobozzal szúrták át Magritte szürrealista remekművét 13:42
- A neandervölgyiekkel közös DNS-szakasz segíthet megérteni a nyelv eredetét 12:08
- A postakocsizás korántsem volt olyan romantikus, mint ahogy azt a filmek sugallják 11:52
- Római császári ajándékok legitimálták a barbár királyságok hatalmát 10:03
- Lóbőrrel és újszülöttel temettek el egy előkelő nőt a 10. századi Dél-Szibériában 08:41




















