Megszállottként hirdette a fizika győzelmét Öveges József professzor
2021. november 10. 08:38 Kulcsár Ádám
Newton-törvények, molekuláris fizika, tehetetlenség és energiamegmaradás törvénye, sebesség, gyorsulás, tömeg, erő, munka – idegenül és unalmasan csengenek sokak számára ezek a fizikai szakkifejezések. A 126 éve, 1895. november 10-én született Öveges József professzor az egész életét annak szentelte, hogy megmutassa szeretett tárgya szépségeit, s hogy milliókkal szerettesse meg a fizikát. Az ízes zalai tájszólásban, egyszerűen és lényegretörően beszélő szerzetes-tanárnak a televízió jószerével egész Magyarországot az előadótermévé varázsolta.
Korábban
Reverendás korcsolyás
Öveges József egy kis Zala megyei faluban, Göcsejben született a Millennium előestéjén, 1895. november 10-én. Felmenői apai ágon két évszázadra visszamenőleg népiskolai tanítók voltak, így Öveges sem sokat gyötrődött a pályaválasztás kérdésén. Eleinte édesapja kezei alatt tanult, majd annak halála után édesanyja – látván a gyermek szorgalmát – anyagi áldozatok árán is tovább taníttatta a család legidősebb fiát.
A győri bencés és a kecskeméti piarista évek után már 17 évesen belépett a piarista rendbe. Az I. világháború zavaros évei után Budapestre került, s párhuzamosan végezte el a hittudományi főiskolát és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakát, ahol az egyetem későbbi névadója, Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára. Kereken egy hónappal a végzetes trianoni béke után szentelték pappá.
A fizika iránt rendkívül fogékony, tehetséges fiút a később radioaktív izotópos kutatásáért Nobel-díjat elnyerő Hevesy György egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel. A frissen végzett, fiatal középiskolai tanár először Szegeden kapott állást, ahol a történelemtől kezdve a földrajzon át mindent tanított, csak fizikát nem.
A nyári vakációkat mindig a Pákán található családi házban töltötte. A falubeliek gyakran láthatták, hogy a kissé bogarasnak titulált fiú még vasárnap hajnalban is úszni jár a malom alá, s egy könyvet mindig cipel a hóna alatt.
Gyermekei nem lévén, fizetését igyekezett a szegények megsegítésére fordítani: történt egyszer, hogy a 40 filléres mézeskalácsszív árát 1 pengőre „alkudta le”. A tátott szájú kereskedő és a többi árus még napokkal később is a matematikai ismeretek teljes hiányában szenvedő, „félkegyelmű legényen” mulattak. Később a fizetésének nagy részét és az 1948-ban elsők között elnyert Kossuth-díját is a falujabeli cigányoknak adta.
Kísérleteit úgy mutatta be, mintha ő maga is minden alkalommal valami újat tanult volna
Tatai tanítói évei alatt, 1924-ben jelent meg első zsebkönyve, melyben száz oldalon keresztül mutatta be a tudományos szabályoktól a parasztregulákig az időjóslás módjait. A könyvkiadó csak úgy volt hajlandó megjelentetni munkáját, ha legalább 2000 biztos előfizetőt verbuvál hozzá. A szerző egy városi lapban „Adja el az esernyőjét és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét” tartalmú hirdetést jelentetett meg, amivel bebiztosította írói karrierjét.
A tavak városa után Vácra került, de az 1930-as éveket már ismét Tatán töltötte. Tanítói stílusa ekkorra már végleg kialakult. Órái akár egy interaktív, szórakoztató színdarab, az osztály tagjainak lelkes közreműködésével zajlottak. A gimnázium igazgatója egy óralátogatás alkalmával meg is jegyezte: „nem hittem, hogy ilyen tanárok is vannak!”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap