Nem tudott mit kezdeni a rendőrség a taxisblokáddal
2020. október 25. 08:32 Riba András László
Korábban
Huzavona és pizsama
Október 26-án reggel tárgyalások kezdődtek a kormány képviselői, a szakszervezeti küldöttség, valamint a taxisok érdekképviseleti megbízottjai között, amelyek azonban nem vezettek eredményre. Délelőtt a kormány 3000-es határozatot hozott, amelynek értelmében a honvédség személyzet nélkül a rendőrség rendelkezésére bocsájtott volna az úttorlaszokat képező járművek elmozdítására és elszállítására alkalmas gépeket.
Ez az intézkedés jelentette a legenda hátterét, mely szerint a kormány a hadsereget kívánta volna bevetni a lakosság ellen. Mivel nem került sor rendkívüli állapot bevezetésére, nagymértékben vitatható volt a köztársasági elnök azon lépése, amellyel a kormányhatározatot ellehetetlenítette, felülírta.
A közjogi funkció nem megfelelő értelmezése lényegében lehetetlenné tette a rendőrség érdemi beavatkozását a rend helyreállításában. A „törvényes eszközökkel fellépő rendőrség” megfogalmazás további muníciót jelentett a kormányellenes politikai propaganda számára, egyértelműen erőszakos fellépést tulajdonítva egy esetleges akció mögé.
A kormány számára lényegében csak a tárgyalásos rendezés lehetősége maradt. Az Országos Érdekegyeztető Tanács szolgált ennek helyszínéül, ahol a jelentősen különböző álláspontok miatt az egész hétvégén elhúzódó tárgyalássorozatra került sor. A megállapodás lehetősége sokszor lehetetlennek tűnt, ezt a körülményt tovább súlyosbította az utcán lévők elcsigázottsága, az ország bénult helyzete.
A tárgyalások meghatározó szereplője kormányoldalról Bod Péter Ákos, az ellenoldal részéről pedig Palotás János volt a Vállalkozók Országos Szövetsége képviseletében. Az álláspontok nehezen közeledtek egymáshoz. A döntés visszavonásától a kormány egyértelműen elzárkózott. Több megoldási javaslat bontakozott ki, ám egészen vasárnap estig feloldhatatlannak tűntek az ellentétek. Az MDF által szervezett több mint tízezres létszámú kormány melletti szimpátiatüntetés azonban lélektani szempontból minden kétséget kizáróan jelentős hatást gyakorolt a tárgyalásokra.
Végül kompromisszumos megállapodás született, amely szerint a felek elfogadták, hogy rövid és átmeneti időszakra a kormány 12 forinttal csökkenti az üzemanyagárakat, s ez idő alatt az országgyűlés elé terjesztik az üzemanyagárak liberalizálására vonatkozó törvénytervezetet. Egyúttal bejelentették, amennyiben az intézkedés nem valósul meg, úgy a helyzetet kiváltó árak maradnak életben.
Az események egész ideje alatt háttérben lévő miniszterelnök ezt követően vasárnap késő éjszaka adott helyzetértékelést. A kórházban felvett „pizsamás interjúban” elismerte kormánya felelősségét a benzináremelés bejelentésével összefüggésben, és elkötelezte magát a megállapodásban foglaltak mellett. Felhívta a demonstráció résztvevőit, hogy térjenek haza, egyúttal ígéretet tett arra, hogy nem kezdeményeznek semmifajta eljárást a polgári engedetlenségi mozgalom résztvevőivel szemben. Október 29-e, hétfő hajnalra minden úttorlaszt elbontottak, és országszerte helyreállt a közlekedés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap