Mennyire volt valójában erőszakos a középkor?

2019. március 12. 15:32 Múlt-kor

Korábban

Becsületkérdés

A becsületen védelme, és a rajta esett vélt vagy valós csorbák által fűtött erőszak a társadalom legfelsőbb osztályaira is jellemző volt. Gyenge uralkodók idején a nemesség körében fellángoló erőszak félelmetes mértéket tudott ölteni. Franciaországban a 15. század elején VI. „Őrült” Károly volt a király, akin rendszeresen paranoiás skizofrén epizódok lettek úrrá, továbbá azt képzelte magáról, hogy üvegből van. Ebben az időben az egymással háborúzó nemesek nagy befolyásra tettek szert az országban, aminek eredményeképpen az erőszak tovább fokozódott. Ez vezetett Orléans hercegének 1407-es meggyilkolásához, és a Franciaországba való angol bevonuláshoz.

Angliában sem voltak azonban sokkal jobbak a viszonyok. A 15. század második felében VI. Henrik gyengekezű uralkodása alatt a nemesi családok óriási bandériumokat állítottak össze, ennek végeredménye pedig az utókor által a rózsák háborúja néven ismert belháború volt – a befolyásos személyek közötti konfliktusok, a polgárháborúk és a „tényleges” háborúk között igencsak homályos volt a határvonal.

A társadalmi spektrum másik végén a késő középkorban – köszönhetően a gyorsuló városiasodásnak és a kereskedelem fellendülésének, valamint a különböző államigazgatási formák vetélkedésének – az egyenlőtlenségek számos felkelést eredményeztek, nem csupán a földművelő osztályok körében. Térképen nézve ezek a lázadások Európa fő kereskedelmi útvonala mentén helyezkedtek el: ez Londonból Párizsba, majd Németalföldre tartott, Champagne piacain át Észak-Itália kereskedővidékeire. A leghíresebb felkelések – az 1381-es angol parasztfelkelés, az 1387-es firenzei Ciompi-felkelés, valamint az 1358-as párizsi felkelés és az észak-franciaországi úgynevezett Jacquerie – mind a társadalom különféle szintjeiről való összetett szövetségeket mozgósítottak. Közös jellemzőjük az volt, hogy a jobb képviseletért, illetve a korrupció és gazdasági kiszorításuk ellen vették fel a harcot.

A társadalmi feszültségek mentén kirobbant konfliktusok sokszor átfedésben voltak a vallási erőszakkal. A középkori Európára jellemzők voltak az időről időre feltörő vallásos erőszakhullámok, melyekben a zsidók üldöztetése is gyakori elem volt.

A középkori élet legerőszakosabb részei azonban talán mégis a törvény volt, amely saját brutális rítusait hajtotta végre meglehetősen gyakran. A büntetéseknek látványosnak kellett lenniük: a legtöbb súlyos bűncselekményért akasztás járhatott, de ennél sokkal fantáziadúsabb módszerek is léteztek a bűnözőktől való megszabadulásra.

Európa számos táján a pénzhamisítókat például elevenen megfőzték. A látványos erőszak iránti vonzalom – amely az elítélt által elkövetett bűncselekmény súlyosságát volt hivatott hangsúlyozni, valamint a közönséget lenyűgözni és visszatartó erőként hatni rá – sokszor szinte komikus jelenetekhez vezetett. Az 1290-es években egy idős angol férfi arról mesélt az őt kérdezőknek, hogy fiatal korában végignézte egy gyilkosságért elítélt férfi akasztását. A holttestet ezután egy másik terület hatóságai levágták a bitófáról, és újból felakasztották máshol – az eredeti akasztást elvégzők pedig egy szalmabábut akasztottak a helyére.

előző oldal következő oldal 3 / 4