Miért kellettek annyira a nácik térképei az amerikaiaknak a II. világháború végén?

2021. október 18. 07:25 Múlt-kor

Korábban

A nyelvésztől a pornógyűjtőig

Raymond Johnson, egy chicagói telefontársaság 24 éves technikusa Párizs mozijait és kabaréit indult el felfedezni, továbbá naplója tanúsága szerint néhány francia szót is gyakorolt a helyi nőkkel. Berthold Friedl, a többiek társaságában nehezen oldódó 46 éves nyelvész ugyanebben az időszakban írt egy francia nyelvű könyvet a szovjet katonai stratégiáról és filozófiáról, amelyet 1945-ben ki is adott. „Dr. Friedl képtelen volt az üres csevegésre” – emlékezett vissza Johnson.

A kentuckyi aranyifjú, a 32 éves Martin Shallenberger bár folyékonyan beszélt németül és franciául is, Johnson emlékei szerint nem nyerte el a többiek szívét – a legtöbben arrogánsnak találták. Rendszeresen az idegeikre ment azzal, hogy megváratta őket, amíg valami látványosságot lefényképezett, vagy rosszabb esetben nekiállt maga megfesteni a vízfestékes készlettel, amelyet mindenhová magával vitt (megjegyzendő, hogy Shallenberger a későbbiekben elismert festő lett).

David Mills, a finom modorú geodéta mérnök, illetve Edward Espenshade, a térképész már jobb viszonyt ápolt a legénységi állományúakkal. Espenshade ritka könyveket gyűjtött, különös tekintettel a pornográf tartalmúakra, amelyeket minden további nélkül elöl hagyott, hogy a többiek is megvizsgálhassák őket – köztük Mildred Smith, a csapat két női tagjának egyike is.

Az illinois-i földrajztanárnőt eredetileg csupán adminisztratív, illetve gépírói segítségként vették be a csapatba, de Hough hamar felfigyelt kezdeményezőkészségére és intelligenciájára, és a „téli szünet” idején megbízta azzal, hogy kutassa át Párizs térképüzleteit, később pedig Londonba küldte kutatni az ottani anyagokat. A tanárnőt a többiek csak „Smitty”-nek becézték, sokan közülük – mint Johnson is – sosem találkoztak még hozzá hasonló nővel. „Addigi életem során keveset érintkeztem személyesen a felszabadult típusú nővel, aki el tudta olvasni »földalatti« könyveinket, és tökéletes higgadtsággal meg tudta beszélni azokat a férfiakkal” – írta Espenshade pikáns könyveire utalva.

Maga Hough is igyekezett munkával lekötni magát. Amikor a belgák segítséget kértek tőle földmérési adatok, illetve titkos tüzérségi koordinátákat tartalmazó listák mikrofilmre viteléhez, örömmel vállalta a feladatot, de egyúttal a belgák tudta nélkül mindenből küldött egy másolatot Washingtonba is. Amikor a szövetséges csapatok bevonultak Strasbourgba, Hough emberei a hazai terepen mozgó franciákat megelőzve szállítottak el egy garnitúra csúcsminőségű német földmérő felszerelést.

Ha akadályok bukkantak fel, Hough mindig kreatív megoldást talált. Amikor több semleges ország hatóságai is ódzkodtak attól, hogy Espenshade és Shallenberger átkutassák kutatóintézeteik és könyvtáraik anyagát, Hough menleveleket szerzett az amerikai Kongresszusi Könyvtártól, amelyekkel kutatóknak tudták beállítani magukat. Hasonló módszerrel jutott be Shallenberger a pápa vatikáni magánkönyvtárába is, amely amúgy szigorúan tiltott területnek számított minden idegen haderő tagjának, tekintettel a pápai állam semleges mivoltára.

1945 márciusára a nyugati szövetségesek újra mozgásba lendültek kelet felé, és már a Rajnán készültek átkelni Németország törzsterületeire. Úgy tűnt, a HOUGHTEAM végre nekiláthat a fő feladatnak, amely miatt Európába érkezett.

előző oldal következő oldal 4 / 10