Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?

„Ludd tábornok” legendája

A nottinghami textilmunkások azt állították, egy titokzatos „Ludd tábornok” utasításait követik, a kereskedők pedig olyan fenyegetőző tartalmú leveleket kaptak, amelyek feladója „Ned Ludd irodája, Sherwoodi Erdő” volt. Az újságok arról számoltak be, hogy Ludd korábban kötőinas volt, akit mestere utasítására elvertek, ő pedig úgy állt bosszút, hogy megsemmisítette mestere gépét egy kalapáccsal. Ned Ludd azonban valószínűleg semmivel sem volt valóságosabb, mint a sherwoodi erdő másik híres igazságosztó lakója, Robin Hood. Ennek ellenére népi hőssé vált Nottingham egyes részein, ahol még dalok is születtek tiszteletére:

„Ne énekeljétek régi rímeiteket Robin Hoodról / Az ő tetteit kevéssé tartom nagyra / Én Ludd tábornok vívmányait éneklem meg / Ő Nottinghamshire új hőse!”

Nottinghamből a luddita felkelés aztán átterjedt Yorkshire gyapjúiparára és Lancashire fonodáiba is. A munkásmozgalom növekedésével megszűnt annak egységessége és gazdasági üzenetének tisztasága. „Régiónként más lett, és még régión belül is különbözhetett az iparágak között” – mondja Binfield.

A ludditák erőszakossá válnak

Méretének növekedésével a mozgalom erőszakossága is nőtt. A gépek szétverése mellett megjelent a gyárépületek felgyújtása is, de előfordult olyan is, hogy a tiltakozók tűzharcba bocsátkoztak az azok védelmére kirendelt őrökkel, illetve hatóságokkal. 1812 áprilisában négy ludditát lőttek agyon, miután betörtek a huddersfieldi Rawfolds Mill nevű gyár ajtaján. Néhány héttel később bekövetkezett a munkások bosszúja: a tulajdonos William Horsfallt, aki korábban kifejezte vágyát, miszerint „nyereghevederéig luddita vérben akar gázolni”, éppen lovaglás közben lőtték le.

A halálos áldozatokat is követelő felkelésre a brit állam komoly erőkkel válaszolt: 14 000 katonát vezényeltek Anglia szívébe, hogy védjék a gyárakat, és fojtsák el az erőszakot. Több brit katonát mozgósítottak belföldön honfitársaik ellen, mint ahányan Wellington hercegének seregében harcoltak ekkor Napóleon ellen az Ibériai-félszigeten. Miután a parlament a halálbüntetést is kiszabhatóvá tette a géprombolásért, két tucat ludditát küldtek a bitófára, köztük egy 16 éves fiút is, aki csupán őrszemként vett részt egy akcióban. További több tucat embert száműztek Ausztráliába.

E kegyetlen intézkedések azonban beváltak, és 1813-ra a luddita mozgalom megszűnőben volt. Nevük azonban angol nyelvterületen napjainkig fennmaradt – a „Luddite” szót ma már mindenkire használják, aki ódzkodik az új technológiától, vagy ellenzi a technológiai fejlődést. Binfield szerint azonban ez merő félreértése a ludditák céljainak. „Nem az újfajta gépek használata ellen tiltakoztak” – mondja, „hanem a meglévő gépek olyan módon történő használatára, amely lejjebb tolta a béreket, és silány minőségű ruhákat állított elő.”

1. A tiltakozás kezdete
2. „Ludd tábornok” legendája

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
• Így lett Kassa csehszlovák város
• Tíz nagy győzelem a halál fölött
• A modern remetekirályság
• Így tanították Horthyt a 2. világháború után
• A kerti szajha
• Kolozsvár román megszállása
• Az újra megtalált munkásnő
• Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma