Mit mesél a torinói mozaikpadló?

Torinó altemplomában új helyen mutatják be a 12. századi mozaikpadlót, amely Fortuna alakja köré szervezve egyedülálló kozmográfiai világképet, allegóriákat és legendás földeket jelenít meg. A helyreállított mű nemcsak művészettörténeti ritkaság, hanem a középkori gondolkodás látványos lenyomata.

A mozaikpadló új helye Torinóban

A torinói székesegyház altemplomának középhajójában, ahol ma az Egyházmegyei Múzeum működik, nemrég újra összeállítottak egy mintegy 54 négyzetméteres, 12. századi mozaikpadlót. Ez eredetileg a San Salvatore templom presbitériumát díszítette, a három párhuzamos templom egyikét, amelyek a római Julia Augusta Taurinorum székesegyházkomplexumát – a későbbi Civitas Taurinit – alkották. A templomokat 1491-ben bontották le, hogy helyet adjanak Domenico della Rovere bíboros új, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt székesegyházának.

A mozaikpadló felfedezése és megmentése

A töredékekre 1909-ben bukkantak rá a királyi palota melletti ásatások során. Pietro Toesca művészettörténész hamar felismerte jelentőségüket, így a darabokat dokumentálták és megőrizték. Hosszú, sokszor megszakadó restaurálási folyamat után, a Torinói Művészeti és Kulturális Örökséget Támogató Tanács támogatásával a mozaikpadló most új, méltó helyen látható, ahol vizuális ereje és szimbolikája jobban kibontakozik.

Mozaikpadló mint kozmográfiai térkép

A piemonti „kőszőnyegek” hagyománya jól ismert, és a San Salvatore mozaik is ebbe a körbe tartozik. Több rokon darabot őriznek Acqui Terme, Aosta, Ivrea, Novara és Casale Monferrato székesegyházaiból.

Marianna Ceppa régész szerint a torinói mozaik különlegessége a töredékesség ellenére is érzékelhető: Sevillai Izidor Etymologiae és De natura rerum műveinek hatása egy összetett, enciklopédikus kozmográfiai világképet formál meg.

A négy sarokban a szelek jelennek meg, a világot mozgató erők. Közülük ma is jól olvasható a fehér csempéken ábrázolt Septentrio – kettős kürttel –, illetve egy másik alak, feltehetően Corus, fekete csempéken. A szemközti oldalon a fekete és vörös terrakotta csempékből formált figurák az Afrikából érkező déli szelekre utalnak.

A világ köre és a kontinensek allegóriái

A szelek egy hullámos kör két oldalán állnak, ez a kör az óceánt jelképezi. Egyszerű feliratok jelölik a szigeteket: Britannia, az Orkney-szigetek, Skócia és a legendás Thule.

Belül nyolc kisebb kör mutatja Európa, Afrika és Ázsia ismert földrészeit. Allegorikus állatok jelenítik meg őket: griffek, oroszlánok – valószínűleg Afrika szimbólumai –, egy toronnyal díszített elefánt India jelképeként, és egy bika, amely Európát vagy magát Torinót idézheti. A fantasztikus lények között sellő is feltűnik, a világ különös lakóinak képviseletében.

Fortuna, a mozaikpadló központi alakja

A kompozíció középpontjában Fortuna áll. A gazdag, koronás, lobogó hajú nőalak a 12. század divatjának megfelelő ruhát visel, ami segítette a mozaik datálását. Fortuna a latin fors fogalmához kapcsolódva egyszerre jelenti a véletlent és a sorsot, a jóindulat és a fenyegetés kettősségét. A római szobrászatban és szentélyekben tisztelt istenség itt a világ mozgásának középpontjába kerül. Kerekét forgatva ő irányítja az emberi sorsot: felül koronás uralkodó jelképezi a felemelkedést, alul a csupaszodó figurák a hanyatlást.

A mozaik szélén részben fennmaradt a felirat: Quisquis gradiens super… – „Aki feljebb lép…”. Valószínűleg Boethius egy gondolatát idézi, amely az oltár felé vezető fizikai útra mint lelki felemelkedésre figyelmeztet.

Thule, a világ pereme

A mozaik egyik legizgalmasabb eleme Thule megjelenése. A legendás északi földet az idősebb Plinius és Tacitus is említi. A görög Pytheas – aki Britanniától a Baltikumon át Skandináviáig jutott – nevezte „az utolsó Thule-n túlinak” a világ határát. A középkorban Thule az ismeretlen és az eszkatologikus világ közti átmenet szimbóluma lett, ahol a hétköznapi tér-idő feloldódik.