Ókori gátakat azonosítottak a dahsúri Vörös piramis mellett
Francia és egyiptomi kutatók új elemzése szerint a dahsúri Vörös piramis közelében található, eddig szállítórámpának hitt építmények valójában egy 4550 éves gátrendszer részei voltak. A Xavier Landreau, Guillaume Piton és Sayed Hemeda által a npj Heritage Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában jegyzett tanulmány rámutat: a masszív hidraulikus rendszer az áradások szabályozása mellett az építőanyagok vízi szállítását is biztosíthatta.
- A dahsúri Vörös piramis mellett talált, eddig rámpának hitt struktúrák valójában egy 4550 éves gátrendszer maradványai.
- A mérnöki kialakítás az áradások szabályozása mellett egy mesterséges csatornán keresztül a többtonnás építőanyagok vízi szállítását is lehetővé tehette.
- A felfedezés végleges igazolásához helyszíni régészeti feltárásokra lesz szükség, mivel az érintett terület jelenleg katonai övezetben, homok alatt fekszik.
A kutatócsoport műholdképek, történelmi térképek és digitális domborzatmodellek segítségével vizsgálta meg a Vádi Dahsúr völgyét keresztező, 600-700 méter hosszú struktúrákat. Ezeket az alakzatokat a 19. századi felfedezők és a későbbi régészeti expedíciók is olyan utaknak vagy rámpáknak tartották, amelyeken a nyugati kőbányákból a mészkövet vontatták a piramishoz.
A felülnézeti topográfiai elemzés azonban kimutatta, hogy a nyugati építmény vonalvezetése nem egyenes, hanem egy jellegzetes, úgynevezett "kacsacsőr" formájú túlfolyóval rendelkezik. Ez a mérnöki kialakítás a gátépítészetben az áradások biztonságos elvezetését szolgálja anélkül, hogy a vízszint túlzottan megemelkedne és átszakítaná a falakat.
A tanulmány szerzői szerint a két egymás utáni létesítmény egymást kiegészítő, komplex funkciót látott el az építkezés során. A piramistól távolabb eső, mintegy kétszáz méterrel feljebb fekvő nyugati gát szabályozóként működött: felfogta a villámárvizek hordalékát és lassította a vízhozamot. Az alsó, keleti gát szolgált a több százezer köbméternyi víz tényleges tárolására, a két vonal közötti 8,5 hektáros terület pedig energiatörő medenceként funkcionált.
A rendszerhez egy elterelő csatorna is kapcsolódott, amely a Vörös piramis nyugati oldalával párhuzamosan futott. A szakemberek feltételezik, hogy ezen a mesterséges vízi úton sekély merülésű uszályokkal juttathatták el a többtonnás kőtömböket közvetlenül a munkaterületre.
Az Óbirodalom 4. dinasztiájának idején, a Krisztus előtt 2550 körüli időszakban az egyiptomi éghajlat a mainál jóval csapadékosabb volt. Bár a szaharai nedves periódus a végéhez közeledett, a térség éves csapadékmennyisége elérte az 50-150 millimétert, a heves viharok pedig jelentős, pusztító áradásokat okoztak. Az új kutatás rávilágít, hogy az ókori mérnökök fejlett vízgazdálkodási ismeretekkel rendelkeztek.
A dahsúri gátrendszer kialakítása jelentős technológiai előrelépés lehetett a korábbi, a Vörös piramist építtető Sznofru fáraóhoz kötött Vádi Garávi-i (Sadd el-Kafara) gáthoz képest, amely a megfelelő túlfolyók hiánya miatt megsemmisült egy áradásban. A kutatók hangsúlyozzák: bár az adatok meggyőzőek, a jelenleg katonai övezetben lévő, homokréteg alatt nyugvó objektumok korának és funkciójának végleges igazolásához elengedhetetlen a helyszíni régészeti feltárás.
