Ön hallott már a Zöld Szaharáról?

A Szahara egykor dús, vizekben gazdag szavanna volt, így nem meglepő, hogy az akkor itt élt népek állatokat tartottak. Erre bizonyíték az két csontváz is, amelyeket nemrégiben elemeztek tudósok.

Egy nemzetközi kutatócsoport, amelyet a római Sapienza Egyetem Szaharai Régészeti Missziójának és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói vezettek, szekvenálta az úgynevezett „Zöld Szahara” első ősi genomjait. Ezek egy 14 500-5000 évvel ezelőtti időszakból származnak, amikor a Szahara nem sivatag, hanem zöld szavanna volt, értékes vízfelületekkel, amelyek kedveztek az emberi letelepedésnek és a pásztorkodás terjedésének. A délnyugat-líbiai takarkori sziklamenedékben a Sapienza Egyetem és a tripoli Régészeti Tanszék régészei által felfedezett két, körülbelül 7000 évvel ezelőtti, természetes úton mumifikálódott egyed DNS-ének elemzése során kiderült, hogy egy régóta elszigetelt és mára kihalt észak-afrikai genetikai vonalhoz tartoznak.

Pásztorkodás a Szaharában

A Nature folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a takarkori egyedek főként egy észak-afrikai csoporttól származnak. Ez nagyjából ugyanabban az időben vált el a szubszaharai afrikai populációktól, mint amikor a modern emberi vonalak kiterjeszkedtek Afrikából, körülbelül 50 000 évvel ezelőtt. A főként szarvasmarhatartókból álló csoport később elszigetelődött, ami genetikai folytonosságot mutat Észak-Afrikában az utolsó jégkorszak vége óta. A nem afrikai eredetű minimális genetikai komponens jelenléte arra utal, hogy a szarvasmarha-tenyésztés a Zöld Szaharában elsősorban kulturális csere útján terjedt el, nem pedig nagymértékű vándorlások révén, ahogyan azt a Sapienza Egyetem régészei régóta feltételezik is. Így a fekete-afrikai származás nyomainak hiánya az ősi genomokban arra utal, hogy a terület nem a különböző populációk áthaladási folyosója volt, sokkal inkább a kapcsolati hálók kiteljesedésének helyszíne.

„Rendkívüli, hogy a líbiai takarkori lelőhely, amelyet a misszió 2003 és 2006 között tárt fel, továbbra is hihetetlen régészeti felfedezéseket hoz. Itt találhatók Afrika legrégebbi, több mint 7000 éves tejfeldolgozási nyomai, amelyekről néhány évvel ezelőtt a Nature magazinban publikált kutatás is készült. Ennek vonatkozásában nem meglepő, hogy találtunk bizonyítékot a 8000 évvel ezelőtti állattenyésztésre is" – mondja Savino di Lernia, a tanulmány vezető szerzője és a Sapienza Szaharai Régészeti Missziójának igazgatója.

Neandervölgyi vér

A tanulmány új megvilágításba helyezi a neandervölgyi származást is, kimutatva, hogy a takarkori egyedek szignifikánsan kevesebb neandervölgyi DNS-sel rendelkeztek, mint az Afrikán kívüli emberek, de többel, mint a kortárs szubszaharai afrikaiak.„Eredményeink arra utalnak, hogy bár az ősi észak-afrikai populációk nagyrészt elszigeteltek voltak, a neandervölgyi DNS nyomait Afrikán kívülről érkező génáramlás révén kapták” – mondja Johannes Krause, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet igazgatója és a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány hangsúlyozza az ősi DNS fontosságát az emberi történelem rekonstrukciójában olyan régiókban, mint Észak-Közép-Afrika, független bizonyítékot nyújtva a régészeti hipotézisekre. Azzal, hogy fényt derít a Szahara távoli múltjára, bővíti ismereteinket az emberi mozgásokról, kulturális kapcsolataikról és a pásztorkodás mechanizmusairól ebben a kulcsfontosságú régióban.